[b]Történet (4)[/b]: A történet lényege, hogy Cinnabar, a kalóz, akit Vérescsontnak is neveznek, kalózkatonáival elpusztította a falvadat, megölte apádat és két fivéredet. Bosszút esküdtél, ám Conyn, a fejvadász megelőzött téged. Azonban mint megtudod, Vérescsont újjáéledt és élőholt seregével akarja leigázni hazádat. Ezt kell megállítani! A kalózos történet eddig annyira nem volt jelen az általam olvasott KJK-kban, kivéve a Vértengerekben és a nemrég elkezdett Mélység démonaiban, de mindegyik kicsit másfajta aspektusból mutatja be a kalózokat, így sok újdonságot ad ez a történet is. Külön tetszik a történetben, hogy több főellenségünk is van, akit le kell győzni, és az egyes részek szépen, epizódszerűen építkeznek egymásra, de mindegyik valamilyen helyszínváltással is operál, így összességében egy nagyon jól megírt, változatos történetet olvashatunk. Az egyetlen, amiért nem adom meg a maximális pontot, az az körülmény, hogy a játék során 2-3 alkalommal is Cinnabar fogsága kerülünk, aki a helyett, hogy fogna magát, és megkínálná a szívünket egy kardpengével, mindig kitalál valami extrém szívatást, amiből végül szabadulunk. Ez azért meglehetősen életszerűtlen, még akkor is, hogyha elfogadom, hogy ez a történet szempontjából fontos. A könyvnek főleg az elején lévő nyomozás tetszik, mindig jó úgy kutatni, hogy közben az idővel is küzdünk. Bár egy apró kis kritikám erre is van: akár 1 órát töltünk az elején a piacon, meg az egyéb helyeken, akár ennek a többszörösét, a Vérescsont utáni kutatás fixen éjszaka kezdődik. De összességében nekem bejön a történet.

[b]Gondolkodás/szerencse (4)[/b]: Meglepődtem én is, hogy ebben a könyvben mennyiszer kell okosnak lennünk. Az elején a játékteremben például a legtöbb pénzt egy matematikai feladvány megoldásával szerezhetjük meg (és ebben a kalandban nagyon nagy szükségünk van arra a 10 aranyra, higgyétek el), és ha úgy vesszük egy másik játéknál is kell, hogy az eszünket használjuk. [spoiler2]Ugyanis a Gondviselés nyilánál, ha az első pörgetésnél nem a pontszerző rubrikák egyikét szerzed meg, akkor onnantól kezdve már csak 1 a 72-höz az esélyed a nyerésre (5+5 vagy 5x2). De ha ez összejön és utána kimaradást, vagy pontvesztést dobsz, akkor sem nyerhetsz. De ha háromszor pontot szerzel, amire az esély 10,5%, akkor sem biztos, hogy elég pontod lesz. Szóval hanyagoljuk![/spoiler2] De a játék közben is sok olyan döntés van, amire vannak előre utaló jelek, amikre ha odafigyelsz, akkor az adott döntés már nem is lesz annyira random. Ezenkívül van egy jó kis betűrejtvényünk is, igaz, ahhoz némi információt is meg kell szerezni, hogy utána gondolkodhassunk. Ehhez képest viszonylag kevés olyan helyzet van, amikor egy ösvényválasztáson múlik az életünk.

[b]Nehézség (3)[/b]: Ez már nem tartozik a könnyű könyv kategóriába. Eleve a kötelező tárgyak és információk száma viszonylag nagy, hiszen koordinátákat kell találni, kell valami, ami nélkül az első elfogásunk után nem menekülhetünk meg, meg kell találnunk háromszor is 1-1 segítséget jelentő „szót”, egy mágikus fegyvert, és egy másik tárgyat is, ami elengedhetetlen Vérescsont elpusztításához. Ugyanakkor ezeknek a megszerzése nem annyira nehéz, mint sok más könyvben, lejátszva a könyvet ezek beszerzése egyáltalán nem tűnt lehetetlennek. Viszont a végén a 3 főellenség elég durva skillekkel bír. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy 12-es ügyességgel játszottam a könyvet, és az utolsó csatában 2 életem maradt. Tehát a magas adatok kellenek hozzá.

[b]Játékélmény (5)[/b]: Szinte minden percét élveztem. Az elején a városban kutakodás nagy kedvencem volt, nagyon kevés olyan könyv van, ahol az arannyal igazán jól kell gazdálkodni, és nagyon komoly szerepe van, ez ilyen. Bejön az is, hogy miközben persze célszerű lenne mindent átkutatnunk, de ha ezt tesszük, akkor túl sokan észlelik a jelenlétünket, ami végül a halálunkhoz vezet. Vagy egész egyszerűen letelik az idő. Bejött az is, hogy mindig különböző hajókon üldözöm Vérescsontot, és számos támogatóm van, aki segíteni akar, és akivel egy a célunk. A szigeten lévő élőlények is tetszettek és ez a kis kockadobásos random részleg sem volt probléma. A labirintust kicsit laposabbnak éreztem, de ennyi még bőven belefért, és nem is volt túl hosszú szerencsére. Arra viszont fel kell hívnom a figyelmet, hogy épp amikor a jelszót kérik, ott van a könyvben egy nagyobb hiba, nem annyit kell hozzáadni a betűtábla után kijött számra, amennyi ott szerepel, de a zagor.hu oldalon a „könyv hibái” résznél ezt megnézhetitek, így emiatt pontlevonás nem jár. Számomra ez egy kalandos, izgalmas könyv volt, aminek éreztem a súlyát, volt bennem motiváció, és alig-alig akadt üresjárata.

[b]Összességében: 16/20[/b]

[b]Design[/b]
Magasan a legszebb és leghangulatosabb borító, amivel eddig találkoztam. Tudom, tudom, ezt most csak hirtelen elragadtatásom mondatja velem, de tényleg tömör gyönyör. Nézzetek csak rá.

[b]Illusztráció[/b]
A belső illusztrációk már nem tartoznak a kedvenceim közé, de azért azoknak is megvan a hangulata. A béna rajzokhoz sorolandó szerencsétlen Velyarde kapitány portréja (26.), a Quasimodo babérjaira törő Akasztófa Silas és a tányérképű Wu-Lin (40.), a felénk tőrt hajító kalóz (126.), és sok van még, nem sorolom tovább. Csinosabbak is akadnak, mondjuk a kaméleonon lovagoló kaméleon (53.), Madame Galbo (100.), vagy a kedvencem: a Kincs gólem (306.). Érdekes megfigyelni Tony Hough-nál, hogy szinte minden figurája nyakrövidségben szenved – főleg az amúgy is bénán ábrázolt alakoknak alig van nyakuk.

[b]Háttértörténet[/b]
Cinnabar (alias Vérescsont) gyerekkorunkban meggyilkolta családunkat, és hát emellett rengeteg más ártatlant is elpusztított portyázásai során. Természetesen annak rendje és módja szerint bosszút esküdtünk a kegyetlen kalózvezér ellen. Amikor utána nyomozva épp a Rákok Kikötőjében járunk, meghalljuk hogy elkéstünk. Cinnabart nemrég utolérte a végzete: egy fejvadász és csapata ütött rajta legénységén, és a meg is ölték a sötét haramiát. Már épp beletörődnénk, hogy akkor nem mi fogjuk átküldeni a rohadékot a túlvilágra, amikor egy részeg öreg azt motyogja nekünk, hogy bár igaz a történet, de az is igaz, hogy Cinnabar vissza fog térni. Ő és emberei ugyanis lepaktáltak Quezkari vudu-istenséggel, így a gonosz banda megmaradt tagjai képesek lesznek visszahozni vezérüket a halálból. Feltámadása után ráadásul olyan erős lesz, hogy az egész földrész retteghet majd haragjától! Nosza, több se kell nekünk, minden további nélkül elhisszük a részeg fecsegését, és már szedelőzködünk is, hogy az álnok tervet megakadályozzuk.

[b]Rendszer[/b]
Van egy plusz „Idő” rubrika a kalandlapon, ennek kapcsán az eltelt órákat kell majd írogatnunk. Ha túl sok órát vesztegetünk, természetesen dicstelen véget ér a kalandunk, de egy bizonyos pont után nem kell számolni (hála az egeknek, én sosem szerettem az ilyesmit).

[b]Eredetiség[/b]
„Divatos” módon egy harci helyzettel indulunk, a részeges öreg meg is hal gyorsan, aztán pedig rengeteg lehetőség tárul elénk. A kalandon simán át is lehet rohanni, de így ugye nem lesznek meg azok a cuccok, amik kellenek majd a végigjátszáshoz. Ha pedig nagyon bolyongunk, az meg időveszteség, de hát muszáj…
A voodoo-atmoszféra megvan, és szerintem totálisan eredeti, szóval le a kalappal: sikerült találni egy olyan területet, amivel kapcsolatban még nem íródott KJK-könyv. A játékbarlang a kikötőben kellemes lett, de valami új játékot azért ki lehetett volna eszelni. Nagyon sok helyen megfordulunk, így kellően változatos lett a kaland, bár olykor érződik a lineáris vonalevezetés, hiába próbálkozik a könyv olyannal, amikor a dzsungelben való történések attól függnek, hogy mennyit dobunk a kockákkal. Ez amúgy is elég „gazdaságos” megoldás lett, mert többször is visszatérhetünk ide, és elvileg ugyanúgy el kell játszanunk a kockadobásokat és átélnünk azokat az eseményeket, amik egyszer már megestek velünk… De legalább van város, van tengeri utazás, van dzsungel, van labirintusos mászkálás, és még egy kísértet hajót is átkutathatunk. Ezek ráadásul mind jól sikerültek.

[b]Kihívás[/b]
Közepesen nehéz. Nem szadisztikusan szivatós a játék, de a vége felé azért érezni, hogy egyre több tárgy, vagy információ szükséges a túléléshez. Vegyük sorba: kell egy cápa karperec (a cápa fogainak számát kell tudni hozzá, arghh… már megint elfelejtettem feljegyezni az ilyeneket, így kereshettem vissza), kell egy jelszó, kell a Csont-sziget két koordinátája, kell hogy Conyn (a fejvadász, aki megölte Vérescsontot) a kalózok után fuvarozzon minket, kell hogy a Hableány nevű hajót meglátogassuk, és feloldozzuk az átok alól, hogy viszontsegítsenek nekünk, és kell az Éjhalál Csontpenge, mert a végén Quezkarit csak varázsfegyverrel győzhetjük le. Azért ezt így utólag átolvasva, elég szép lett a lista.

[b]Főgonosz[/b]
Három is van, és talán nem is Cinnabar a legemlékezetesebb. Ramatu, a vudu-pap és varázslatai nagyon rohadékok, így vigyázni kell vele. Aztán jön Vérescsont, aki szintén nem kispályázik a harci értékeivel, de még rajta is túltesz Quezkari, a démon. Na persze ő nem evilági lény, úgyhogy nem meglepő a természetfeletti erő, de szerencsére tárgyak garmadájával lehet javítani az esélyeinken.
Amúgy az egyik legnagyobb csalódás KJK-gonoszokkal kapcsolatban itt esett meg velem, amikor megláttam a képet, ami az emberi alakban lévő Cinnabart ábrázolja. A szöveg mindig kitér rá, hogy „jóképű”, „jóvágású”, stb. Na most tessék megnézni a 182-es képet. Ez mi? EZ MI??? Ez a homokos kínai mitugrásznak kinéző bájgúnár lenne a rettegett Vérescsont? Legyen elég annyi, hogy sírtam.

[b]Hangulat[/b]
Ahogy említettem, a kaland változatos, és jó hangulatú. Az arany elég fontos tényező lett, bár ha belegondolunk, ez jól illik egy kalózos játékhoz. Vesztegethetünk, adományozhatunk, shoppingolhatunk ezerrel a játék első felében, de azt azért mondja meg nekem valaki, hogy egy nyamvadék kés mitől 8 (!!!) arany? Van egy-két instant halál, de érdekes módon amikor Cinnabar kezébe kerülünk, sosem képes végezni velünk. Mint egy rossz James Bond filmben, mindig úgy akarnak eltenni láb alól, hogy simán kiszabadulhatunk.
Kezünkbe akadhat még egy külön varázstár is a könyvben, amiből bűbájokat tanulhatunk (mind egyszerű, ezért nem kapott külön rubrikát a kalandlapon), kincset kereshetünk, és még sok érdekesség vár ránk, egyszóval jó lett ez!

Miután 1995-ben kiadták [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=44]A Múmia Átkát[/url], egy 60. kötetet, a Vérescsontot is betervezték. Végül ez nem került kiadásra, a Puffin kiadó leállította a sorozatot. 2001-ben Jonathan Green egy weboldalon elárult néhány dolgot erről a könyvről, de még azt követően sem került képbe ez a kötet, hogy a Wizard újra kiadott 20 régi Kaland, Játék, Kockázat könyvet. A rajongók türelme 2005. novemberében fizetődött ki, ekkor történt meg a bejelentés az egyik fórumon, hogy a Vérescsontot ki fogják adni!

A rajongók számára ez nyilvánvalóan izgalmas hír volt, bár Jonathan már ekkor is hírhedt volt arról, hogy hihetetlenül nehéz, és időnként egyenesen alávaló kalandokat szült (a [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=55]Varázstörő[/url] erre a legjobb példa). Ezért komolyan elgondolkodtam rajta, vajon ez a kötet is beleesik-e ebbe a csapdába, és hogy tanult-e az író korábbi hibáiból.

A Vérescsont Cinnabar kapitánynak, a Titán tengerein hajózó legrettegettebb kalóznak a beceneve. Egy nap legénységével, a Fekete Koponya Kalózaival együtt feldúlja szülőfaludat, Kagylópartot, ami félúton terül el Harabnab és Rákok Kikötője között, az Óvilág egyik királyságának, Vaskövesdnek a tengerpartján. Ennek során a legtöbb férfit -- köztük édesapádat és két fivéredet -- is lemészárolta. Akkor megesküdtél, hogy végzel Cinnabarral, és most elérkezett az alkalom rá, hogy beváltsd ígéretedet. Rákok Kikötőjében látták embereivel együtt, így odautazol és betérsz a Jolly Rogerbe, a kocsmáros azonban azzal a lesújtó hírrel fogad, miszerint Cinnabar halott. Elkeseredetten hagyod el az ivót, és egyből belebotlasz egy részegbe, aki elmondja, hogy megtalálták a kapitány holttestét és a Fekete Koponya Kalózai arra készülnek, hogy voodoo mágia segítségével visszahozzák az élők sorába! Tehát lehet, hogy mégis bosszút tudsz állni a sérelmeidért...

Rendben, a könyv ismét egy halálból visszatért gonosz köré szerveződik, de tény, hogy rég kaptunk olyan sztorit, melyben kalózok játszották volna a főszerepet. A sztori első pillanatától kezdve, amikor is három haramia próbál végezni velünk, tudjuk, hogy a Kalózok ránk fenik a fogaikat! Először is körbe kell kérdezősködni Rákok Kikötőjében, hogy rátaláljunk a kalózok titkos főhadiszállását, mindezt persze úgy, hogy közben ne vonjunk magunkra túl sok figyelmet. Amint ez sikerül, Cinnabar gályáján, a Szukán gályázva eljutunk egy távoli szigetre, melynek templomában akarják a kalózok a rituálét végrehajtani, és visszahozni szeretett kapitányukat az élők sorába. De meg tudjuk-e ezt akadályozni?

Mint azt korábban már említettem, Jonathan Green játékkönyvei hírhedten nehezek, és ez alól a Vérescsont sem kivétel. Bár rengeteg dolgot tudunk vásárolni, amivel megnövelhetjük Támadóerőnket, nagy szükség van arra a 12-es kezdő ügyességre, hogy reális esélyünk legyen Cinnabar legyőzésére. Túl sok helyen kell sikeres ügyességpróbát tenni ahhoz, hogy túléljük a kalandot, egy helyen ráadásul van egy csapda, ahol egymás után négyszer kell dobni két kockával úgy, hogy ne kapjunk dupla eredményt, melynek esélye 50% alatt van. Természetesen alacsonyabb kezdő ügyességgel rendelkező karakterek is jó eséllyel használhatóak arra, hogy felderítsük velük a környéket -- bár nem tudom, ez mennyire megnyugtató érzés.

A fentiekből azt hihetné az ember, hogy annyira nem kedvelem ezt a könyvet, ám kétségtelen, hogy ez az eddigi legjobb mű, amivel Jonathan Green megörvendeztetett minket, és sokkal jobb, mint a legutóbb megjelent és (szerintem legalábbis) rendkívül elkeserítő címet kapott [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=39]A Sárkány Szeme[/url]. A történet alakulását kódszavakkal nyomon követő rendszer korábban is felbukkant már a kötetekben, és itt is igen jó szolgálatot tesz -- és persze arról se feledkezzük meg, hogy régen jelent már meg olyan Kaland, Játék, Kockázat kötet, ami kalózokról szólt volna!