A sorozat utolsó sc-fi kalandjához érkeztünk (személy szerint örülök, hogy elköszönünk a sci-fitől), ami Martin Allen egyetlen könyve - ha nem számítjuk a Chapmannel közösen írt Hercegek viadala dupla kalandot, ami nem része a Puffin Fighting Fantasy sorozatának.

Valahogy ez nem a legjobb időszak a sorozat történetében, több szerző egyetlen könyve jelenik meg ezidőtájt, akikből nem kért többet a kiadó, valamint a Luke Sharp nevezetű író garázdálkodott műveivel elrettentő példaként…

Hogy miért Égi fejedelem a címe a kalandnak, ne tőlem kérdezzétek. A bizarr, szürreális ámde hosszú háttértörténet alapján egy vezető tudós, L'Bastin mesterkedéseit kell letörnünk, aki a tökéletes, gazdájához hű lényt szándékozott megalkotni. Ja és még a királynő arcára is ananászt ültetett. Ja és amúgy ilyen négykarú enszulvár nevezetű faj képviselője vagyunk... Ezek nálam már a sharpi magasságot ütik a komolyan vehetetlenségben de itt legalább úgy érzem, hogy szándékos ez a paródiába hajló atmoszféra. Persze ettől nem sokkal lesz élvezhetőbb a kaland.

Kismillió tárgyat vehetünk fel amit sokszor végigolvasni is lusta voltam, viszont ha jól tudom, kötelezően megtalálandó cucc csak egy van. Egyébként abban is sharpi a történet, hogy alig-alig van szerkesztettség az epizódok között, 5 lapozás után azt se tudjuk honnan jöttünk vagy merre megyünk. Az agyonbonyolított űrhajós ütközetek sem javítanak az élvezeti értéken. Azt gondolom, hogy van arra esély, hogy ez a se füle se farka paródiába hajló kaland betalál valakinek, mert tényleg egyedi de számomra nem a jó értelemben, hanem zavaróan szürreális. Egy gyerek talán jobban élvezné? Ez is azon kalandok közé tartozik, hogy egyszerűen sajnáltam az időt arra, hogy rendesen végigjátsszam.

10/3

[b]Design[/b]
Kezdjük ott hogy őszintén szólva nem tudom, miért ez lett a könyv címe. Bár ez nem igazán tartozik a design témakörhöz, de valahol meg kellett említenem. A borító érdekes, mert a rajta lévő jelenet/lény nem szerepel a műben, tehát ezt sem nagyon értem. Hozzá kell tenni hogy valószínűleg a legvastagabb játékkönyvvel állunk szemben, sőt még a hátsó borító is ki van használva, egy-két feladat játéktere szerepel ottan.

[b]Illusztráció[/b]
Kissé gyengusok és elég sematikusak. Ehhez az alkotáshoz sokkal hangulatosabb rajzokat is el tudnék képzelni. Fog Farkin portréja (267.) viszont kiemelkedő. Ez a kép úgy érzem nagyon eltalálta ennek a beteg karakternek a lényegét.

[b]Háttértörténet[/b]
A könyv elején egy hosszabb világleírás és történelem is található. Négykarú lények, ún. enszulvárok lennénk és a birodalom uralkodójának fő tudósát kellene elkapnunk. L'Bastin célja a tökéletes lény megalkotása volt. A kísérletek költségeinek kiegyenlítéseként az udvari alkalmazottakat kezdte el kicserélgetni klónokkal, akik fizetésüket természetesen nekik adták. Miután kiderült a turpisság, L'Bastin elhúzott egy másik bolygóra, de előtte még az uralkodó feléségét szépen kidekorálta visszafordíthatatlan "szépészeti" műtétekkel. Szóval őt kéne elcsípni, már csak azért is, mert miután létrehozza a (szerinte) tökéletes lényekből álló seregét, első dolga lesz a galaxis meghódítása. Ez a háttérsztori mindenképp a leghosszabbak közé tartozik a játékkönyvek sorában.

[b]Eredetiség[/b]
Az Égi fejedelem nekem az egyik kedvenc könyvem, de nem igazán tudnám megfogalmazni hogy miért. Vagy nagyon be fog jönni valakinek, vagy nagyon nem. Az szerintem tagadhatatlan hogy a kalandot komolyan nem lehet venni, inkább egyfajta paródiának minősíteném. Martin Allen pedig egy gyakorló elmebeteg, mert amit itt összemixelt, az nem semmi. Máshol ilyen lényekkel egészen biztosan nem fogunk találkozni, kezdve a "gömbfejű zöld óriástól" a meditáló gyertyáig bezáróan. Az ellenfelek nevei borzasztó idétlenek, jókat lehet röhögni rajtuk. Kíváncsi vagyok hogy a kacsacsőrű hernyó például milyen lehet, vagy mi fán terem a Gúbelpotómusz.
Rengeteg tudományos blablával találkozhatunk, a különböző járművek irányításánál meg a lehetőségek tárháza zavar össze minket, eszeveszett opciók tömkelege vár arra, aki vállalkozik ilyesmire. Az űrhajós csatákra pedig hiába van rendszer, olyan harcban is részünk lehet, ahol dőlésszögeket és miegymást kell számolgatnunk, illetve különböző stratégiai döntéseket hoznunk. Mindez nekem vicces volt, de simán el tudom képzelni hogy valakinek inkább idegesítő.

[b]Kihívás[/b]
Nehéz. Nagyon sokszor kell majd harcolnunk, és nagyon sokszor van lehetőség komolyabb sérüléseket szenvedni, vagy kinyiffanni. Sok múlik a véletlenen. Szerencsére elengedhetetlen tárgy egy van csak, ez pedig a kősó. Sajnos ennek megszerzése megint egy olyan dolog, hogy ha nem fordulunk valahol jobbra, akkor már nem lesz a miénk (Sam adja oda, ha megcsináljuk amire kér).

[b]Főgonosz[/b]
Elvileg ugye L'Bastin, de aztán kiderül hogy nem ő lesz az, mert farkaskái átvették az irányítást. Aztán a végén szerencsére csak egy legyengült Perfektát kell jobb létre szenderítenünk, ami nem lesz túl nehéz. Ami nekem nem világos a vége felé: L'Bastin hogyan adja nekünk oda azt a gumicsövet a tartályon keresztül? Kissé zavaros a leírás, hisz elvileg ő be van zárva - na mindegy, ezen már nem akadtam fenn.

[b]Rendszer[/b]
Amennyiben gyalogosan kalandozunk, marad minden a régiben. Azonban van űrközi csata is űrhajókkal, illetve ez a rendszer érvényes a különböző kisebb járműves harcoknál is. Igazából tetszetősen van megoldva, három különböző értékkel (Besorolás, Pajzs, Lézer), semmi gondom nem volt vele.

[b]Hangulat[/b]
Az egész játék nagyon sűrű, zsúfolt, kavalkád-szerű hatást kelt. Az átlagosnál hosszabb leírásokkal és részletesebb karakterfestéssel találkozunk. Vannak hosszú kitérők, mint például a kocsonyalényekkel teli elhagyatott űrhajó - ahol természetesen a leglényegtelenebbnek tűnő felszedhető tárgyak lesznek majd a legnagyobb hasznunkra, mint a lábszárcsont és a fahéjdarabka. A kaland sava-borsát azonban a jól megalkotott figurák jelentik. Krill és Schaine, a harcos tündér háborúja is jó epizód (itt van egy érdekesség - vagy megint én voltam buta - de ha végzünk a tündérkével, utána időben előre kerülünk, és előfordulhat hogy újra eddig a részig eljutunk, aztán megint vissza, és így egészen a végtelenségig). Aztán ott van Vodevik (pardon, Roderick) és az ő háromszemű cicája, aztán Zud és a Deik ellentétéről már ne is beszéljünk, mert szerintem ezek zseniális részek (a belénk applikált fémhengertől kezdve a kiállandó próbákig). Szóval nekem nagyon bejön.

Egy sci-fi KJK. Ha ez nem lenne elég ahhoz, hogy eltántorítson tőle, elmondanám, hogy egy négykarú harcos szerepében tetszelegsz, akinek bosszút kell állnia egy hölgyért, akinek egy ananászt ültettek a fejbőrébe.

Akiket még ezek után is érdekel a történet, azokra csak hitetlenkedve, fejcsóválva tudok tekinteni. A könyv leírhatatlanul rossz. A tradícinális harcok túlságosan is könnyűek, míg az űrhajós csaták átestek a mérleg túloldalára, nevetségesen nehezek.

Néhány rejtvényhez olyan diagramokra lenne szükség, melyeket valamiért kispóroltak abból a kiadásból, amit sikerült megkaparintanom. Tele van rendkívül látványos szürrealista kísérletekkel, melyek igazából ocsmánynak látszanak. Sok fejezetpont között katasztrofális az átvezetés. Tim Sell sem erőltette meg magát a képek készítésekor, a belső illusztrációk leginkább durva skiccekre emlékeztetnek. Valószínűleg ő is ugyanolyan véleményen volt a könyvről, mint én.

Kétségbeesetten próbálok valami pozitívumot keresni a könyvben, de csupán annyit mondhatok, hogy a borító szép lett. Ez pedig önmagában nem elég ahhoz, hogy megmentse az űropera gyomorforgatóan abszurd cselekményét és karakterábrázolását.