Zagor.hu
Zagor.hu fórum
Viszályok ideje
BejelentkezésElfelejtett jelszó
1234Következő oldalUtolsó oldal
© SzG
2023. július 23. 05:08 | Válasz erre | #155
[b]Balint84[/b] véleménye a könyvről:

"Rheana papnővel játszottam ki, nem tudtam letenni, hajnalig kalandoztam, jegyzeteltem, kockáztam, böngésztem a térképet, alig csaltam, másnap délután folytattam, hogy aztán elbukjam a végén, mert kifutottam a játékidőből. Utólag sem állt össze a fejemben, hogy milyen sorrendben érdemes a helyeket végiglátogatni, hogy időben végezzek, mert mindent végig kell látogatni KÉTSZER! Erre nincs útbaigazítás. Térkép nélkül lehetelen lenne. Másfelől zseniális, hogy nem lineáris, hanem teljesen nyílt a játéktér, többször is végigjátszható ezért, mert nem garantált a siker, sőt. Minden infó hasznos lehet, és minden tárggyal lehet valamit kezdeni, ha mást nem, eladni.
Aztán ott a másik karakter, akinek teljesen más feladatai vannak az egyes helyszíneken.
És igen, ki kell nyomtati a térképet és persze a kalandlapot is.
Vannak benne matekos feladványok is.
Lehet blaszfémia, de üti a 90-es évek KJK könyveit, a legnagyobbak (Tolvajok városa, A fenevad nyomában) szintjén van."
2023. július 18. 14:28 | Válasz erre | #154
Tavaly július 11-én jelent meg a [i]Viszályok ideje[/i]. Az évforduló örömére közzétettük a könyv teljes, vágatlan verzióját pdf, epub és azw3 formátumban!

[center][b]Letölthető a [url=https://vindgardia.hu/VI.html]Vindgardia[/url] honlapjáról.
[/b][/center]
A csomaghoz mellékeltük a hivatalos erratát (ez nagyrészt ugyanaz, amelyet korábban tettem fel a [url=https://viszalyokideje.blog.hu/2022/05/22/letoltesek_384]könyv blogjára[/url]). Szerepel benne egy "könnyített játékmód" is Rheana kalandjához, amely egyszerűen annyit tesz, hogy kitoltuk a küldetés határidejét 42 napra.

A digitális változattól függetlenül természetesen továbbra is kapható a papírkönyv is az árusítóinknál (pl. Mr. Sci-fi, Szellemlovas).

Jó olvasást!
2023. február 8. 09:03 | Válasz erre | #153
Akkor nagyrészt meg is válaszolták helyettem a kérdést. :)

A megjelent változat 68 fejezetponttal hosszabb. Mindkét karakter történetét kibővítettem és javítottam, a szabályokat áramvonalasítottam. Ezenkívül számtalan hiba vagy rosszul megírt rész is javítva lett, úgyhogy a végső változat már meglehetősen letisztult.

És persze Szabó Csaba belső rajzai is nagyot dobnak a könyvön. :)
2023. február 6. 14:35 | Válasz erre | #152
Köszi a válaszokat, így már képben vagyok!
© SzG
2023. február 5. 18:38 | Válasz erre | #151
A könyv előszavában konkrétan ezt írja a szerző, vagyis Valló Gábor:

"Hosszú idő telt el azóta, hogy 2012 augusztusában először papírra vetettem e könyv első mondatát: „A királyság fővárosa, Eingurd a Dabbok-hegység lábánál terül el.” A 2013 márciusában elkészült első, 200 fejezetpontos változat a Szlobodnik Gábor által meghirdetett pályázatra készült, ám akkor nem jelenhetett meg, így a fiókba került. 2019 novemberében vettem elő ismét, hogy alapos bővítés és javítgatás után kikerüljön az internetre – hiszen kiadásban még akkor sem reménykedtem. A mostani, végső változat egy újabb bővítési és átírási szakasz eredménye."

Ez nagyjából minden kérdést megválaszol. :) Egyedül azt nem, hogy mennyiben tér el a végül nyomtatásban megjelent változat a 2020 elején itt közzétett PDF-től... Ezt majd a szerző megválaszolja, ha erre jár (egyébként tudtommal elég sok minden változott, valamint a papírkönyv nyilván illusztrált is).
2023. február 5. 17:45 | Válasz erre | #150
Bár nem a szerző vagyok, de ha jól rémlik...
Anno talán 2013-ban volt egy lapozgatós verseny itt, és arra íródott az első változat.
Voltak benne hibák, meg az ember mindig csiszolgat a művein, így született meg a későbbi, ami itt a fórumon volt közreadva.
Azt is kezdte javítgatni Salamon, és kapott egy ötletet, hogy ki lehetne adni. Utóbbi miatt innen el lett távolítva, ezért nem látod már.

Változások: több fejezetpont, meg pár problémás szabály mellőzése, de ezt írja már le ő.
2023. február 4. 22:27 | Válasz erre | #149
Elsősorban talán magához a szerzőhöz szól a kérdésem: Nemrég a KJK mappámban ráleltem egy Viszályok ideje pdf doksira. 250 oldal és 300 fp és ez áll az első oldalon a kép alatt: Viszályok ideje, írta Valló Gábor 2013 (átdolgozva: 2019) A file 2019 dec végén lett elmentve. Ez nekem honnan lehet meg Gábor? Esetleg úgy gondoltad, hogy sosem lesz kiadva, és feltetted ide nekünk ingyen? Csak kíváncsiságból kérdezem, mert abszolút nem emlékszem. Illetve ez a pdf változat mennyiben egyezik meg a nemrég kiadott verzióval?
2023. január 24. 23:34 | Válasz erre | #148
Nem számoltam alaposan utána a megfelelő Markov-láncnak, inkább lekódoltam python3-ban. Spoiler alatt a forráskód. Sajnos a behúzások nem jól látszanak, pedig a copy-pastenél még jó volt. :-( Ha valaki megmondja, hogy hogyan tudok verbatim módon beilleszteni forráskódot, akkor beírom úgy.

Valamennyire teszteltem a kódot, de ha valaki talál benne hibát, akkor szóljatok, és javítom.

[spoiler]
from fractions import Fraction
import functools

def two_d_prob(score, convert_to_float=None):
"""Chance to throw score with two dice"""
if score in [2, 12]:
prob = Fraction(1, 36)
elif score in [3, 11]:
prob = Fraction(2, 36)
elif score in [4, 10]:
prob = Fraction(3, 36)
elif score in [5, 9]:
prob = Fraction(4, 36)
elif score in [6, 8]:
prob = Fraction(5, 36)
elif score in [7]:
prob = Fraction(6, 36)
else:
prob = 0
if convert_to_float:
return float(prob)
else:
return prob

@functools.lru_cache(maxsize=None)
def p(n: int, k: int, convert_to_float:bool =None,
debug_mode:bool =None):
"""Conditional probability of reaching 13 on 211

p(n, k) is the conditional probability of reaching 13 in at most k
throws with the condition of I=n. Here, k is positive integer, n can
be an arbitrary integer (not really, more on that later).
We will define p(n, 0)=0.
Addition assumption is that on all nodes the player wins the fights
and never retreats.
"""
if k <= 0:
return 0
elif n >= 11:
return 1
else:
def n_mod(x: int):
if x <=3:
return 4
elif x in [4, 5, 6, 9]:
return 2
elif x in [8, 11, 12]:
return 1
elif x in [10]:
return 0
elif x in [7]:
return -1
else:
return 0
prob = (sum([two_d_prob(s) for s in range(13-n, 13)])
+ sum([two_d_prob(s) * p(n+n_mod(n+s), k-1)
for s in range(2, 13-n)]))
if debug_mode:
assert(prob >= 0 and prob <= 1)
if convert_to_float:
return float(prob)
else:
return prob

def p_exact(n: int, k: int, convert_to_float:bool =None,
debug_mode:bool =None):
"""Conditional probability of reaching 13 on 211 in exactly k steps

p_exact(n, k) is the conditional probability of reaching 13 in
exactly k throws with the condition of I=n. Here, k is positive
integer, n can be an arbitrary integer.
Addition assumption is that on all nodes the player wins the fights
and never retreats.
"""
prob = (p(n, k, debug_mode=debug_mode)
- p(n, k-1, debug_mode=debug_mode))
if debug_mode:
assert(prob >= 0 and prob <= 1)
if convert_to_float:
return float(prob)
else:
return prob

def p_twice(n1: int, n2: int, max_steps: int,
convert_to_float:bool =None, debug_mode:bool =None):
"""Conditional probability of completing 13 on 211

p_twice(n1, n2, max_steps) is the conditional probability of
reaching 13 twice in at most max_steps many throws with the
condition of I_1=n1 and I_2=n2. Here, max_step is positive
integer, n can be an arbitrary integer. Calculation is based on
the fact that one reaches 13 first in exactly k steps, where
1<k<max_steps, and then reaches 13 again in at most max_steps-k
many steps.
Addition assumption is that on all nodes the player wins the fights
and never retreats.
"""
prob = sum(p_exact(n1, k, debug_mode=debug_mode)
* p(n2, max_steps-k, debug_mode=debug_mode)
for k in range (1, max_steps))
if debug_mode:
assert(prob >= 0 and prob <= 1)
if convert_to_float:
return float(prob)
else:
return prob

def main():
max_steps=10
for (n1, n2) in [(0,1), (0,2), (1,1), (1,2), (2,1), (2,2)]:
print(n1, n2, p_twice(n1, n2, max_steps=10,
debug_mode=True, convert_to_float=True))

if __name__ == '__main__':
import sys
sys.exit(main())
# sys.exit(main(sys.argv))
[/spoiler]
2022. december 3. 07:44 | Válasz erre | #147
Varbaro: nem írom le a konkrét megfejtést, de segítséget adok hozzá. :)

[spoiler]Szóval Thal Duruth templomában vagy. Nézd meg, mi a "mellékneve" ennek az ősi istenségnek - a név többször elhangzik a könyvben és három részből áll. Mindegyik résznek megfelel egy jel az ajtón.[/spoiler]
2022. december 2. 23:51 | Válasz erre | #146
Valaki írja már le a 199esnél mi a megfejtés és legfőképpen miért.
Végigjártam a könyvet, valószínűleg megvan a szám, de, hogy miért az jött ki..?
2022. november 22. 11:33 | Válasz erre | #145
Ez biztos?
Most nincs előttem a könyv, de középtájon 7-8 dobás körül van egy pont ami még csökkenti is az induló dobást.
Pl. én induláskor és visszafele a gnómtól is+2es értékkel vágtam neki a laborintusnak és befele és kifele is sikerült kidobnom azt a pontot ami csökkenti az induló dobást. És így csak befele kb 7-8 lépés volt, igaz szanaszét megszedtem magam az 5a-os almákkal.
2022. október 13. 06:13 | Válasz erre | #144
Bubu:
Így már értem. :) A következő havi bejegyzésben majd a te kritikádat is belinkelem a blogra.

Ghorvath:
Nyilván ösztönösen állítottam be a nehézséget, de jó látni, hogy nem lőttem nagyon mellé. Egyébként jók ezek a matematikai modellek, mert meggyorsítják a tesztelést, pl. nem kell 1000x végigdobálni, hogy kiderüljön, egy kihívás nem túl nehéz-e. :)
2022. október 11. 14:34 | Válasz erre | #143
Az elsőnél arra gondolok, hogy a Frodinál lévő zálogául szolgáló táblák megszerzése elég nehéz, az még a tekerccsel sem egyszerű, anélkül meg lehetetlen. Amúgy itt már az 5 szoborral kalkuláltam, de az utolsó kettő megszerzése sem vészes.

A másodiknál meg nem akartam spoilert odatenni, de ha Gedrik atyát gyanúsítjuk meg, akkor vége a dalnak.
2022. október 11. 06:57 | Válasz erre | #142
Köszi, nagyon korrekt értékelés!

Két mondatot viszont nem értek:
"Egyébként ha van időnk és energiánk, akkor azért azt gondolom, hogy az 5 szoborból 4-nek megszerzése nem annyira vészes, egy azonban igen kemény, mert egy nagyon veszélyes helyen kell botorkálnunk és még egy rejtvényt is meg kell hozzá oldani. E mellett még komoly veszély van abban, hogy egy összeesküvés kapcsán, ha rossz emberre mutatunk rá, mint bűnösre akkor már nem teljesíthető a küldetés."

Ezeknél mire gondoltál? (Amúgy max. 3 szobor szerezhető csak meg a végjáték előtt.)
2022. október 10. 18:48 | Válasz erre | #141
Elkészültem a kritikával újra :)

https://velemenyes.blogspot.com/2022/10/vissza-multamba-26-viszalyok-ideje.html
2022. október 5. 19:28 | Válasz erre | #140
2-3 alkalommal próbáltam eddig végigmenni a 211-en levő labirintuson, minden alkalommal fogadtam, hogy időben sikerül kiérnem. És persze egyszer sem értem ki időben. Úgyhogy elkezdtem kiszámolni, hogy megéri-e fogadni, milyenek valójában az esélyeim arra, hogy megnyerem a fogadást.
[spoiler]Nos, érdekes módon megéri fogadni, mert még ha minimális Irányérzékkel vágunk is neki, akkor is 50% feletti valószínűséggel fogunk 10 lépésen belül kijutni. Konkrétabban az alábbi táblázat mondja meg, hogy ha induláskori Irányérzékünk, valamint a 137-en dobott Irányérzékünk függvényében mekkora valószínűségel érünk ki max 10 lépésen belül a labirintusból:
0 1 56.35%
0 2 66.42%
1 1 64.46%
1 2 73.87%
2 1 73.87%
2 2 82.03%
Szóval elvileg megéri fogadni, mert még akkor is 50%-nál nagyobb a nyerési esély, ha 0 Irányérzékkel indulunk, a gnómtól meg 1-gyel. A pénz meg ugye duplázódik győzelem esetén. Különösen magas Észleléssel, főleg, ha találkoztunk Snemwist-tel vagy a kertésszel, akkor érdemes fogadni: 1-1 Irányérzék növekedés jó 8-10%-ot jelent pluszban az esélyeinken a fenti táblázat alapján.
[/spoiler]
2022. október 5. 15:32 | Válasz erre | #139
Ghorvath-nak köszönhetően újabb kérdések és válaszok [url=https://viszalyokideje.blog.hu/2022/10/05/velemenyek_es_kerdesek-valaszok]kerültek fel a blogra[/url], valamint feltettem az [b]Erratát [/b]is.
2022. október 3. 01:51 | Válasz erre | #138
Köszönöm a válaszokat!
Néhány tárgy: 211-en 10-es dobásnál aranyalma, melyet később eladhatunk 5a-ért, de nincs explicit módon kimondva, hogy hol. Vagy 82-n 9-10 dobás esetén csak annyi van mondva, hogy a drágakövek együttes értéke 6a, de ott sincs külön kiemelve, hogy piacon lennének eladhatóak. Ehhez képest mondjuk a 191-en a kézitükörről explicit módon le van írva, hogy bármelyik piacon eladhatom 10a-ért. Hasonlóan a 31-en található nyakékről is explicit mondod, hogy 5a-ért bármelyik piacon eladható. Vagy például a 178-n ellopott tárgyat csak [i]másik[/i] piacon lehet eladni. Persze én is úgy játszottam, hogy azokat a tárgyakat is bármelyik piacon el lehet eladni, amelyeknél csak érték van feltüntetve. :-)
[spoiler]Egyébként szerencse, hogy a lopások még a piaci vásárlások és eladások előtt vannak. Így meg lehet csinálni, hogy csupa értékes tárggyal, de 0 arannyal megyek a piacra, így nem különösebben zavar, ha esetleg sikerülne tőlem lopni, hisz úgysincs pénzem. Ezt követően eladom az értékeket, zenélek egyet, és utána vásárolok, amit csak akarok az így szerzett pénzemből.[/spoiler]

Azt hiszem, hogy találtam még egy hibát: szerintem a 286-ról is kellene tudni 82-re lapozni.

Egyébként ma Talasinnel majdnem sikeresen fejeztem be a játékot. Kevesebb, mint 20a hiányzott, tehát pl. ha Sapunál 6-os helyett 1 v. 2-t dobok, akkor sikerült volna. :-( Amúgy megvolt mindhárom kellék a Harcosokhoz, csak az volt a gond, hogy a pénzem egy része Valousa-ban volt elrejtve, és a Harcosoknak nem elég Valousa-ban fizetni. :-( Oda viszont már nem tudtam volna időben odaérni úgy, hogy Valousa-t is útba ejtsem. Így kénytelen voltam a 400a-ra menni, zenéltem ész nélkül, majd utolsó nap oda is értem Valousa-ba, és a rejtekhelynél fel akartam venni a pénzemet, de közbeszólt Sapu.... Végül 381a-nyal fejeztem be a játékot.

Útközben azért bénáztam itt-ott, szóval következő játékra szerintem kifejezetten jó esélyekkel indulok[spoiler] (itt is Ügyesség és Zenélés 12, Észlelés 8, Erőnlét 6 választással, messze ennek van szerintem a legtöbb értelme)[/spoiler]. Pormis gróf side-quest-je viszont nagy csalódás volt. :-(
2022. október 2. 10:14 | Válasz erre | #137
"Tehát úgy tűnik, hogy a változó sebzéssel +1 Ügyesség pont jóval több Erőnlét pontot ér, mint fix sebzéssel." - Ez egy nagyon érdekes megállapítás. Nekem pl. karakteralkotásnál is feltűnt, hogy sokkal értékesebb az Ügyesség pontokra tenni a pontokat, mint az Erőnlétre. (Egyébként emiatt tettem bele a kalandokba pár olyan helyet, ahol Erőnlétet kell próbára tenni, illetve Erőnlétet vesztünk.) De most már matematikai bizonyíték is van rá. Szerintem a változó sebzés sokkal reálisabb, mint a fix 2 pontos, ugyanakkor sajnálatos, hogy ennyire eltolja az arányokat.

Válaszok a legutóbbi Talasinos kérdéseidre:

"Általában kérdés, hogy piactéren a vásárlások előtt vagy után zenélek? Tehát a zenélésből szerzett vagyok elkölthető-e azonnal. Gondolom, hogy igen, de jó lenne egy megerősítés. :-) Esetleg a zenélés időpontja szabadon eldönthető? (Számomra ez illeszkedne legjobban a könyv hangulatához.)"
Szabadon eldöntheted, mikor zenélsz. Az a lényeg, hogy ha már elhagytad a piacot, akkor nem jöhetsz vissza, amíg egyszer el nem hagytad az egész várost is.

"Ha jól látom, akkor Valousa-ban és Irmoth erdejében előfordulhat, hogy lopnak tőlem. Irmoth erdejében ez még úgy tűnik, hogy a vásárlások és eladások előtt történik, de Valousa-ban nem egyértelmű. Ugye nem mindegy, mert ha teszem azt elköltöm minden pénzemet, és csak utána kell dobni lopásra, akkor nem vészes a helyzet, de fordítva gond lehet. Illetve ezeken a helyeken kérdés, hogy lopás előtt vagy után zenélek."
Hmm, ez tényleg nem egyértelmű. Legyen az a szabály (ezt beleírom majd az Erratába is), hogy mindkét helyen azonnal, a piactérre való belépéskor kell dobnod a lopásra. Zenélni ugyebár bármikor zenélhetsz (ld. fent), tehát a lopás után is.

"Jól gondolom-e, hogy az alábbi helyeken lehet zenélni (tehát ezek számítanak vásári piactérnek)?"
Igen, az összes felsorolt fejezetponton lehet zenélni.

"Sok helyen találhatunk tárgyakat, melyek értéke meg van adva. Néha az is ki van mondva explicit módon, hogy piactéren annyiért el lehet adni. A többi tárgyat is piactéren lehet eladni, vagy esetleg máshol is? (Van, ahol a szöveg bizonyos tárgyakat direkt megenged beváltani bizonyos összegért egy adott helyen. Itt most inkább általánosságban kérdezem.)"
Alapvetően mindent csak piactéren tudsz eladni. De milyen "többi tárgyra" gondolsz?
2022. szeptember 30. 09:43 | Válasz erre | #136
A 266-on levő csatáról, ha valakit érdekelnek a valószínűségek (nekem meglepő volt). Szerintem jól mutatja, hogy 1 Ügyesség és 1 Erőnlét pont mennyire nem egyenértékű....

[spoiler]Írtam egy programot, ami kiszámolta, hogy Barbár 28,7% valószínűséggel nyer, míg Bajnok 71,3% valószínűséggel. Én eddig két játékom alatt fogadtam itt, egyszer Bajnokra, egyszer a Barbárra, mindkétszer veszítettem. :-( Mindenesetre az esélyek közel sem 50-50%.
Ha mondjuk Bajnoknak meghagyjuk a 7 Erőnlétet, Barbárnak meg 12-t adunk, akkor Barbár nyerési esélye 52% lenne, míg Bajnoké 48%. Szóval 1 Ügyesség pont 12 Erőnlétből 5-t pótol. Mutatja, hogy a játék elején amit Erőnlétre költenénk, azt sokkal inkább megéri az Ügyességbe fektetni.
Összehasonlításképpen: Hagyományos KJK szabályokkal ha 2 ütés kell Bajnok leterítéséhez (7 Erőnlét), akkor 3 ütésnek megfelelő Erőnlét (9) kell ahhoz, hogy Barbárnak kb 50% esélye legyen (pl. ekkor 48%). Tehát úgy tűnik, hogy a változó sebzéssel +1 Ügyesség pont jóval több Erőnlét pontot ér, mint fix sebzéssel.
Hagyományos KJK szabályokkal így lehet kiszámolni a valószínűségeket: [url=https://math.stackexchange.com/questions/1792222/probability-for-fighting-fantasy-what-if-i-have-the-same-skill-but-more-life]KJK harc valószínűségek (angolul)[/url][/spoiler]
© SzG
2022. szeptember 29. 06:35 | Válasz erre | #135
Ezúttal a gamer365.hu-n jelent meg egy ajánló a könyvről (köszönjük):

[url=https://www.gamer365.hu/article/viszalyok-ideje-konyv]Ajánló[/url]

[smiley]awink[/smiley]
© [törölt felhasználó]
2022. szeptember 28. 19:54 | Válasz erre | #134
2022. szeptember 28. 19:35 | Válasz erre | #133
A 146-os fejtörővel kapcsolatban mindkettőtöknek igazatok van, azaz a fejtörő sajnos nem tökéletes:
- a lány 4. mondata félreérthető, pedig ennek egyértelműen hamisnak kell lennie,
- az sem derül ki egyértelműen sehonnan, hogy a lánynál egy szabályos minta szerint változnak a hamis és az igaz mondatok.

Ha ez a két dolog a terveim szerint működne, akkor egyébként szerintem nem okozhat óriási gondot a fejtörő megfejtése. (Én sem vagyok kombinatorika professzor, mint látszik, hiszen a rejtvényt sem tudtam tökéletesre megcsinálni.) A megoldásnál két mondatból kell kiindulni:
- a lány 4. mondata, ami hamis (bár mint fent írtam, ez sajnos nem sikerült egyértelműre),
- a lány 2. mondata, amivel szembemegy a fiú előző mondatával, nyilván csak az egyik lehet igaz.
2022. szeptember 28. 19:25 | Válasz erre | #132
Végignéztem, tényleg kijön a +19 Lélek pont. :) Ehhez mindent ki kell maxolni, pl. be kell gyűjteni az arany diadémot és az aranyékszert, amikre igazából Rheanának nincs szüksége (Talasinnak viszont igen, őmiatta járnak ezek után is Lélek pontok), ill. mindkét Áldást fel kell venni, ami nyilván szükségtelen. Utólag gratulálok is magamnak, amiért ennyi segítséget elhelyeztem a könyvben. :D
2022. szeptember 26. 16:11 | Válasz erre | #131
Ez a fejtörő rendkívül ötletes, hangulatos. Igazság szerint csak a nehézsége mutatkozik határesetnek.
(Első meglátásom szerint olyan személy tudja megfejteni, aki három kritériumnak megfelel: 1. Imádja a lapozgatós műfajt [ez még nem vészes, de már eleve nem egy óriás halmaz]; 2. (Legalább látens) kombinatorika professzor [ez némi szűrő már önmagában is]; 3. A magyar nyelvet kellően ismeri/műveli, és olvasni (és értelmezni) is tud kellően [ez mondjuk kb a szűk fele a szűk 10 milliónak, némi optimizmussal]. Vagyis aki mindhárom halmazba egyszerre beletartozik, nem lehet egy markáns tömeg...)

/Jó lenne esetleg a kérdéses pontot beilleszteni ide, hisz (pillanatnyilag) pl én sem rendelkezem a kötettel./
A fejtörőről:
[spoiler]A nehézségét alapvetően abban látom, hogy szinte csak "változók" vannak, amikből ki lehet indulni, és a játékosnak arra sem lehet könnyű rájönni, hogy (a párbeszéd sorai közül) honnan is kéne valahogy kiindulni.
Amúgy valóban kimondottan megtévesztő al "L4: Hármat." válasz, hiszen előtte három mondata szerepel a nőnek. És ha azt feltételezzük, hogy az illető az olvasható párbeszéd előtt nem szólalt meg, valamint a kérdésben szereplő múlt időt (...hány mondatot mondtál...[kvázi eddig!]) vesszük alapul, akkor igaznak hat a "Hármat." válasz. Így inkább ide (hogy eme mondat hazugsága feltűnőbb legyen, és egyben a fejtörő valamennyire markáns kiindulási pontja lehessen) olyasmi kellett volna válaszként, hogy "Legfeljebb egy kurtát." vagy "Csak egy fél mondatot."
Amúgy a fejtörő levezetésének első három pontja még jól követhető (érthető), de onnan (negyedik résztől, a három eshetőséggel) igen komplikált és nehezen követhető. Megint azt érzem, túl sok a változó. (Nem jobb lett volna úgy, hogy csak egyféle megoldása legyen? Nem pedig úgy, hogy a csaj vagy H, H, I, vagy H, I, I mondatokat mondhat egymást követően. Csak halkan kérdem, ez megint mitől függhet, talán a női szeszélytől; mert legalább azzal nem kéne mérgeznünk egy játékkönyvet... )
Talán egy máshol/korábban begyűjthető információval lehetett volna segíteni/könnyíteni opcionálisan a megoldást. Ilyen lehetett volna például megtudni azt, hogy a fickó (srác) mennyire igazmondó, mondjuk azzal valahol, hogy "Az legfeljebb csak akkor nem hazudik, ha kérdez.", vagy "Az legfeljebb csak szökőévente füllentene." De akár arról is begyűjthető lehetett volna kiegészítő információ, hogy volt-e aznap párbeszédük, mondjuk olyasmi információval, hogy egymással pusztán szemkontaktussal kommunikálnak, és valamiből kiderült volna, hogy aznap mással nem találkoztak még. /Ezek random gondolatok csupán, valamiféle könnyítési gondolatmenethez./[/spoiler]
2022. szeptember 26. 08:33 | Válasz erre | #130
Nem, nem vagyok szoftvertesztelő. Matematikus vagyok. :-) De szívesen tesztelnék könyveket, ha épp az időm engedi.

Vezettem listát a Lélekpontjaimról.
[spoiler]Itt szereztem őket: 52, 331, 155 (2), 187, 258 (2), 117, 290, 158, 237, 294, 255 (2), 159, 215 (2) 279 (2), ami összesen 19 plusz Lélekpont, az első 2-vel együtt 21.
Itt használtam Lélekpontkat: 211, 76 (és a skorpió amulettért a 15-ös Észlelés próbát még így is elrontottam, másodjára is), 276 (még mindig jobb, mint a másik útvonalon az Erőnlét próba), 104 (2x, a csapda miatt is és a Végső nyugalom miatt is kellett 1-1), 147, 206 (itt se sok haszna volt az újradobásnak, ugyanazt a számot dobtam másodjára is).
Tehát 19-t szereztem, 2 volt indulásból, és 7-t használtam el.[/spoiler]

Ami a napok számát illeti: [spoiler]A 27 naphoz szükséges feltétel, hogy Eingurdban rögtön Frodiról halljunk a kocsmában, és utána Tövisvárig meg kell szerezni az Alkímiát is. Nekem ez megvolt ebben a játékban (Alkímiát 3x is kidobtam addig), de nem a napok minimalizálására mentem, hanem a biztos sikerre. :-) Féltem nagyon a skorpióktól, meg Tyssirelt is ki akartam iktatni, amikor láttam, hogy belefér.[/spoiler]
2022. szeptember 26. 07:29 | Válasz erre | #129
Köszi, hogy leírtad az optimálisnak tűnő megoldást! Az már lejött, hogy biztosan hússzor végigszámoltál minden lehetséges opciót. :) Ha lesz egy kis időm, akkor ellenőrzöm a végigjátszásodat. Nekem a végén a 21 Lélekpont kicsit soknak tűnik, szerintem ennyit nem írtam bele, plusz a 27 napos végigjátszás is rövidnek tűnik (esetleg irtó nagy szerencsével, ami a pletykákat illeti). Nálam a legrövidebb út Rheanával pont 38 napra jött ki.

A kérdésekre is hamarosan sort kerítek.

Egyáltalán nem zavaró a sok kérdés, én is azt szeretném, ha egyáltalán semmilyen apró hiba nem maradna benne, olyan sem, amit 1000 olvasóból csak 1 vesz észre. Ha így folytatod, előléptetünk hivatásos tesztelőnek. :) Amúgy nem szoftvertesztelő vagy véletlenül?
2022. szeptember 25. 18:05 | Válasz erre | #128
A 333-on találtam egy fogalmazásbeli hibát. Ahol az ösvénymanókról szóló mondat van, ott szerintem az "akiknek" helyett "akik" kellene inkább.

Ezután Talasinnel tervezek játszani, de nem teljesen mindegy, hogy az alábbiak pontosan hogyan működnek:
- Általában kérdés, hogy piactéren a vásárlások előtt vagy után zenélek? Tehát a zenélésből szerzett vagyok elkölthető-e azonnal. Gondolom, hogy igen, de jó lenne egy megerősítés. :-) Esetleg a zenélés időpontja szabadon eldönthető? (Számomra ez illeszkedne legjobban a könyv hangulatához.)
- [spoiler]Ha jól látom, akkor Valousa-ban és Irmoth erdejében előfordulhat, hogy lopnak tőlem. Irmoth erdejében ez még úgy tűnik, hogy a vásárlások és eladások előtt történik, de Valousa-ban nem egyértelmű. Ugye nem mindegy, mert ha teszem azt elköltöm minden pénzemet, és csak utána kell dobni lopásra, akkor nem vészes a helyzet, de fordítva gond lehet. Illetve ezeken a helyeken kérdés, hogy lopás előtt vagy után zenélek.[/spoiler]
- Jól gondolom-e, hogy az alábbi helyeken lehet zenélni (tehát ezek számítanak vásári piactérnek): [spoiler]304, 178, 196, 267, 136, 186, 116? Utóbbi gyanús, mert 5-ről elvileg be lehet jutni a várba, gondolom, hogy ilyen céllal, de hátha. Illetve még 273 jönne szóba, de ugye ott explicit tiltott. :-( Akárhogy is, ez 6-7 lehetőség, nem valami bőkezű... Vagy kihagytam valamit?[/spoiler]
- Sok helyen találhatunk tárgyakat, melyek értéke meg van adva. Néha az is ki van mondva explicit módon, hogy piactéren annyiért el lehet adni. A többi tárgyat is piactéren lehet eladni, vagy esetleg máshol is? (Van, ahol a szöveg bizonyos tárgyakat direkt megenged beváltani bizonyos összegért egy adott helyen. Itt most inkább általánosságban kérdezem.)

Gyanítom, hogy kezdek az idegeitekre menni a sok kérdésemmel. Még azt is el tudom képzelni, hogy valaki ebből azt a következtetést vonja le, hogy a könyv pongyolán ír le sok helyzetet. Egyáltalán nem erről van szó! Szerintem a hangulat nagyon jól átjön, és bevallottan sok rá van bízva a játékosra is, hogy nem egyértelmű helyzetekben döntsön a józan ész szerint. Ez jól van így.
Én viszont kicsit programozósabb szemmel nézem: mi lenne, ha ez egy videójáték lenne, és akkor minden esetet le kell fedni. Elsősorban emiatt kérdezek rá ilyen corner-case helyzetekre, de nem gondolom, hogy ezeket ecsetelni kellett volna a könyvben.

És ha az eddigiekből nem lett volna egyértelmű: szerintem nagyon jól sikerült a könyv. Nekem kifejezetten tetszik a szabad bejárás lehetősége, remekül lett megoldva.
2022. szeptember 25. 17:23 | Válasz erre | #127
Sikerült!

Rheanával sikerült szabályosan befejezni a [spoiler]37.[/spoiler] napon. Valójában 1 nappal kevesebb kellett volna, hogy legyen, de tettem egy extra kitérőt a Limmaren folyóhoz, mert esélyt akartam adni, hogy ebben a kalandban végre megtudom, hogy mi szerepe van Pormis grófnak. De a kocka nem úgy akarta, hogy kidobjam a 11-12-t, még másodjára sem. :-( Mint utólag kiderült, még egyszer próbálkozhattam volna egy oda-visszamenettel, de nem számoltam ki rendesen előre.

Kezdeti értékeim:
[spoiler]Ügyesség és Elhivatottság 12, Észlelés 8 (Kel Durstan után 9), Erőnlét 6.[/spoiler]

Az eredeti tervem nagy vonalakban ez volt (de végül nem így mentem):
[spoiler]Eingurdból Yitlane-en át Valousába, mert erre visz az út logikusan,és ha már ott vagyok, akkor 5 a-ért a Kincs könyv elolvasása (a többiért majd később visszajövök).
Ezt követően Wurzen a cél, Orade, Tövisvár, Ishenlu-n át, hogy elkerüljük Szélessíkot (nevezzük baljós előérzetnek).
Tövisváron a Kincsről érdeklődve megkapom a Remetét, és a labirintusban megszerzem a Ködgyűjtő Fagyöngyöt, meg a Hétszínű rózsát. Ha szerencsém van, és addig az Alkímia is kiderül, akkor még a Vasvirágot is megkapom. És ha már megszerzem a Ködgyűjtő fagyöngyöt, akkor elmegyek Yitlane-en keresztül Keserűvízbe, hogy megszerezzem az Áldást, meg a Herbalistától a mérgektől óvó amulettet (Kel Durstanban a skorpiók ellen létszükséglet a 6 Erőnléttel, de valójában Valousa-t elhagyva is fontos lehet, hisz az első ellenfél első csapásának mérge +4 Erőnlétet sebez, szóval ha sokkal túldob, akkor ott kampec. Bár legalább addig nem telt még el sok idő, nem akkora gáz újrakezdeni. :-)
Wurzenben nyilván a nyomozás a cél, beszerezni a lámpást, Frodi könyvét, a tükröt (én simán eladnám +10a-ért), a +1 Lélekpontos amulettet, meg persze a gyűrűt. Nyilván beszélnék Perbalarral (Ilu-Zargez), és ha előtte Tyssireltől eltüntettem a nyakéket, akkor azt is megmutatnám neki.
Alkonyvég és Frodi a következő cél, megszerezni a tekercsét.
Majd vissza Valousa-ba, de némi kerülővel: Bronz síkságon át Kel Durstan, ahol be lehet gyűjteni minden jót (gyógyfüvek itt csak 2a, +1 Észlelés pont, csontvázkirály diadémja, ezüstserleg, skorpió amulett, drágaköves aranynyakék, az öt jádetábla, még felsorolni is sok. Majd a Bronz síkságon át Irmoth erdeje, hogy halljak a Fehér Oroszlánról (Óvatlan). Szélessíkon kerüljük, amit lehet, de ha hallottam Usbor lovagról, akkor érdemes fogadni. Orade, ahol a Gyógyító jól jöhet, ha útközben valahol hallottam róla.
Valousa-ban most már el kell olvasni a Legendák és a démonos könyvet, utóbbi +1 Lélekpontért (de 5a-ba kerül :-( ). Majd beszélni Ilu-Zargezzel. Itt lehet dönteni, hogy direktbe É-ra menjek Eingurdba, vagy töltsek 4 napot utazással Ilu-Zargezzel Wurzenbe, ahol legalább lesz egy varázslat elleni amulett is. Szerintem az utóbbi is belefér.
A lényeg, hogy utána Eingurd a cél, ott menjünk be a templomba, valamint érdeklődjünk a Fehér Oroszlán után, hogy halljunk a Szürke erdei rablókról.
Menjünk tovább a Szürke erdőbe, ott rögtön kezdjünk el kutatni, akkor legalább értelmes vezetőnk lesz. Majd ha visszajutunk, akkor menjünk fel a Borostyántoronyhoz, és uszítsuk rá a helyi őrséget a rablókra, ezzel megvan az első szobor. Továbbá menjünk el az alkimistához, ha Vasvirágunk is van, akkor kapunk Áldást, de mindenképp vehetünk tőle gyógyitalt meg gyorsaság italát.
Ezután még két helyre kell menni: Alkonyvégre, hogy Frodinál kicseréljük a jádetáblákat egy másik szoborra (és eladjuk a csontvázkirály diadémját 40a-ért 30 helyett), valamit a Rerdaltól Ny-ra levő helyre, ahol a Remeténél az Áldással megkapjuk a Hasadékot, majd a paraszt Cadent választva megszerezzük a harmadik szobrot.
Végül vissza Wurzenbe, és jöhet a végső leszámolás.
[/spoiler]

Ehhez képest egy alternatív útvonalon mentem, ami szerintem összességében rövidebb, és szerintem nem is ütközik nagyon a történettel sem:
[spoiler]
Eingurdban a fogadóban hallottam Frodiról, így váratlanul úgy döntöttem, hogy inkább Alkonyvég felé indulok, hátha lesz nála egy szobor, vagy tud róla valamit. (Ez a történetbeli magyarázat arra, hogy miért nem azonnal Valousa felé veszem az irányt.)
Alkonyvégen Froditól megkapom a tekercset, meg a Kel Durstani kalandot, és útközben valahol hallottam az Alkimistáról is. Remek, akkor Tövisváron lesz Vasvirág. :-)
Wurzenben nyomozás, Frodi könyvéből elolvasom Marax történetét, a tükröt eladom. Eddig nem vettem semmit, így most 65 aranyam van, kelleni is fog mind. Tyssirel háromszög medálját magamhoz veszem, Perbalartól hallok Ilu-Zargezről.
Tövisvárba visz az utam, de a kertésszel csak nem sikerül beszélni. Mindegy, fogadok a labirintusra, de elbukom, mert csak 13. dobásra jutok ki. (Akkora pechem volt, hogy ötször egymás után a 11-12-es opció jött ki, mire eljutottam a gnómhoz már 8-as volt az Irányérzékem). Gnómtól megveszek mindent, még 21 aranyam van.
Átmegyek Keserűvízre, ott a Herbalistától megveszem a méreg ellenszert meg a +1 Lélekpontos amulettet. Megcsinálom a helyi kalandot a gnómtól szerzett Ködgyűjtő fagyönggyel, kapok némi élelmet (épp kifogytam), az Életerőm maxra kerül, no és persze megvan az Áldás.
Valousa-ban az Akadémián elolvasom a 3 könyvet, mert többet ide már nem jövök vissza (Kincs, Legendák, démonos könyv a Vriss azonosításáért és +1 Lélekért). Az aranyam elfogy. Van nálam 2 aranyalma (5-5a), amit a labirintusban találtam, de nem váltom be Valousa-ban, mert ott lopnak a piactéren. Inkább elmegyek Ilu-Zargezzel Wurzenbe, mert rájövök, hogy bőven belefér, és így kikerülöm az orgyilkost a mérgezett pengéjével. :-)
Útközben megszerzem a varázslat elleni medált. Ráadásul Wurzenig a szállás (és a szöveg szerint az étel) is meg van oldva, mert Ilu-Zargez mindent fizet, ha elfogyott a pénzem. :-) Wurzenben beváltom a két aranyalmát, és a piactéren rá is teszem mindet a Barbárra, erre elbukom.
Kel Durstan a következő állomás, így a Bronz síkságon inkább nem eszem, csak alszom, pont bemákolom a dobásokat. itt beváltom 30a-ért a Hétszínű rózsát, meg valami útközben talált rubinköves medált, veszek 5 gyógyfüvet 10a-ért, 3 ételt, és nekivágok Kel Durstannak. Először a toronyba megyek, ott a tekercs megmondja, hogy a jobb oldali lépcsőn kell felmenni, a könyvből tudom, hogy hogyan kell Maraxot kordában tartani, megvan a csontvázkirály diadémja. Egy emelettel feljebb meglátok valamit, gyorsan lemegyek, üveggömb, összetöröm, +1 Észlelés, juhé!
Lámpással leszállok a katakombákba. A skorpió amulettet nem találom meg, pedig még Lélek pontot is áldozok rá (9-es észleléssel kétszer is elvéteni a 15-ös nehézséget <8%, hát megszívtam. Szerencsére később nem ette a nomádokat elém a fene). Az átkozott tárgyat nem veszem fel, bár történetileg nehéz megindokolni, és később jól is jött volna a nyavalyás Vif ellen, csak elfelejtettem. 1 Lélek pontot megérte volna. Mindegy. A skorpiók ellen használom a méreg ellenszert, de amúgy is csak 2-t dobok.
Mikor kijövök, akkor eladom a drágaköves nyakéket meg az ezüstserleget, 58 aranyam van.
Irmoth erdeje, Fehér Oroszlán infó 6a-ért. Mázlim van, nem lopnak tőlem. Veszek kötelet meg valahol útközben papírt (egyik se kell szerintem, de hátha mégis, és amúgy is maradt még majdnem 50 aranyam, mindenre elég lesz).
Szélessík, fogadok 10a-t Usbor lovagra, így 2/3 eséllyel nyerek, ezt is bebukom. Nem megy ma nekem ez a fogadás, már 35a-t játszottam el így. Mindegy, még mindig van 38 aranyam. Itt kivételesen fizetek a szállásért, nem akarok dobni az Óvatlanra.
Tövisvár, érdeklődöm a Kincsről, hallok a Remetéről. Valahol korábban hallottam Iltarienről is, úgyhogy elnézek az ő barlangjába is, bár már úgyis tudom a korábbi kalandok alapján, hogy melyik szobor hol van, de ez így kerekebb történetileg.
Rerdal, itt nem kérdezek a Kincsről, kár lenne 1 Lélekpontot veszíteni, bár bőven van miből. A Gyógyítót legalább megkapnám cserébe, de tök felesleges, a délvidékre már nem visz az utam.
Eingurd, itt beszélek +1 Lélekpontért Annon atyával, továbbá hallok a Fehér Oroszlán kereskedőházban a Szürke erdei rablókról.
Limmaren folyó mentén semmi érdekes nem történik.
Szürke erdőben megyek rögtön a rablók keresésére, vezetőm Nondar. Visszaúton szitkozódom, hogy nem vettem fel az átkozott bábut Kel Durstanban, így meg kell dobnom a 15-ös Ügyesség próbát. (Mondjuk 12-es Ügyességgel ez nem akkora gond.) A Borostyántoronyban a kapitányt ráuszítom a rablókra, bezsebelem a 20a-t meg az első szobrot, majd a varázsfolyónál az Alkimistától megveszek mindent (és kapok még egy Áldást). A folyóból nem iszom, mert nincs semmi értelme, már nem akarok Tövisvárba teleportáli, jártam már ott eleget.
Teszek még egy próbát a Limmaren folyó partján, de Pormis grófról csak nem hallok semmit. Mindegy, majd játékon kívül elolvasom, hogy mi lett volna ott.
Uthalpan, majd Alkonyvég, hogy legalább beváltsam a csontvázkirály diadémját meg a második szobrot is megkapom.
Megyek DK-re a Dabbok-hegységbe, persze pont megszívom, a nomádok legombolnak rólam 20a-t, de még mindig van 38. Kezdődhet a kincskeresés. A parasztok közül Caddent választom, így sima az ügy, egy kicsit még gyűjtöm a kincseket is (+35a, 73a-nyal fejeztem be a játékot, meg 4 élelemmel és 5 gyógyfűvel), de megvan a harmadik szobor. Irány NY, majd Wurzen!
Wurzenből elteleportálunk Szélessíkra, előtte mindent elmondok Gedrik atyának. Tyssirel már tömlöcben, miatta nem kell aggódni, a Varangydémonokkal meg simán elbánok, de a biztonság kedvéért rájuk borítom a savat meg ledöntöm a gyorsaság italát is. :-)
Végül 185-ön teljes győzelemmel végzem a küldetést a 37. napon, 21 Lélekponttal, amiből 7-t használtam el a kaland folyamán.

Ha nem hülyéskedek a Limmaren folyónál, akkor a 36. napon fejezem be. De valójában az Alkimista kódszó már megvolt Tövisvárnál, amkor a Gnómhoz mentem, így tudtam, hogy az Áldást megkapom majd az Alkimistától Északon. Tehát 2 napot lehetett volna még csapni rajta, ha bevállalom a kockázatot, hogy Kel Durstanban a skorpióknál 6-t dobok. Vagy egyszerűen nem szerzem meg az a drágaköves medált, végülis nem voltam pénzszűkében. A legtöbbet azzal lehetett volna csökkenteni, ha Wurzenből egyből elkezdem bejárni a délvidéket, úgy megyek Tövisvárba és Valousa-ba, majd onnan közvetlenül Eingurdba, Keserűvizet nem érintve. Ez összesen nekem 18 nap volt, úgy csak 10 lett volna, de akkor Tyssirellel is meg kell majd küzdeni a legvégén. Szóval elvileg így befejezhető a 27. napon. Ennél nem hiszem, hogy van rövidebb út, de ha valaki tud, akkor szóljon. És persze ehhez kell, hogy Eingurdban megkapjuk Frodit, és még Tövisvárig az Alkimistát. Ha nincs Alkimista, akkor kell a kitérő Keserűvízre, az +2 nap.
[/spoiler]
© SzG
2022. szeptember 24. 07:41 | Válasz erre | #126
"ami szintén nem mellékes, egy extra nehezítés is: elvégre valóban nem túl sok az a 39 nap, ha kötelező pihenni is esetleg időnként az alacsony Erőnlét miatt, még könnyebben kifut az ember az időből. :)"

Vagyis jelenleg ez a szabály szerintem inkább a játékos "ellen" van, nem érte. :) Holott ha jól értem, inkább valamiféle könnyítés akart volna lenni (egy extra gyógyítási lehetőség). Most viszont gyakorlatilag kerülni kell, hogy "életbe lépjen", hiszen akkor veszítünk egy napot.
© SzG
2022. szeptember 24. 07:08 | Válasz erre | #125
Hát így már végül is érthető, hogy miért írtad bele a könyvbe ezt a kötelező pihenést, de tényleg jobb lett volna, ha inkább csak lehetőségként jelenik meg, ahogy ghorvath is írta. Tehát ha úgy dönt a játékos, akkor pihenhet nappal is, így visszaírhat 1 vagy esetleg 2 Erőnlét pontot, vagy valami ilyesmi... Mondjuk mivel így is nagyon könnyű kifutni az időből, ezért túl sok értelme nem lett volna ennek a lehetőségnek. :) Pontosabban nem nagyon lehetett volna használni. Viszont így, hogy még ráadásul kötelező is ez a pihenés... hát, tényleg csak bonyolítja a játékmenetet (hiszen eggyel több mindenre kell figyelni, illetve eggyel több szabályt kell mindenképp fejben tartani), valamint, ami szintén nem mellékes, egy extra nehezítés is: elvégre valóban nem túl sok az a 39 nap, ha kötelező pihenni is esetleg időnként az alacsony Erőnlét miatt, még könnyebben kifut az ember az időből. :)

Szóval szerintem ez a szabály max. opcionális lehetőségként lehetett volna jó tényleg, de csak akkor, ha több időt adtál volna a küldetések teljesítésére... hogy tényleg ki is lehessen használni az idő átváltását Erőnlét pontokká, ahogy írtad. :) (Bár a több idő miatt nyilván az egész könyvet újra kellett volna gondolni.)

Vagy egyszerűen írhattál volna több "hagyományos" gyógyítási lehetőséget a könyvbe, pl. gyógyitalok, gyógyfüvek vagy valami regeneráló tárgy/varázslat, pl. a papnőnél stb. :)
2022. szeptember 24. 05:04 | Válasz erre | #124
"[i]Harc közben meg lehet-e inni a gyógyitalt? Vagy bármelyik másik italt[/i]" - Én bevallom így játszottam. Volt egy teszt, ahol az egész kalandot buktam volna az utolsó csatában, de 2 Erőnlétnél észrevettem, hogy van egy Gyógyitalom, úgyhogy gyorsan felhörpintettem. Erre is vonatkozik, hogy nem cél a játékos szivatása.

"[i]215-ről 271-re lapozásnál jár-e a napi étkezés?[/i]" - Józan ész alapján szerintem megkínálhat étellel, ha már elvittük neki a táblákat, szóval jár. :)

A 111-re a válaszok:
"[i]Ha 305-ön először Gedrik atyával akarok beszélni, és odaadom neki a gyűrűt, majd 305-re visszalapozva Solara anyával beszélek, akkor hogyan ismerheti fel rajtam a gyűrűt, és hogyan tudnám megmutatni neki?[/i]"
Ez egy szép találat, ez valóban sajnos benne maradt egy kontinuitási hibaként. Lesz egy errata, abba beleírom, hogy a fenti helyzetben Solara természetesen nem veszi észre nálad a nem létező gyűrűt, így a beszélgetés végén lapozz vissza a 305-re. (Ugyanez a helyzet Perbalarnál is, akinek szintén nem tudod odaadni a gyűrűt. Persze ez kisebb probléma, mert vele a párbeszéd azért folytatódhat.)

"[i]Egy másik játékban Perbalart választottam 305-nél, aki mesélt nekem Ilu-Zargezről. Na most, Valousában a könyvtárban van lehetőségem előbb a démonos könyvet elolvasnom, (+1 Lélek pontért), mielőtt beszélek Ilu-Zargezzel? Nem teljesen egyértelmű nekem a megfogalmazás. Olyan, mintha az első könyvtári llátogatás esetén nem lehetne, de a szöveg feljogosít arra, hogy ha később jövök vissza, akkor bármikor elolvashatom őket, és akkor elolvashatom a démonos könyvet mielőtt beszélek Ilu-Zargezzel is.[/i]"
A könyveket bármikor - az első látogatás alkalmával is! - elolvashatod 5 aranyért, tehát begyűjtheted a +1 pontot. Így nyilván Ilu-Zargez megállapítása sem lesz annyira meglepő.

"[i]Amikor Ilu-Zargezzel együtt megyünk Wurzenbe (160), ott a szöveg nem teljesen egyértelmű a szállás és étel kapcsán. Például nem világos, hogy ehetem-e a saját ételemet (ha van), vagy mindenképpen fizetnem kell azért is. Mi van, ha mondjuk 2 aranyam van, és az étel 1, a szállás 3? Akkor ételt veszek, a szállást meg megveszi Ilu-Zargez? Vagy csak kipótolja? Gondolom, hogy a gondolat valami olyasmi akart lenni, hogy ha több a pénzed, mint amibe kerül, akkor venni kell mindent, ha meg kevesebb, akkor minden aranyat elköltünk, és a maradékot Ilu-Zargez kipótolja. Később, Bartjen után 63-nál már nincs is külön megemlítve, hogy kell-e fizetni, mi van, ha nincs elég aranyam. Mondjuk nekem addigra már elfogyott az aranyam, így nagyvonalúan úgy döntöttem, hogy Ilu-Zargez meghív.[/i]"
A saját ételedet eszed és kötelező kifizetned a szállást, amíg van pénzed. Ha nincs ételed vagy nincs pénzed szállásra, akkor fog meghívni.

"[i]Nekem úgy tűnt, hogy ha megvan a Tyssirel kódszó, akkor Eingurdban a 75-től akárhányszor el lehet menni a 294-re +1 Lélek pontért. Ez gondolom, hogy hiba."[/i]
Az. Nyilván csak egyszer lehet elmenni.
2022. szeptember 23. 22:28 | Válasz erre | #123
Köszönöm a pontosítást, így most már teljesen érthető.
Tehát ha reggel felkelés után (az éjjeli Erőnlét pont módosítások után) 1 v. 2 Erőnléten vagyok, akkor ott nem halad tovább a történet, hanem az egész napot "átpihenem" +2 Erőnlétért, majd az estét még egyszer lehúzom a szabályoknak megfelelően (és a megfelelő Erőnlét pontokat jóváírom, esetleg eszek gyógyfüvet), és másnap reggel (ha legalább 3 Erőnlét pontra kerültem), akkor folytatom az utat. Ha továbbra is legfeljebb 2 Erőnlét pontom van, akkor újra átpihenem a napot +2 Erőnlétért, stb.

Én is inkább úgy tudnám elképzelni, hogy valaki bármikor eldöntheti, hogy a történet folytatása helyett nappal inkább pihen, hogy +2 Erőnlétet jóváírjon. Azt hiszem, hogy én se tettem volna kötelezővé, de így is játszható, egy extra nehezítés.

Közben felmerült még bennem pár kérdés (és mintha a 111 is még megválaszolatlan lenne):
- Harc közben meg lehet-e inni a gyógyitalt? Vagy bármelyik másik italt (sav, +Ügyesség) lehet-e harc közben használni, vagy csak a harc elején? (Pl. harc elején még azt hiszem, hogy lenyomom az ellent a sav nélkül is, de közben kapok pár sebet, és inkább sebeznék a savval egy biztosat, hogy javítsak az esélyeimen.)
- 215-ről 271-re lapozásnál jár-e a napi étkezés?
2022. szeptember 23. 18:48 | Válasz erre | #122
Mielőtt temetni kezdenétek ezt a szabályt, gondoljatok bele, hogy a VI-ben nincs nagyon lehetősége a karakternek gyógyulni. Az étkezés és a szállás is pénzbe kerül, márpedig ez ugye elég szűkös. Ezért akartam belerakni egy olyan szabályt, amely a pénzen kívüli másik erőforrást, az időt "váltja be" Erőnlétre. Eredetileg opcionális lehetőség volt, de arra gondoltam, így is elég sok mindent kell a játékosnak mérlegelnie, így inkább ezt kivettem a döntési lehetőségek közül és kötelezővé tettem.

ghorvath:
Tehát a nap elején mondjuk 2 Erőnléted van. Muszáj pihenned +2 Erőnlétért - ez tehát a nap közbeni pihenését jár, a normál evésen és alváson túl. A nap végén ehetsz és alhatsz is +1 Erőnlétért, sőt ha gyógyfüved van, azt is használhatod, így összejöhet a +4 Erőnlét.

Igen, nyilván részletezni kellene a szabályt, hogy mikor és hol lehet... de arra gondoltam, ezt oldja meg az olvasó intuíció és józan ész alapján. :) Persze igazad van, akkor nem kéne mindenhol kötelezővé tenni. Nos, elég nehéz ezt szabályszerűen megfogalmazni, de talán úgy lehetne, hogy ott kötelező élned a pihenési lehetőséggel, ahol a szöveg a napok múlása után különböző továbbhaladási irányokat ajánl fel ("Merre mész tovább másnap?").
© SzG
2022. szeptember 23. 13:00 | Válasz erre | #121
Szerintem ezt a szabályt a legjobb lenne figyelmen kívül hagyni (bele se kellett volna írni a rendszerbe, de most már mindegy). Ez tényleg csak felesleges bonyolítás. Ha nagyon lecsökken az Erőnlét, a játékos úgyis gondoskodik pihenésről/gyógyításról/akármiről... Felesleges erre külön szabály. (Pláne, hogy e nélkül is épp elég dolgot kell észben tartani.) Arról nem is beszélve, hogy valóban nem is mindig egyértelmű a helyzet ezzel a "kötelező pihenéssel". :)
2022. szeptember 22. 22:45 | Válasz erre | #120
Bocs, hogy ennyit kérdezek, de van még egy, ami nem hagy nyugodni. Most ugyanis újra elolvastam a szabályokat, hogy a következő játékomban ne hagyjak ki semmit.

Ez az Erőnlét<=2, akkor egy napot pihenni kell nem teljesen tiszta nekem. Csak annyiról van itt szó, hogy ha 1 v. 2 Erőnléten vagyok, amikor aludni kell, akkor ott még egy napot le kell húzzak szabályosan (tehát eldöntöm, hogy mit eszek, és hol alszom), és kész? És akkor ebből jöhet össze +2 Erőnlét pont, ha mindkét nap ettem is és aludtam is. Vagy ezen felül kapok további +2 Erőnlét pontot, amit a könyv többször is megemlít? Például azért, mert egész nap is pihentem, nem csak éjjel? Tehát így akár +4 Erőnlétet is tudok szerezni, ha mindkét nap ettem is és sikeresen aludtam is éjjel?
[spoiler]Illetve mi van mondjuk olyankor, ha a 164-en a börtönben van 2 Erőnlét pontom? Az nem teljesen autentikus, hogy a börtönben alszom még egy napot, de ugye ott a nyomozás közepén vagyok, tehát a 100-as Wurzen oldalra is soká kerülök mjad vissza.... Vagy ilyenkor engedjük szabadjára a fantáziát, és mondjuk az istenek akarják úgy, hogy ugyan a szöveg elvileg már 1 nap után szabadon engedne, de képzeljük úgy, hogy csak 2 nap után engednek szabadon? :)[/spoiler]
2022. szeptember 22. 10:21 | Válasz erre | #119
Lehet, hogy elsőre bonyolultak a szabályok, de pont a képességek meghatározásánál nincs semmi összetettség, ossz el 38 pontot, ne legyen több egyik se mint 12, ennyi.
Rheanánál nem tudom, min akadt fel :)
Talasinnál az egy elírás, ez legyen a legnagyobb baj a könyvvel.
Az igaz, hogy nehéz :) Végre nekiálltam, teljesen szabályosan, mentem mindenfelé, mindenféle questet és sidequestet toltam, sokszor szerencsém is volt, de hiányzott vagy 250 arany a győzelemhez, és a napokkal is hadilábon álltam. Pedig 11-es zenéléssel indultam :) Nekem ellenben nagyon tetszett, teljesen elmerültem a játékban. Rettentő ötletes és egyben logikus is minden. Az a sok sidequest, a véletlenszerű kalandok, a szabadság, a harcok alacsony száma és elkerülhetősége mind nagyon fasza. Teszek még egy próbát Talisinnel, aztán jöhet a játék a papnővel. Aztán megírom én is a véleményem a Moly.hu-ra :)
© SzG
2022. szeptember 22. 09:01 | Válasz erre | #118
Két újabb vélemény a könyvről:

[b]Psycho_Goreman[/b]
Nagyon vártam a Viszályok idejét. „Openworld” játékkönyv? Hogy a fenébe ne keltette volna fel az érdeklődésem? Az első adandó alkalommal neki is ugrottam, gyermeki lelkesedéssel. Ami elég hamar eltűnt, hogy aztán a frusztráció vegye át a helyét. De miért is?
Először is, van 1-2 nem teljesen egyértelmű leírás, pl. rögtön a „karaktergenerálásnál”. Az átlag npc-k értékei nyolcasak, de mi nem vagyunk átlagosak, ezért magasabbak az értékeink. Ezt úgy értelmeztem, hogy a 8 ponthoz adhatunk hozzá a szabadon elkölthető 38-ból, de mint kiderült, nem ez a helyzet. Értékeink 6 és 12 között lehetnek csak (így lett nekem 9-9-10-10).
Utána Rheana leírásánál szerepelt az, hogy mivel papnő, nem szereti az erőszakot és igyekszik nem ártani más lényeknek, ezért majd minden csatából el kell menekülni. Kivételt képez ez alól, ha szellemekkel, gonosz lényekkel hoz össze a sors… vagy állatokkal. (Angry Peta noises intensifies) De Talasinnál is van egy érdekes megfogalmazás. Batyujában étel, ital és kovakő lapul, de pár sorral lejjebb már az szerepel, hogy nincs nála élelem. Most akkor, hogy is van ez? Jó, ezek nem nagy dolgok, de azért na…
A nagyobb baj, hogy brutálisan nehéz. A Fenevad nyomában c. kötetnél írtam, hogy kegyetlen. Na, ha az nehéz, akkor a Viszályok ideje minimum a játékkönyvek Dark Souls-a.
Talasinnal kezdtem, eljutottam vele a Hangtalanokig, akik megbíztak, hogy szerezzek meg nekik 3 tárgyat. Elmentem az elsőért a Dabbok-hegységbe. Ott eltévedtem, összetörtem magam ÉS még azt is elfelejtettem, hogy mit is keresek ott. Szóval jó tanács: NE legyetek buták, mint én és vezessetek quest logot, amibe azt is felírjátok, amit nem említ a könyv külön. Másik jó tanács: nyomtassátok ki a térképet, hogy ne kelljen állandóan visszalapozni az elejére.
Eme hegyi incidensem után arra a megállapításra jutottam, hogy a kb. féltucat játékkönyvvel a hátam mögött, ehhez még nagyon csíra vagyok és majd máskor visszatérek hozzá. Addig is kap 4 csillagot, mert remek ötletek vannak benne, meg élvezetes is, de tényleg csak haladóknak, illetve profiknak ajánlott.

[b]Chantico
[/b]Király lett. Amikor gyerekkorom kedvenc lapozgatós könyveit előveszem, sokszor csodálkozom, hogy mi tetszett bennük (azért nagyon szerettem és szeretem őket :) ). A Viszályok ideje nekem jelenleg sokkal inkább bejön: érdekesebb döntések, nagy, viszonylag szabadon felfedezhető világ, kicsit felnőttesebb történet (ha nem sikerül megmenteni a világot, akkor se arat a gonosz végső diadalt, csak minden megy tovább, mint eddig... :D )
2022. szeptember 21. 22:19 | Válasz erre | #117
Köszönöm az egyértelműsítéseket. A 39. nap leteltét nem olvastam ilyen figyelmesen, de gyanús volt, hogy ez a helyes értelmezés (sajnos már látom, hogy ebben a játékban is ki fogok futni az időből :-( ).

Hm, városi helyszín. Ok. Kár. (Meg gondolom a falusi helyszínek is ide tartoznak, de ez már igazán szőrszálhasogatás... :) )

Menekülés Rheanával: Ah, tényleg, ezt sem olvastam el elég figyelmesen. Majd a következő játékomban akkor már ezt is figyelembe veszem. :-D Még akár az is előfordulhat, hogy így sikerülni fog végigvinni a kalandot. :) Amúgy közben rájöttem, hogy az Erőnlét<=2 esetén kötelező dupla alvást is elfelejtettem korábban....

(Itt jegyzem meg, hogy nagyon élvezem a kalandot Rheanával. Kicsit tartok tőle, hogy az epikus vonal után a Talasinos már nem lesz túl érdekes, de ezt nagyon élvezem, kifejezetten a nyomozós részeket. Viszont a 39 nap nagyon szűkösnek tűnik, szerintem nem sok puffer van hagyva peches napnövekedésekre, pl. amikor 2-re csökken az Erőnlét.)

A 146-on szereplő fejtörőről:
[spoiler]
Aha, értem a logikát. Lenne két megjegyzésem (ha már egyszer matematikus volnék :) ).
[quote]F4: És ma hány mondatot mondtál reggel óta?
L4: Hármat.

L4 mindenképpen hamis, hiszen L4 pont a 4. mondata.[/quote]
Ezzel nem értek egyet. Szerintem ha L4 valóban a 4. mondata (azaz az összes aznapi mondatát halljuk), akkor az F4 kérdés [i]előtt[/i] valóban 3 mondata volt, és akkor szerintem L4 igaz. Ha azt mondta volna L4, hogy "Ezt is beleértve 3-t", akkor egyetértenék. Szerintem ez ebben a fogalmazásban félreérthető, engem legalábbis megtévesztett.

[quote]Tehát L2 igaz: biztos, hogy L-nek nem minden 2. mondata hazugság. De akkor hány mondatonként füllent?[/quote]
Ezen a ponton csúsztatást érzek. Az sehol nem volt egyértelműen kimondva, hogy valahány mondatonként füllent. Akár olyan is előfordulhatna, hogy a 4-gyel osztva 3 és 0 maradékot adó mondatokban hazudik, a többiben igazat mond, és akkor L1, L2 igaz L3 és L4 meg hamis. (Sőt, valójában az is lehetne, hogy a (szerző:) ) hangulatától függően hazudik vagy mond igazat.) Szóval itt az olvasónak feltételeznie kell, hogy valamilyen k-ra minden k-adik mondata a lánynak hamis, de a többi igaz.

Viszont a fenti két dologgal együtt már működik, amit írsz, és akkor helyes a gondolatmenet.
[/spoiler]
2022. szeptember 21. 07:13 | Válasz erre | #116
A 146-on szereplő fejtörő megfejtése. Remélem, nem ejtettem logikai hibát, ha igen, szóljatok!

[spoiler]
Jelöljük meg a mondatokat, hogy a fiúé vagy a lányé és hogy hányadik (a fiú esetében csak azért számozzuk, hogy lehessen rá hivatkozni):

[color=pink]L1: Ha letérsz erről az ösvényről, súlyos veszélybe kerülsz![/color]
[color=lightblue]F1: Biztos vagy ebben?
F2: Sajnos a húgom túlságosan szeret füllenteni.
F3: Tulajdonképpen minden második mondata hazugság.[/color]
[color=pink]L2: Nem is úgy van!
L3: Csak minden harmadik mondatomban füllentek![/color]
[color=lightblue]F4: És ma hány mondatot mondtál reggel óta?[/color]
[color=pink]L4: Hármat.[/color]

L4 mindenképpen hamis, hiszen L4 pont a 4. mondata.

Ha L2 hamis, akkor F3-nak igaznak kell lennie. Ez esetben L3 és L1 is igaz. Azonban L3 ellentmond F3-nak, így ez a gondolatmenet téves.

Tehát L2 igaz: biztos, hogy L-nek nem minden 2. mondata hazugság. De akkor hány mondatonként füllent?

Ha L3 hamis, akkor L-nek nem minden 2. és nem minden 3. mondata hazugság.
- minden mondata hamis? nem, mert L2 igaz
- minden 4+. mondata hamis? nem, mert L3 és L4 is hamis.
- minden 3+. mondata igaz? lehet, ez esetben is L1 hamis.

Ha L3 is igaz, akkor L1-nek hamisnak kell lennie.

Tehát a megoldás az, hogy L1 hamis.

[/spoiler]
2022. szeptember 21. 07:04 | Válasz erre | #115
Hú, köszi a kérdéseket, jó, hogy ilyen alaposan átolvasod a könyvet! A kérdéseid teljesen jogosak, sajnos egy-két hibát is kiszúrtál, amelyek nekem az x. átnézés után is elkerülték a figyelmemet. Lássuk.

"[i]Ugye a 233-ról is lehet a 82-re menni?"[/i] Igen. Ez sajnos egy hiba, nem tudom, hogyan kerülhetett ki a választási lehetőségek közül a 82-es pont, hiszen Szelessíkról tovább lehet menni északra is. Nagyon éles szemed van, hogy ezt észrevetted!

"[i]Jól gondolom, hogy a herbalistánál 331-en vásárolható mérgezés elleni szer használható a 158-on a skorpiók sebzésének csökkentésére?"[/i] Persze, nyugodtan. Nem cél a játékos szívatása. :)

"[i]Rheanával a 39. nap bekarikázása után kell azonnal a 238-ra lapozni? Vagy a 39. nap bekarikázása után még addig lehet játszani, amíg újra növelni nem kell a napokat?[/i]" A szabály úgy fogalmaz, hogy "ha letelik a 39. nap", akkor kell a 238-ra lapoznod. Előtte pedig az szerepel a szabályban, hogy ha bekarikáztad a napot, akkor az elmúlt. Azaz ha bekarikáztad az utolsó napot is, akkor game over.

"[i]Talasinnel mindenhol lehet zenélni, ahol árukat lehet venni. Bizonyos helyeken a kockadobás alapján találkozunk vándorkereskedővel, akitől lehet ezt-azt venni. Ilyenkor lehet zenélni?"[/i] Kreatív értelmezése a szabályoknak, de nem. :) A szabály egyértelmű: "piactérnek számít minden olyan [b][u]városi [/u][/b]helyszín..."

"[i]Jól értem, hogy Rheana minden harcban a 3. körben mindenképpen elmenekül, hacsak nincs a menekülés tiltva? Ez akkor azt is jelenti, hogy ha 2 kör alatt nem győzöm le az ellenfelet, akkor utána már semmiképpen nem fogom? (Ez igen nagy hátrány lehet olykor, pl. 211-en kifejezetten az.)"[/i] Igen, de a szabályok szerint kivételek a "szellemekkel, a gonosz lényekkel és az állatokkal vívott csaták". A Kardfákat és a Levélvadakat szerintem nyugodtan tekinthetjük gonosz lénynek - mindenesetre semmiképpen sem érző, értelmes lények, akiknek az élete érték.

folyt. köv. Azt hiszem, szükség lesz egy erratára...

2022. szeptember 20. 01:45 | Válasz erre | #114
[spoiler]Jól gondolom, hogy a herbalistánál 331-en vásárolható mérgezés elleni szer használható a 158-on a skorpiók sebzésének csökkentésére? Mivel 6-os Erőnléttel indulok neki a játéknak, és nem kívánom egy sima kockadobásra bízni, hogy elpatkolok-e, ez fontos kérdés. :-)[/spoiler]
2022. szeptember 20. 00:49 | Válasz erre | #113
Ugye a 233-ról is lehet a 82-re menni?
2022. szeptember 19. 23:53 | Válasz erre | #112
Egyre jobban tetszik a játék, és kezd nekem úgy tűnni, hogy nagyon kiélezett itt a határidő. Sőt, kezdenek kétségeim lenni, hogy Rheanával meg lehet csinálni úgy a küldetést, hogy valaki arra indul el, amerre logikus az előtörténet alapján.

További kérdések, szerintem spoiler nélkül:

- Rheanával a 39. nap bekarikázása után kell azonnal a 238-ra lapozni? Vagy a 39. nap bekarikázása után még addig lehet játszani, amíg újra növelni nem kell a napokat? (Most pont egy olyan játékom van, ahol végigszámoltam, és szerintem pont kellene még egy nap. :-) ) Talasinnel még nem játszottam, de nyilván valami hasonló kérdés ott is felmerül majd. Máshogy kérdezve: csak úgy lehet nyerni, ha nincs minden nap bekarikázva?

- Talasinnel mindenhol lehet zenélni, ahol árukat lehet venni. Bizonyos helyeken a kockadobás alapján találkozunk vándorkereskedővel, akitől lehet ezt-azt venni. Ilyenkor lehet zenélni?

- Jól értem, hogy Rheana minden harcban a 3. körben mindenképpen elmenekül, hacsak nincs a menekülés tiltva? Ez akkor azt is jelenti, hogy ha 2 kör alatt nem győzöm le az ellenfelet, akkor utána már semmiképpen nem fogom? (Ez igen nagy hátrány lehet olykor, pl. 211-en kifejezetten az.)

A végére egy spoileres kérdés is:
[spoiler]146-on a fejtörő szerintem elég pongyola. Gondolom, hogy itt az olyan mondatokhoz, hogy "minden harmadikban füllentek" hozzá kell érteni azt is, hogy "egyébként pedig mindig igazat mondok". De még így sem teljesen klappol nekem.
Az rendben, hogy ha a lány minden harmadikban füllent, akkor valóban nem úgy van, hogy minden másodikban füllent, és akkor két egymást követő igaz állítás előtt és után is hazudik.
Ha hamis, hogy minden harmadik állításban füllent, akkor sem lehet az igaz, hogy minden másodikban hazudik, mert akkor a nem úgy van is hamis lenne, de ilyenkor felváltva jönnek az igaz és hamis állítások. Tehát a nem úgy van igaz kell, hogy legyen, de attól még lehetne, hogy mondjuk a 4-gyel osztva 1 és 2 maradékot adó mondataiban mond igazat, egyébként meg hazudik, és akkor az első két mondata igaz, a második kettő meg nem (és mondjuk korábban mondott 4 mondatot, amit nem hallottunk). Szóval itt szerintem valami hiányzik még, vagy csak én nézek be valamit.... Esetleg ha lehet tudni, hogy a lány minden valahanyadik mondata hazugság, de néha mond igazat is, akkor abból már kiderül, hogy ha a "nem úgy van" igaz, akkor az előtte levő állítás hamis. De ebben az esetben semmi haszna nincs annak, hogy megmondja, hogy három mondatot mondott reggel óta. (bár annak amúgy sem látom hasznát, hacsak azt nem, hogy ha igaz, akkor minden mondatát hallottuk, de nem tudom, hogy az mire lehet jó).
Szóval itt kíváncsi lennék a mögöttes gondolatmenetre.[/spoiler]

Illetve még annyit megjegyeznék, hogy én a menekülést azt eddig rendszeresen benéztem és megfeledkeztem a -3-as módosítóról, meg arról is, hogy a 3.körben már nem sebezhetek. Továbbá arról is megfeledkeztem, hogy k ellenfél esetén (k-1)-et le kell vonni az Ügyességből, bár ilyen helyzetben talán nem voltam. De olyan szerintem volt, ahol a menekülést benéztem, és valami random ellenfelet pár aranyért pont a harmadik körben öltem meg Rheanával, és azt nem lett volna szabad....
2022. szeptember 19. 09:15 | Válasz erre | #111
Kezdek előrehaladni a nyomozásban, nagyon jó a történet!

Lenne néhány kérdésem, észrevételem:
[spoiler]
- Ha 305-ön először Gedrik atyával akarok beszélni, és odaadom neki a gyűrűt, majd 305-re visszalapozva Solara anyával beszélek, akkor hogyan ismerheti fel rajtam a gyűrűt, és hogyan tudnám megmutatni neki? Én ebben a sorrendben beszéltem velük, és nem nagyon tudtam, hogy Solara anyánál hova is kellene lapoznom.

- Egy másik játékban Perbalart választottam 305-nél, aki mesélt nekem Ilu-Zargezről. Na most, Valousában a könyvtárban van lehetőségem előbb a démonos könyvet elolvasnom, (+1 Lélek pontért), mielőtt beszélek Ilu-Zargezzel? Nem teljesen egyértelmű nekem a megfogalmazás. Olyan, mintha az első könyvtári llátogatás esetén nem lehetne, de a szöveg feljogosít arra, hogy ha később jövök vissza, akkor bármikor elolvashatom őket, és akkor elolvashatom a démonos könyvet mielőtt beszélek Ilu-Zargezzel is. Végül inkább begyűjtöttem a +1 Lélek pontot, jól jön az még. :-)

- Amikor Ilu-Zargezzel együtt megyünk Wurzenbe (160), ott a szöveg nem teljesen egyértelmű a szállás és étel kapcsán. Például nem világos, hogy ehetem-e a saját ételemet (ha van), vagy mindenképpen fizetnem kell azért is. Mi van, ha mondjuk 2 aranyam van, és az étel 1, a szállás 3? Akkor ételt veszek, a szállást meg megveszi Ilu-Zargez? Vagy csak kipótolja? Gondolom, hogy a gondolat valami olyasmi akart lenni, hogy ha több a pénzed, mint amibe kerül, akkor venni kell mindent, ha meg kevesebb, akkor minden aranyat elköltünk, és a maradékot Ilu-Zargez kipótolja. Később, Bartjen után 63-nál már nincs is külön megemlítve, hogy kell-e fizetni, mi van, ha nincs elég aranyam. Mondjuk nekem addigra már elfogyott az aranyam, így nagyvonalúan úgy döntöttem, hogy Ilu-Zargez meghív. :-)

- Nekem úgy tűnt, hogy ha megvan a Tyssirel kódszó, akkor Eingurdban a 75-től akárhányszor el lehet menni a 294-re +1 Lélek pontért. Ez gondolom, hogy hiba.

- Ez nem hiba, csak észrevétel, de én az első pár próbálkozás után minmax módra kapcsoltam: 12-es Ügyesség és Elvhivatottság, 8-as Észlelés (+1 a 86-on :-) ), és 6-os Erőnlét maradt. Néhány csatában hatalmasakat szívtam, amikor nem volt hatalmas előnyöm (néha még úgy is, egyszer 1 Erőnlétre vertek le 9-es ügyességgel és 6-os erőnléttel, pedig nekem 12-es ügyességem volt: dobtam 5-t, újradobtam Lélek pontért, dobtam 2-t, majd az ellenfél dobott 12-t... Argh...), és akkor is nagyon be lehet bukni, ha egy-két elhivatottságpróba nem sikerül, pl. Kel Durstanban.... Persze 6-os erőnléttel végül nem kockáztattam meg a skorpiókhoz való bemenetelt, már előre aggódom, hogy Talasinnal mit fogok csinálni.
[/spoiler]
© SzG
2022. szeptember 16. 08:34 | Válasz erre | #110
Ma az LFG.hu-n is megjelent egy cikk a könyvről. :) Ezúton is köszönjük Branimirnak!

[url=https://lfg.hu/110787/ismerteto/vallo-gabor-viszalyok-ideje-lapozgatos-konyv/]Cikk[/url]
2022. szeptember 13. 20:25 | Válasz erre | #109
Még nem tartok sehol a történetben, szóval még nincs miről írjak részletesebben. :-) Majd ha már haladok a nyomozással, akkor már többmindenről is tudok (spoileresen) írni. Remélem, hogy Kel Durstanban meg a Dabbok-hegységben beindul majd az élet.

A térképet megtaláltam a letöltések oldalon, ki is nyomtattam. De a [url=https://viszalyokideje.blog.hu/2022/02/19/egy_szabad_bejarasu_kaland]blogbejegyzésedben[/url] a térképen látszik a bejárások gráfja is, ami kincset ér egy magamfajta matematikusnak. :-)
2022. szeptember 13. 19:12 | Válasz erre | #108
Szia! Örülök, hogy tetszik, bár egyelőre még csak a negatívumokat írtad le. :)

"hogyan lesz negatív lélek pontom" A kaland során is kaphatsz vagy veszíthetsz Lélek pontokat. Ha van 1 Lélek Pontod és veszítesz kettőt, máris -1 Lélek pontod lesz. :) Ez ugye azt jelenti, hogy az első 8+-os tulajdonságpróba-dobásodat újra kell dobnod, ezzel a Lélek pontjaid száma eggyel nő, azaz 0 lesz.

Más még nem mondta, hogy nem találta meg a térképet, ezért nem gondoltam ilyesmire, de lehet, hogy akkor átrakom oda is.
2022. szeptember 12. 22:43 | Válasz erre | #107
Köszönöm a könyvet! Egyelőre tetszik! Nem olvastam korábban a zagoron, úgyhogy nekem teljesen újdonságként hatott.

A szabályoknak mondjuk többször is neki kellett mennem, mire megértettem (és az továbbra sem teljesen egyértelmű, hogy pl. hogyan lesz negatív lélek pontom), de most már azt hiszem, hogy képben vagyok.

Egyelőre csak Rheannával játszottam, Talasinnak az előtörténetét sem olvastam még el. Viszonylag hamar eljutottam oda, hogy mérgemben bevágjam a könyvet az első sarokba, mikor már harmadjára patkoltam el a legelső harcnál.... Aztán negyedjére nagy nehezen átvergődtem rajta, mire [spoiler]a lovagoknál beszívtam mindkét Óvatlant, fogadtam a lovagra, akiről még előtte szerencsésen hallottam is, szóval jót röhögtem, hogy micsoda esélyeim vannak, erre pont most dobok 1-est[/spoiler]....

De tetszik, majd adok még életjelet a tapasztalataimról, ahogy haladok előre a történetben. Ja, a Szabad bejárású kaland című blogposztodban bemutatott hálót nem akartad betenni a letöltések oldalra is? Én most találtam rá, de garantáltan kinyomtatom (amúgy is elkezdtem az eredeti térképbe beírni a fejezetszámokat, szóval ez legalább könnyít kicsit a jegyzetelésben).
© SzG
2022. szeptember 3. 20:31 | Válasz erre | #106
Most Tomi mutatta be, illetve értékelte a könyvet a Fantázia Világ csatornán:

[url=https://www.youtube.com/watch?v=D9Z8VOCueVk]Videóbemutató[/url]

Ezúton is köszönjük, szokás szerint szuper lett a videó. [smiley]awink[/smiley][smiley]hawaii[/smiley]

(Egyébként különösebb spoilert nem tartalmaz, így az is nyugodtan megnézheti, aki még nem játszott a könyvvel.)
1234Következő oldalUtolsó oldal