Zagor.hu
Zagor.hu fórum
KJV 4 – Királyok Koronája
BejelentkezésElfelejtett jelszó
Gondolatok a könyvről (4)
© Nheil
A Királyok koronája méltó befejezése a 4 részes, epikus Varázslat! történetnek. 800 fejezetpntjával utcahosszal előz minden más könyvet a KJK univerzumban és ez akkor is megsüvegelendő, ha egy részük a varázslatokra vonatkozó pont. Nagyon nehéz megtartani a minőséget és a koherens történetmesélést ilyen hosszú, könyveken átívelő kalandon, de ezt Jackson remekül végigcsinálta.

A történet eleje még inkább a Hét sárkánykígyóra emlékeztet, a civilizálatlan vidéken a barlangok, hegyvidéki környezet és a könyv harmadánál jutunk be ténylegesen a mampangi erődbe, ami pedig a Káosz fellegvárára emlékeztet, csak jóval részletesebb módon. Míg az előző három etapban nem volt annyira vészes a nehézség (jacksoni mércével persze), itt ez már nem mondható el. Annak az esélye, hogy szabályosan, friss kalandozóként teljesítjük a kalandot, ráadásul előzetes információk nélkül, inkább csak matematikai. De a veteránok sem dőlhetnek hátra, akik végigközdötték magukat az előző könyveken, feljavított felszereléssel és az összes sárkánykígyó eliminálásával, nos nekik is nagyon nehéz dolguk lesz. A gond nem is a harcokkal van, azok tényleg nem nagyon okoznak problémát. Csak mire beérünk az Erődbe, már számos elengedhetetlen információt és tárgyat kell megtalálnunk ahhoz, hogy egy későbbi ponton ne halálozzunk el ezek hiánya miatt.

Az erődön belül, ha lehet, még nehezebb lesz a dolog, mert ott már tényleg csak egy helyes út van és a Káosz fellegvárához hasonlóan túl sok életveszélyes helyzetbe lehet belefutni. De ha ezeket túl is éljük, az említett tárgy és információhiány később megbosszulja magát és meghalunk és kezdhetjük elölről. Ez természetesen folyamatos stresszet okoz, folyton azon gondolkodunk, hogy hol és mit hagytunk ki? Nem szeretem ezeket a kizárólagos, csakis azon az egy módon túlélhető helyzeteket, ami csakis azért sikülhet, mert 50 ponttal ezelőtt mondjuk nem a középső, hanem a jobboldali barlangba mentem be. Külön szívatás, hogy az Erődön belül már az istennőnk, Libra sem segíthet. Most komolyan, miért kellett még ezt is? Értem, hogy nőnek a tétek a finálé felé és persze, egy játék akkor jó, ha folyamatosan növekszik a nehézség, de ez akkor is túlzás.

Régi vita, hogy a harcos, vagy a varázsló útja könnyebb-e. Igazából nem hiszem, hogy jelentősen könyebb lenne egyik vagy a másik. A harcos könnyebben lever mindenkit, akkor is, ha nem győztük le a sárkánykígyókat és felismernek minket, tehát friss kalandozónak talán jobb harcosnak lenni.A varázsló viszont okos választásokkal minimális életerőveszteséggel megoldja ugyanezeket a szituációkat, főleg ha tele vagy komponensekkel és azért lehet bőven találni. A végső "harc" a főmágussal talán nem az, amit sokan vártak volna, mondjuk egy Balthus elleni epikus harchoz hasonlatos. Nekem ezzel nem volt bajom, mert érdekes volt ez az időutazásos megoldás. És itt szépen megvolt a két alternatíva, a harcos a dzsinn segítségével, a varázsló pedig a rejtélyes ZED varázslattal (végre el lehet lőni!) oldotta meg. A legszemetebb húzás pedig az, hogy még ezután is bukhatunk, ha nincs egy bizonyos madárember haverunk...

Véget ért hát az epikus történet. Az összhatást lerontja a drasztikusan, szemét módon megnövekedett nehézség, ha győzni akarunk itt aztán meg kell szenvedni. Valamint a végső harc sokak nemtetszését is kiválthatja, akik grandiózusabb harcot vártak volna.
10/7,5
 
[b]Borító[/b]
A világon semmi köze a könyvhöz. Szép, szemet gyönyörködtető munka, de ennyi erővel egy dinoszaurusz is szerepelhetett volna rajta.

[b]Grafikák[/b]
Selejtesek, sőt, a magyar kiadásból jópár illusztráció hiányzik – a 92. lap melletti grafika össz-vissz egy üres keretet mutat. A rettegett Főmágus nevetségesen néz ki – mint valami csöves kukázó akit kereszteztek egy majommal. De ha még nem is nézem ezeket, a grafikák roppant pocsék minőségűek, mindegyik úgy néz ki, mint egy szar fénymásolat, még a jobban sikerült rajzokon is csak csóváltam a fejem.

[b]Történet[/b]
Ugyanaz, amit már az első kötetnél is leírtam: a Főmágus ellopta Analandból a Királyok Koronáját – és itt végre visszaszerezhetjük tőle! Ez lesz tehát a végső megmérettetés!

[b]Nehézség[/b]
Jó nehéz, ha egymagában (az első 3 kötet nélkül) játsszuk végig, ha viszont az elejétől fogva jutottunk el ide, lényegesen könnyebb az infók és tárgyak miatt. Így sem lesz könnyű dolgunk, mivel itt iszonyú sok a zsákutca és a halálcsapda, és nagyon sok múlik azon, nálunk van-e egy bizonyos tárgy ekkor meg akkor, vagy hogy sikerült-e infót kicsikarni a Sárkánykígyóktól. Ezúttal ráadásul már Libra istennőnk segítségére se számíthatunk, sőt, ha megtagadtuk őt korábban, akkor nincs is értelme belefogni a könyvbe – végigvihetetlen lesz. Komolyan mondom, egyszerűbb a Főmágust kinyírni a végén, mint meghalás nélkül előrejutni.

[b]Főellenség[/b]
A Főmágus, ki más. Pokolbéli démon képében fog megküzdeni velünk, egyetlen natúr varázslattal legyőzhető – ha viszont nem vagyunk elég gyorsak, akkor nekünk harangoztak.

[b]Ami tetszett[/b]
Ez a legvastagabb, és leghosszabb könyv minden lapozgatós játékkönyv közül – 800 fejezetpontos!!! Ennek megfelelően nagyon tekervényes, hosszú, részletes, és egyáltalán nem nevezem unalmasnak. Roppant izgalmas, és jó sok a bejárható terület is, szóval hihetetlen, milyen aprólékossággal van kidolgozva. Fantáziában ebben a könyvben sincs hiány – a sima szörnypofa őrökön kívül rengetegféle különös ellenfél van: Mucalytic, a sötét szobában valami sündisznószerű rémség, Vörösszemek, Látványmesterek, madáremberek. Itt is előfordulnak pozitív szereplők, ezúttal is találkozhatunk jóságos koldussal (eddig gyakorlatilag minden kötetben volt jóságos koldus, úgyhogy ez mostanra már csak az újszülöttnek új), sőt, még az amúgy lazán ellenséges szereplőkkel is jókat lehet trécselni. Ott van Naggamanteh, a kínzómester, az őrség parancsnoka, de a hobgoblin szakács is meglepően barátságosan fogad a konyhában…nem ezt várná az ember egy hobgoblintól…ráadásul ha leöltük mind a hét kígyót az előző könyvben, senki nem fog felismerni minket, gyakorlatilag harc nélkül végigsétálhatunk az erődön!
A „darázsolás” itt már valóban hasznossá lép elő, mivel minden tárgyunk megvan, és az ellenfelek tekintélyes részét – a Főmágus pajtit is beleértve – nagyon egyszerű elintézni egyetlen jó varázslattal.
Az erőd felépítése és a helyszínei nekem kifejezetten tetszettek. Van várudvar itt, konyha, kínzókamra, ahogy azt kell, és nem felejtették ki szerencsére a titkos folyosókat se. Jó, hát kicsit sok a jellegtelen, üres szoba, sebaj. Az információszerzés is elég életszerű: ha a megfelelő dolgokra kérdezünk rá, létfontosságú dolgokat tudhatunk meg, például az erődbeli Schinn Szamaritánusai nevű madárember terrorcsoportról (nélkülük nem lehet befejezni a küldetést), vagy az erőd mellett élő szatírnőktől. Sok olyan esemény van a könyvben, amin komolyan meglepődtem, mert még csak hasonlóval se futottam össze – ilyesmi volt a Főmágus átváltozása ártatlan kis fogollyá is. Ezen kívül ehetünk Mutáns húsételt és átváltozhatunk mutánsokká, utazhatunk az időben is…abszolút remekmű a könyv!

[b]És ami nem[/b]
A magyar kiadás egy kukábavaló szenny. Kezdjük azzal, hogy a varázslatok hárombetűs kódjait elfelejtették magyarosítani – azaz aki az előző 3 könyvben rohadt komolyan bemagolta a varázslatok kódneveit, az most szépen el is felejtheti mind, úgy ahogy van. Teljesen megváltozott az összes kód, lehet mindent kezdeni előlről. Csudás dolog.
Aztán folytassuk mindjárt azzal, hogy a magyar kiadás egyszerűen tömve van elírásokkal, félreütésekkel, az összes eddigi kalandjátékkönyvben nincs annyi hiba, mint itt EGY oldalon. Hogy ezek közül egyet se vettek észre, és javítottak ki, azt egész egyszerűen fel nem bírom fogni. A kedves fordító csapnivalóan fos munkát adott ki a kezéből, egy ötéves óvodás kevesebb hibával megírja! Csak nézzétek meg…ez valami förtelmes…(ettől eltekintve szabályosan végigjátszható a könyv!)
Oké, megbocsájtjuk, végülis nem mindenki járhatta ki a 8 általánost. Durva játékhiba viszont sikeresen belekerült ebbe a könyvbe is, és pont a játék egyik nagy adu ászával kapcsolatosan: az időutazós ZED varázslatos résznél. Ha elmondjuk ezt a varázslatot, visszakerülhetünk a korábbi 3 könyv valamelyikébe is akár, sőt, a kalandunk legelejére is. Na most, tegyük fel, hogy mi nagyon nagyon ügyikék voltunk, és összeszedtünk minden varázstárgyat, így kerülünk vissza mondjuk a Shamutanti dombokhoz. Oké. Akkor viszont ne ajvékoljon nekem a könyv, hogy nincs meg a „darázsoláshoz” ez meg az a tárgy, ugyanis én ebben a könyvben fölszedtem, és a könyv nem írja, hogy elveszítem a tárgyaimat (mégis, honnan a rákból kéne tudnom, hogy egy 3 kötettel ezelőtti állapotomban mik voltak nálam?). Ez hatalmas, feltűnően durva hiba, mert így akkor se tudok „darázsolni” az előző kötetekben, ha nálam van a kívánt tárgy, mert a könyv azt mondja, hogy nincs nálam. Most akkor vagy ez a könyv a selejtes, vagy az előző három…szerintem mindegyik…
A Főmágussal sincs minden rendben. Maga a kinézete is röhejes – egy félelmetes, egész kontitenst rettegésben tartó fővarázslónak tényleg így kell kinéznie, mint egy szeméttelepi guberálónak a majmok bolygójáról? Aztán az összecsapás. Az első része egészen rendben van, amikor álruhában becsalogat a börtönébe, de az utolsó összecsapás elképesztően béna lett, egyetlen varázslattal ki lehet végezni a hírhedt Főmágust! Ez beszarás, komolyan mondom nektek. Ennyi. Ennyi a nagy csata a félelmetes überkirályvarázslóval! Egy 800 fejezetpontos könyvben nehogymár ENNEK ne maradt volna hely egy valamivel életszerűbb küzdelemre, amikor a Káosz Fellegvárában ezt prímán megvalósították?
Fejezetpont-pocséklás megtalálható ebben a műben is, a „darázsolásnál” egész konkrétan. Ha ugyanis olyan szerencsém van, hogy valamelyik varázslatom működik, mindig külön fejezetpontra kell lapoznom, mert nem bírták volna ugyanoda leírni, mi történik. Áh, ehhez saját külön fejezetpont kell, hadd fogyjon! Tipikus irodalmi példája a családi csomagolású chipses zacskóknak, aminek a felét levegő tölti ki…
Aztán nézzük a „darázsolást”. Itt nem olyan drámai a helyzet az oda nem illő mágiákkal, a kamuvarázslatokkal való bohóckodást is elfelejtették itt végre, de kimondottan idegesítettek sokszor az oda nem illő varázslatok. Két vaksötét szoba is van, mindkettő halálosan veszélyes, ilyenkor persze a Napkővel nem tudok „darázsolni”, helyette gyertyával kell világítanom. A szakadékon se lehet átrepülni az ékszeres medállal, hanem lengőkötelet meg illúzió-hidat kell rakni helyette, hadd dögöljön csak meg a játékos. Így mi a fene jelentősége van a varázslatoknak, ha pont ott nem lehet használni őket, ahol kéne? Aki nem akar „darázsolni”, annak ott a harcos karakter, ne húzzuk már le a varázslót ilyen kreténségekkel már!
Nem tudom, észrevettétek-e, de van teljesen hasznavehetetlen varázslat, aminek egyszer sincs jelentősége a 4 kötet alatt. Ilyen a szupererejűvé tevő Tüzes Víz varázslat. Amikor még hasznos is lenne, akkor persze nincs Tüzes Vizünk, mire pedig fölszerezzük, addigra értelmét veszti.
© SangForrás
 
[b]Design[/b]
Már említettem a kaland-játék-varázslat könyvek kapcsán a borítókról való véleményemet. Na ez a csúcs: Gál László munkája nagyon impozáns, de sehogy nem tudtam a legparányibb összefüggést se találni a kép és a játék története között (pedig nagyon törtem a fejem). Maximum annyi, hogy a koronás lovagkirály ruházatán valószínűleg a Királyok Koronájának címere van.

[b]Illusztráció[/b]
A magyar kiadás minősége egyszerűen borzalmas. A képeket néhol alig látni, annyira halványak, egy helyen pedig ki is felejtették a rajzot, csak a keretet láthatjuk az üres oldalon. John Blanche a [i][url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=31]Hét sárkánykígyó[/url][/i] után most megint visszafejlődött, a képek alig ütik meg az átlagos szintet (a Főmágus pl. úgy néz ki mint egy hajléktalan guberáló), de a hangulatuk ismét pipec.

[b]Háttértörténet[/b]
Lásd a [i][url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=29]Shamutanti dombok[/url][/i] leírásában.

[b]Eredetiség[/b]
Kiváló: szatírnők a hegyekben, ellenséges és szövetséges madáremberek, mucalitycek, stb. Találkozhatunk Mampang kínzómesterével, mutálódhatunk, ha a konyhában eszünk a Mutáns húsgolyókból, utazhatunk az időben… kell ennél több?

[b]Kihívás[/b]
Irgalmatlanul, kegyetlenül, és olykor - sajnálatos módon - igazságtalanul nehéz. Rengeteg csapda és veszély les ránk az erődben, elképesztő mennyiségű információra, tárgyra és kapcsolatra lesz szükségünk, hogy túléljük a kalandot, és (ne adj isten) sikerrel be is fejezzük. A sztori a végkifejlet felé tartva egyre bonyolultabbá válik, és persze nem maradhat el a nagy csavar sem: a Főmágus illúziója, mellyel átver minket, és amiért mágiánk segítségével vissza kell utaznunk az időben. A varázslat 7 (!) Életerő pontunkba kerül, tehát ha túl is éljük, az utolsó nagy csata elé alighanem szinte félholt állapotban nézünk… de valószínűbb, hogy nem nézünk, mert az időben bárhol kilyukadhatunk (pl. az előző könyvek valamelyikében, vagy az őskorban, ami azért baromi poénos). A két kockával való dobás eredményeiből csupán egyetlenegy variációnál térünk vissza a kívánt időbe, tehát bármilyen jók is vagyunk, mindig 12 az 1-hez lesz az esélyünk a sikerre. Persze az egésszel semmit se érünk, ha utunk során nem akadunk össze Peewit Croo-val, aki ki tud vinni minket az erődből, vagy nem tudjuk feltámasztani Farren Whyde-ot…
Első nekifutásra kizárt a nagy, négykötetes kaland sikeres befejezése, de talán még második, harmadik alkalommal is (hacsak nem csalunk nagyon sokat), de legalább nem lehetetlen (mert bizony olyan játék is van).

[b]Főgonosz[/b]
A Főmágus lenne az, minden idők talán leghatalmasabb ellenfele. Igazság szerint azonban annyira nem erős, csupán kellőképpen agyafúrt. Miután leleplezzük, átváltozik egy ún. Alvilági Démonná, akit még a teljes átalakulás előtt kell likvidálnunk (5 kör alatt). Harcértékei ebben a kezdeti állapotában még alacsonyak, de ha a 5 kör során nem végzünk vele, akkor nekünk annyi.
Nagyon stílusos, ahogy a Főmágus totál lekezelően beszélget velünk (pl. "gondolod, hogy árthatsz nekem azzal a túlméretezett vajazókéssel?"), és hogy úgy néz ki, mint egy elfásult, középkorú tudós, aki már az égvilágon mindent előre tud… és ez bizony így is van…

[b]Rendszer[/b]
A rendszer a befejező részben érthetetlen módon gellert kapott egy helyen, nevezetesen a mágiánál (amivel ugye már eddig sem voltam nagyon kibékülve…). Ha a lelkes játékos az eddigi könyvekben tisztességesen játszva szépen bemagolta a varázslatok kódjait, akkor most az egészet úgy, ahogy van, el is felejtheti. Ugyanis a kódok megváltoztak! Amennyiben angol tudásom elegendő ennek megállapításához, az eredeti angol kódrendszert tették bele a könyvbe. Könyörgöm, ezt most miért kellett?? Ekkora kitolást én még nem láttam a kaland-játék könyvek történetében. Lehet mindent előröl kezdeni…
Egy másik változás, hogy istennőnk Libra segítségét nem vehetjük igénybe, amig a Mampang-i erődben vagyunk, szóval ezzel is nehezítették az amúgy se könnyű játékot, de legalább erre (aránylag) kielégítő magyarázatot kapunk.
És még valami: a könyv a kezdőknek azt ajánlja, hogy legyenek csak harcosok, és ne használjanak mágiát. Csak úgy mellékesen jegyezném meg, hogy a befejező részt csak úgy lehet mágia nélkül végigjátszani, ha rálelünk egy bizonyos dzsinnre a palackban, aki teljesítheti egy kívánságunkat. Ha vele nem rendelkezünk, a ZED varázslat nélkülözhetetlen lesz (mellyel visszautazhatunk az időben, hogy leleplezhessük az álruhás Főmágust).

[b]Hangulat[/b]
Sajnálatos módon sokat ront rajta az elgépelések tömkelege, melyért elsősorban a Vénusz Kiadó a felelős, mely ezzel a könyvvel vette át a kaland-játék kiadványokat a legendás Rakéta könyvektől. A megszűnt kiadó méltán örvendett nagy tiszteletnek, színvonalban utóda a nyomába sem érhet… de sajnos minden jó dolog elmúlik egyszer.
A hangulat okés, sok mindent már nem tudnék hozzáfűzni ahhoz, amiket eddig leírtam, csak kiemelek még egy nagy poént. Amikor elkap minket az erőd kapitánya, akkor meglágyíthatjuk a szívét, de nem akárhogy… Láthatunk az őrszoba falán egy képet egy szép lányról, aki valahogy ismerősnek tűnhet, ha játszottunk a LEGELSŐ könyvvel, és ott a [i][url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=29]Shamutanti dombok[/url][/i]on grasszálva ráakadtunk egy medálra, melyben szintén ennek a lánynak az arcképe van. Nos, ő a kapitány kedvese, tehát sima az ügy, de csak akkor, ha a négy köteten át megtartottuk a kis ékszert. Ez nagyon durva…
 
Ez nem annyira könyvismertető, mint inkább egy áttekintés arról, hogy áll a nagy átlaghoz képest. A kaland minden szempontból kimagasló. Úgy érzem, Steve Jackson meg akarta írni a tökéletes könyvet, amelyet nem korlátoz a fejezetpontok megszokott száma, sem pedig a nehézség, melyet kifejezetten a tapasztalt, illetve idősebb olvasók szintjére lőtt be.
Utóbbit akár a korábban megírt, [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=6]A Káosz Fellegvára[/url] című kötetéhez hasonlatos, a benne szereplő csavarok, a kerettörténet és a nem várt befejezés igen magasra emeli a lécet az összes többi könyvvel szemben.
A helyszínt leginkább Mordorhoz lehetne hasonlítani, és nem túl meglepő, hogy egy erődítménybe kell végül bejutnunk, annak mérete, a szobák és a karakterek keszekuszasága elég félelmetes légkört tudnak teremteni.

Érdekes módon a könyv japán kiadásához színes térképet mellékeltek, ami véleményem szerint csökkenti majd a meglepetések számát, ha Myriador végre kijön a D20-as verzióval...
hr
© Nheil
2023. december 12. 10:16 | Válasz erre | #88
A Királyok koronája méltó befejezése a 4 részes, epikus Varázslat! történetnek. 800 fejezetpntjával utcahosszal előz minden más könyvet a KJK univerzumban és ez akkor is megsüvegelendő, ha egy részük a varázslatokra vonatkozó pont. Nagyon nehéz megtartani a minőséget és a koherens történetmesélést ilyen hosszú, könyveken átívelő kalandon, de ezt Jackson remekül végigcsinálta.

A történet eleje még inkább a Hét sárkánykígyóra emlékeztet, a civilizálatlan vidéken a barlangok, hegyvidéki környezet és a könyv harmadánál jutunk be ténylegesen a mampangi erődbe, ami pedig a Káosz fellegvárára emlékeztet, csak jóval részletesebb módon. Míg az előző három etapban nem volt annyira vészes a nehézség (jacksoni mércével persze), itt ez már nem mondható el. Annak az esélye, hogy szabályosan, friss kalandozóként teljesítjük a kalandot, ráadásul előzetes információk nélkül, inkább csak matematikai. De a veteránok sem dőlhetnek hátra, akik végigközdötték magukat az előző könyveken, feljavított felszereléssel és az összes sárkánykígyó eliminálásával, nos nekik is nagyon nehéz dolguk lesz. A gond nem is a harcokkal van, azok tényleg nem nagyon okoznak problémát. Csak mire beérünk az Erődbe, már számos elengedhetetlen információt és tárgyat kell megtalálnunk ahhoz, hogy egy későbbi ponton ne halálozzunk el ezek hiánya miatt.

Az erődön belül, ha lehet, még nehezebb lesz a dolog, mert ott már tényleg csak egy helyes út van és a Káosz fellegvárához hasonlóan túl sok életveszélyes helyzetbe lehet belefutni. De ha ezeket túl is éljük, az említett tárgy és információhiány később megbosszulja magát és meghalunk és kezdhetjük elölről. Ez természetesen folyamatos stresszet okoz, folyton azon gondolkodunk, hogy hol és mit hagytunk ki? Nem szeretem ezeket a kizárólagos, csakis azon az egy módon túlélhető helyzeteket, ami csakis azért sikülhet, mert 50 ponttal ezelőtt mondjuk nem a középső, hanem a jobboldali barlangba mentem be. Külön szívatás, hogy az Erődön belül már az istennőnk, Libra sem segíthet. Most komolyan, miért kellett még ezt is? Értem, hogy nőnek a tétek a finálé felé és persze, egy játék akkor jó, ha folyamatosan növekszik a nehézség, de ez akkor is túlzás.

Régi vita, hogy a harcos, vagy a varázsló útja könnyebb-e. Igazából nem hiszem, hogy jelentősen könyebb lenne egyik vagy a másik. A harcos könnyebben lever mindenkit, akkor is, ha nem győztük le a sárkánykígyókat és felismernek minket, tehát friss kalandozónak talán jobb harcosnak lenni.A varázsló viszont okos választásokkal minimális életerőveszteséggel megoldja ugyanezeket a szituációkat, főleg ha tele vagy komponensekkel és azért lehet bőven találni. A végső "harc" a főmágussal talán nem az, amit sokan vártak volna, mondjuk egy Balthus elleni epikus harchoz hasonlatos. Nekem ezzel nem volt bajom, mert érdekes volt ez az időutazásos megoldás. És itt szépen megvolt a két alternatíva, a harcos a dzsinn segítségével, a varázsló pedig a rejtélyes ZED varázslattal (végre el lehet lőni!) oldotta meg. A legszemetebb húzás pedig az, hogy még ezután is bukhatunk, ha nincs egy bizonyos madárember haverunk...

Véget ért hát az epikus történet. Az összhatást lerontja a drasztikusan, szemét módon megnövekedett nehézség, ha győzni akarunk itt aztán meg kell szenvedni. Valamint a végső harc sokak nemtetszését is kiválthatja, akik grandiózusabb harcot vártak volna.
10/7,5
The city changes but the fools within are always the same.
2017. március 12. 08:50 | Válasz erre | #87
erre emléxem :( Bolyongtam a kastélyban de képtelen voltam kitalálni. Közben még ellenségek is.... Jókora szivatás volt (akkoriban! )
2016. december 31. 10:17 | Válasz erre | #86
Annak idején ettől a könyvtől ment el a kedvem a KJK könyvek olvasásától. Végigvittem a három előző könyvet, erre más kiadótól jött a befejező rész, ami teljesen felülírta a varázslatok neveit, a történetet, nagyjából minden mehetett a kukába. Végigszenvedtem, de borzasztóan örültem, hogy a zagor.hu-s verzió is kiadásra került, ami helyretette azt az űrt, amit ez a könyv okozott bennem! Az tény, hogy évekkel később jutottam hozzá, de jobb később, mint soha! Hajrá Zagor.hu![smiley]eljen[/smiley]
Only in Death - Mindhalálig
2015. november 24. 23:57 | Válasz erre | #85
Miközben a kronikak.hu-n olvastam a bejegyzéseket, az Új Vénusz magazin II. évfolyam 2. számának egy részletére leltem rá:

[url=http://kronikak.hu/wp-content/uploads/2015/05/%C3%9Aj-v%C3%A9nusz-2.2-Scann-MG.pdf]http://kronikak.hu/wp-content/uploads/2015/05/%C3%9Aj-v%C3%A9nusz-2.2-Scann-MG.pdf[/url]

Ami különösen érdekes, az ami a 3. oldalon jobbra megtalálható![smiley]wow1[/smiley]

[spoiler]Lehet, hogy nem mindenkinek újdonság, de az Új Vénusz kiadó a Királyok Koronájának a borítójához a képet a White Dwarf magazin 1987. júliusi számának a borítójából "kölcsönözte". A borítóképet [url=http://www.scribd.com/doc/95592433/WD-910001]Chris Achilleos[/url] készítette a [url=https://boardgamegeek.com/image/267087/blood-royale]Blood Royale[/url] társasjátékhoz. Gál László borító illusztrációs munkája ennek ismeretében eléggé a nullához közelít.[smiley]ejnye1[/smiley][/spoiler]
2014. szeptember 17. 07:11 | Válasz erre | #84
Sziasztok, egy régi Mampang-térkép.
http://hu.ushareimg.com/view.php?filename=122MAMPANG_2_0.png
Ez a mostani nem tartja az irányokat, de legalább felfér egy lapra ( nem úgy, mint az eredeti; az sokkal lineárisabb ) .
Nem tudom, mennyire pontos, elég régen rajzoltam.
Akinek van kedve, javíthat rajta.

Amúgy mit szóltok hozzá?
2013. december 10. 18:28 | Válasz erre | #83
Mea culpa. [smiley]rolleyes[/smiley][smiley]alien[/smiley]
© Ravnos
2013. december 10. 18:20 | Válasz erre | #82
Köszönjük Carnuss, de azt hiszem az elmúlt pár napban már rólad is kaphattunk képet, nemcsak Reactorról, és sajnos nem pozitívat.
2013. december 10. 12:03 | Válasz erre | #81
Sehonnan se rúgtak ki és sehol se moderáltak. A szénné oltás meg...ezt nevezed te annak? :DDDDD még viccnek is gyenge. Ez már komolyan nekem kínos, ahogy mindenféle irreleváns hülyeséggel bizonygatod itt a saját foteligazadat...
Mindenesetre nem nekem van 2 nickem itt, és nem én ugatok be folyamat a többi fórumozónak, úgyhogy ennyit a baromságaidról. Megvolt a 10 perc hírnév, öcsi, lehet hazamenni, nincs semmi látnivaló.
2013. december 10. 11:57 | Válasz erre | #80
Te csak tudod, legalább öt fórumról kirúgtak vagy moderáltak már... vagy minimum szénné oltották a fejed a hülyeségeid, beszólásaid, antiszoc szövegeid miatt.
Akit érdekelnek a részletek, és akar egy jót kacagni reactor szokásos hülyeségein:
http://iddqd.blog.hu/2013/01/07/heti_retro_doom
http://forum.zdoom.org/viewtopic.php?f=19&t=32795
Meg van még vagy kettő, egyelőre ezeket találtam meg, de ennyi szerintem épp elég ahhoz, hogy mindenki képet kaphasson erről a reactor nevű ürgéről...

Ezzel részemről lezártam a témát.
2013. december 10. 11:53 | Válasz erre | #79
Értem. Nos azt hiszem, éppen eleget vergődtél már itt, és a többiek is megunták már, nem csak én. Nem vagyok semmiféle bennfentes, de minden normális fórumról páros lábbal rúgják ki a trollokat, és erre vastagon adtál is okot az elmúlt napokban. Komolyan, a Soltész Adrián gyerek óta nem láttam ekkora sötét idiótát...
2013. december 10. 11:46 | Válasz erre | #78
\"tényből viszont csak egy\"
Naná... még véletlenül sem az a tény, hogy nem meaculpáztál, hanem megpróbáltad elhitetni velünk, hogy de hát nem is írtál olyan hülyeséget. [smiley]eplus2[/smiley]

\"amiket folyamatosan csak önigazolásra használsz.\"
Ez is roppant vicces, lásd az előző bekezdésemet... folyamatosan te magyarázkodsz, meg próbálod igazolni a hülyeségeidet.

\"Gratulálok, óvoda kiscsoport szint. \"Csúnya vagy!\" \"Te vagy az!\" \"Te vagy az\" \"Te vagy az\"\"
Lehet, hogy óvodás, de attól még erősen tényszerűnek tűnik, hogy olyasmikkel vádolsz másokat, amiket te legalább annyira, ha nem jobban elkövettél. És akár tetszik, akár nem, ezek is tények: meaculpát követelsz, miközben te képtelen vagy rá; személyeskedést kérsz számon, amikor te mindenkinél jobban személyeskedsz; szerencsenmosdatással és magyarázkodással vádolsz másokat, amikor te mindenkinél többet magyarázkodsz.

\"Kalózjáték, az hát, arrr matey! Ha olyan szinten sötét vagy, hogy az Open source fogalmát nem bírod felfogni\"
A szupaflexhez gyártott pályáidról beszéltem, amiket engedély nélkül pénzért árulsz. Ez simán kimeríti a kalózkodás fogalmát, de asszem ezt már megbeszéltük...

\"pedig ugye te vagy itt a PC-játékok bránermájsztere\"
Mikor állítottam ilyet?
És: még véletlenül se te próbálod elhitetni itt mindenkivel, hogy \"Szakmabeli\" és igazi ász vagy a játékokban, egy Fejlesztő Zseni, ugye?

Teljesen más jellegű hozzászólásaim is voltak, igen, be is szólogattam, de csak azoknak, akik megérdemelték (pl. előtted Takács Dani volt ilyen).

\"Amilyen a mosdó, olyan lesz a törölköző is. Te szitkozódhatsz, jaffázhatsz\"
Óriási tévedésben vagy. Én a MŰVEIDET kritizáltam elsősorban, rajtad maximum az ötlettelenséget kértem számon, meg hogy folyamatosan nagyobbnak és tehetségesebbnek akarod beállítani magad, mint amilyen valójában vagy, erre te AGYATLANNAK, OSTOBA TROLLNAK és hasonlóknak neveztél a legkülönfélébb módokon, minimum egy tucatszor. Ugye érzed a különbséget a kettő között? (A fenét, különben nem írtad volna most, azt, amit, na mindegy.)

\"SZVSZ eleget bohóckodott már, úgyhogy a következő ilyennél egyszerűen runnerral fogok tárgyalni.\"
Hú, tényleg....? Mindjárt magam alá rosálok a félelemtől.
Szóval most már nem csak Szakmabelinek akarod beállítani magad, hanem \"Bennfentesnek\" is, ugye? El akarod hitetni velünk, hogy itt mindenki a haverod, runner egyenesen a puszipajtásod, elég odacsörögnöd neki, és máris kidobja innen a neked nem tetsző egyéneket, ugye? Röhög a vakbelem vazze. [smiley]eplus2[/smiley]

\"Csimota\"
Na, már csak a csimotázás hiányzott a letrollozás, liberálisozás, lezsidózás után...
Valaki vágja már ki innen ezt a Bennfentes, Szakmabeli, \"Videókkal már befutottam\" (LOL), \"te meg menjél a zsindexre\" ürgét. Vagy senki mást nem zavarnak a fölényeskedő, melldöngető dumái, csak engem?
2013. december 10. 11:17 | Válasz erre | #77
Ha rajtam múlt volna, ebből semmi nem került volna kiírásra. Egyébként, ahogy visszaolvastam, ez a kis csimota kb. egész végig ezt művelte más topicokban is, például twilight-tal is, és páros számú nickje is van (Ellendrukker a másik neve), üvölt róla hogy troll. Ők pedig naná hogy figyelmet akarnak kicsikarni, mert amúgy a lőtéri kutya nem foglalkozna velük.
SZVSZ eleget bohóckodott már, úgyhogy a következő ilyennél egyszerűen runnerral fogok tárgyalni.
© killmaster (Savanyúhas)
2013. december 10. 11:05 | Válasz erre | #76
Most elképzelhető, hogy ez egy színjáték, melyet egy vagy két ember űz, mert épp jobb dolga nincs, és közönségre vágyik. Írja le mindenki a gondolatait, elvégre ez egy fórum. De én már korábban javasoltam Firefoxnak, hogy legyen egy beszólok XY-nak topic, ahová az ilyen szellemes megjegyzések, semmibe révedő viták kerülnének! Messze ez lenne a legnépszerűbb topic. Tudom, mert nekem is itt sokakkal volt már vitám, úgy ahogy le is tudtuk rendezni. De akkor legalább a többi része a fórumnak sallangmentes lenne...
2013. december 10. 11:03 | Válasz erre | #75
Tökéletesen igazad van, szerintem épp eleget evett már a troll, úgyhogy innentől az illetékesekre bízom.
© Ravnos
2013. december 10. 00:09 | Válasz erre | #74
Komolyan....nem tudtok ti szobára menni? Már a másik topic is átment \"két civakodó, kisgyerek lelkű ám de felnőttnek magukat képzelő emberek, kitud nagyobbat mondani a másiknál, hogy ezt mindenki lássa\" vetélkedőbe!
Vagy most már ez lesz? Ha Reactor ír vhová, akkor Carnuss te egyből neki ugrassz, vagy épp fordítva?
Most biztos megkapom a magamét, de a múltkor is elég volt a Takács Daniból egy másik topicban, és hát bocsi, de lassan ebből a gyerekes színjátékból is.

2013. december 9. 20:18 | Válasz erre | #73
Hogy te mit könyvelsz el beismerésnek, és mit nem, az a te egyéni szubjektív véleményed. Ebből még van 7 milliárd másik, tényből viszont csak egy. Meg nekiállok kimagyarázni, hogy mi az a 8 életerőpont veszteség :DDD Az a baj hogy ezek az áltudományos érveid csakis a te buta kis világodban állják meg a helyüket amiket folyamatosan csak önigazolásra használsz.

\"Igaz, ez végül is jellemző a hozzád hasonlókra: csináltok valamit, aztán a másikat vádoljátok meg ugyanezzel.\"
Gratulálok, óvoda kiscsoport szint. \"Csúnya vagy!\" \"Te vagy az!\" \"Te vagy az\" \"Te vagy az\"...

\"Hát te meg többek között \"kalózjátékok\" árusításából... nem tom melyik a jobb, tisztességesebb. (Illetve dehogynem tudom.)\"
Kalózjáték, az hát, arrr matey! Ha olyan szinten sötét vagy, hogy az Open source fogalmát nem bírod felfogni, pedig ugye te vagy itt a PC-játékok bránermájsztere, én meg középszintű szarkritikus ugye, akkor nincs miről beszélni.

Viszem is a meleg levest Chikunak a kapitányságra, mert ellopta a Szuper Máriót :$

Az meg enyhén szólva gyanús nékem, hogy se navarrista KJKjánál, se killmaster Fekete Lovagjánál nem játszottad a Nagy Internetes Igazságosztó mesehőst, amikor meg én kommentelek, mégcsak nem is a saját könyvemmel kapcsolatban, rögtön habzó szájjal kezdesz el vonyítani irreleváns dolgokról (\"kalózjáték, szarTristánia3D,szarvideók\"). De természetesen te nem vagy troll, áááá, holmár, még véletlenül se.

\"Amúgy mi is volt azzal a személyeskedéssel?\"
Amilyen a mosdó, olyan lesz a törölköző is. Te szitkozódhatsz, jaffázhatsz, bezzeg ha téged ér sérelem, egyből hőbörögsz? Hát whehehehehehe. Mégis ezek után mire számítottál? Megsimogatom az okos kis buksi fejed, és veszek neked egy szelet dobostortát? Talán ha kicsit is normális, civilizált emberhez méltó stílusban írtál volna kritikát, erre nem került volna sor, de így legalább nyilvánvaló hogy csak trollkodni jársz ide.
2013. december 9. 20:01 | Válasz erre | #72
Figyelj... az lett volna a beismerés, ha valami olyasmit írsz, hogy: \"OK, tényleg, elnézést, tévedtem... nem igaz, hogy még a zagoros, javított verzióban is van egy súlyos hiba... igen, végigvihető a könyv az üveg nélkül is\". Erre te mit írtál? Azt, hogy \'elvileg\', \'talán\' végigvihető a könyv a nélkül is, majd egy sanda mosoly kíséretében hozzátetted, hogy \"de amúgy mindenki döntse el, hogy erre mennyi az esély\" = tehát kb. esélytelen szerinted. Mi ez, ha nem egy kimagyarázási kísérlet? Kísérlet annak a bebizonyítására, hogy bár nyilvánvalóan hülyeséget írtál, de azért talán mégsem akkorát, sőt, valójában talán mégis igazad volt, mert \'szerinted\' üveg nélkül nem sok esély van a végigjátszásra?
És még te beszélsz arról, hogy nem tudok \"meaculpázni\", meg hogy magyarázkodok, és \"mosdatom a szerecsent\".... ó máj gád. Igaz, ez végül is jellemző a hozzád hasonlókra: csináltok valamit, aztán a másikat vádoljátok meg ugyanezzel.
\"Apuka pénzéből\"
Hát te meg többek között \"kalózjátékok\" árusításából... nem tom melyik a jobb, tisztességesebb. (Illetve dehogynem tudom.)
Amúgy mi is volt azzal a személyeskedéssel? Még véletlenül se te míveled, ugye? Csak mert csak ebben a kemény 5 soros hozzászólásodban volt vagy három személyeskedő-bántó megjegyzés, na soroljuk: olcsó játék hülye gyerekeknek apuka pénzéből, natívan trollkodsz, tőled egy gondolatolvasó is csak félárat kérne. De azért én személyeskedek, ugye? :szemetforgat:
© killmaster (Savanyúhas)
2013. december 9. 19:45 | Válasz erre | #71
Mint varázsló a homokkal megúszhatsz egy szerencsepróbát, de ennyi! Viszont bőven akad a könyvben olyan helyzet, ahol a varázsló előnyt élvez. De a világért sem akarok itt nálam nagyobb szakértők vitájába belebonyolódni, elvégre csak megjelenésül óta követem nyomon a könyveket, és Sz.G kolléga mögött 2. számú rajongóként vagyok jelen itt. Persze harcosként letrimbolhatod Kakhabadot és környékét, olyan halállistád lehet, amitől még a legelvetemültebb orgyilkost is elfogná a sárga irígység, és nem kell varázskomponensekre vadásznod. És kb ennyiben ki is merült a harcosok tudománya. Azért ez is valami...
2013. december 9. 18:59 | Válasz erre | #70
Úristen (fünftausend turisten)! Itt te égeted magad folyamat,de már több napja a légbőlkapott baromságaiddal. És hozzád képest igen, rendelkezem némi többlettudással, mert SZVSZ tőled egy gondolatolvasó is csak feleárat kérne el. Persze tudni lehetett előre, hogy ezt is megint körbemagyarázod, hogy az nem úgy van ám. Hogy elméletileg végig lehet csinálni, az = van rá lehetőség. Hogy te hogyan mosdatod a szerecsent, az sajna-bajna vajmi keveset nyom a latban. Hülyeséget nem írtál (nem a fenét...), csak natívan trollkodsz folyamat. Olcsó játék hülye gyerekeknek, apuka pénzén természetesen.
2013. december 9. 18:50 | Válasz erre | #69
Be bizony, mint az atom. Vered a melled (igen, te, de folyamatosan), hogy mekkora tudás birtokában vagy, és mennyire értesz a könyvekhez, játékokhoz, mindenhez, és gyakorlatilag az első adandó alkalommal pofáraesel, mert írsz egy hatalmas hülyeséget.
Beismerted volna? A fenét. Elkezdted kimagyarázni a dolgot. Azt írtad, hogy ELMÉLETILEG TALÁN végig lehet vinni, majd a következő sorban jött a \"de mindenki döntse el, hogy ennek mennyi az esélye\" vagy mi. Magyarul szerinted ennek nulla az esélye, tehát olyan, mintha végig se lehetne vinni az üveg nélkül - tehát szerinted mégse írtál hülyeséget, amikor azt írtad, hogy üveg nélkül nem lehet végigvinni. :S Holott de.
Hányszor vittem végig: mit számít az most? Párszor. A lényeg, hogy veled ellentétben nem írtam hülyeséget.
2013. december 9. 18:44 | Válasz erre | #68
Hú de beégettem magam, aztamindenségit! Veled ellentétben én már eljutottam odáig hogy beismerjem ha nem volt igazam. Tudod én együtt játszottam mind a négyet, és ha volt folyadékos üvegcsém, azt használtam...
Érdekelne, te hányszor játszottad végig szabályosan, hogy így döngeted a melled a nagy semmire...
2013. december 9. 18:39 | Válasz erre | #67
Épp most akartam előbányászni neked a könyvet.
Hát jól beégetted magad megint, az fix. Máskor, mielőtt nekiállsz vádaskodni, hogy de a zagoros kiadványban is benne maradt ez meg az a SÚLYOS hiba, ami miatt nem lehet végigvinni a könyvet, és mit tom én, talán előbb nézd meg, hogy tényleg így van-e...
[smiley]idiota[/smiley]
2013. december 9. 18:10 | Válasz erre | #66
EDIT: Na megnéztem. 8 életerő pont veszteség + 2 sikeres szerencsepróba. Tehát elméletileg a folyadékos üvegcse nélkül is ki lehet cselezni az Álmatlan Kost. Hogy ez mennyire realizálható, azt döntsétek el :)
Carnuss barátom, ennyire nem bírsz a kilobájtokkal? Nem kell összetrollkodni minden egyes topicot, köszipuszi.
2013. december 9. 17:50 | Válasz erre | #65
Ugyan, a csávó \"A Szakember\" (\"Szakmabeli\"). Neki úgyis igaza van!
Keni-vágja ezt a témát is, ahogy a legutóbbi hozzászólása is mutatja. [smiley]action[/smiley]
2013. december 9. 17:38 | Válasz erre | #64
Így van, nem lehet az üveggel legyőzni:(
© SzG
2013. december 9. 16:46 | Válasz erre | #63
Nem, a Kost nem muszáj legyőzni, ki is lehet cselezni. Annyi, hogy akkor talán 3X4 ÉP-et veszítesz. :)
De különben az üveggel se győzheted le szó szerint, ha jól emlékszem, csak elkábítod pár pillanatra.
2013. december 9. 16:43 | Válasz erre | #62
Feltűnt még egyigen csúnya hiba a Királyok Koronájában (sajnos ez a javított kiadásban is ugyanúgy megvan): Az Álmatlan Kost ugye csak úgy lehet elintézni, ha a Szélhámostól kapott üveggel megküldöd. A gond csak az, hogy a Szélhámos a Hét Sárkánykígyó kötetben van, tehát szabályosan végigvihetetlen önmagában a Királyok Koronája, mert lehetetlen megszerezni a folyadékos üvegcsét. Ja és persze az Álmatlan Kos varázslat-álló.
© SzG
2013. december 9. 16:30 | Válasz erre | #61
Ez a Harcos Vs. Varázsló téma már mintha szóba került volna itt néhányszor a KJV kapcsán. :) Legutóbb talán még én is beszálltam a vitába, a varázsló oldalán... Most ezt nem tenném meg újra, mindenesetre az szerintem elég egyértelmű, hogy melyik karakterrel érdekesebb, változatosabb a játék - nyilván a varázslóval. Harcossal csak ugyanúgy végig kell verni a könyveket, mint a többi KJK-ban, varázslóval azért lehet trükközni. :)
2013. december 9. 12:19 | Válasz erre | #60
Akkor most én leszek az:D
Szerintem többet szívok Varázslóval, mint Harcossal, sokkal többször voltam Harcos a KJV-ben. És igen, abban Killmasterrel értek egyet, a Zagor Legendájában Sallazar finoman szólva is... khm. Ott magasan Braxus a legjobb.
© killmaster (Savanyúhas)
2013. december 9. 11:51 | Válasz erre | #59
Akkor ez egy olyan állítás melyben nem értünk egyet! Persze minkét kasztnak vannak előnyei és hátrányai a történetben, csupán abban nem értünk egyet, hogy ez milyen arányban oszlik meg. De biztosan akad itt még forumozó, aki esetleg megosztja ebbéli véleményét vagy tapasztalatát. Persze lennének érveim, de ezt meghagyom a következő hozzászólónak...[smiley]crushed-1[/smiley]
2013. december 9. 11:41 | Válasz erre | #58
Szerintem a Királyok koronájában nem kell 10-szer annyit bosszankodni harcosként,sőt semennyivel sem kell többet bosszankodni!És ha ezt a kalandot nem önmagában játszod,hanem az azt megelőző három előző után,akkor az előbbi állításom mégérvényesebb!
(ui.parttalan vitába belemenni ezzel kapcsolatban azonban nem szándékozok,szóval aki másképp gondolja el ne kezdje bizonygatni a maga igazát,ami eleve hamvába holt dolog.)
Tedd azt másokkal,amit szeretnél hogy veled tegyenek meg,illetve ne tedd,amit magadnak sem szeretnél!
© killmaster (Savanyúhas)
2013. december 9. 11:03 | Válasz erre | #57
Egyébként a folytatások olykor jók, olykor már kevésbé. Én is írtam pár olyan sztorit, amit folytatásosnak szántam, így született meg kis falumról egy 7 kalandot magában foglaló kis sorozat, amit aztán egy kissé jövőbeli nagyobb kalanddal zártam le. (Aki ismeri az Unreal Tournament játékot, nos a lezáró kalandomnak az lett a keretsztorija!) Ezeket a baráti társaságnak írtam, ma már inkább csak mosolygok rajtuk ha valamelyik a kezembe akad. De akkoriban remekül elszórakoztunk velük. Aztán ott van a Magányos Farkas sorozat, melynek szálai ugyan lazábban, de azért kapcsolódnak egymáshoz. Annyira még nem ismerem a sorozatot, hogy kiemeljem belőle valamelyik kötetet, mindegyik hozza a maga kis átlagát. Aztán sokszor a folytatásokból inkább előzmények lesznek. Igen, Nimretil kalandjára gondolok, aki meglehetősen ügyesen tárja az olvasó elé, hogy bizony a hatalom eléréséhez is rögös út vezet.
Mindaddig jó lehet egy sorozat, amíg nem válik lapossá és unalmassá! (Lásd HK kötetek!) Mindenesetre a Királyok koronája leszámítva pár dolgot egész jól sikeredett, bár harcosként 10-szer annyit lehet bosszankodni, mint mágusként. Viszont a Zagor legendájában épp a mágus szív legtöbbet! Aztán mindenki választhat kedvére, hogy harcos vagy mágus akar-e lenni legközelebb!
2013. december 9. 10:26 | Válasz erre | #56
Az is jó, amit Celebrau leírt.

Mondjuk miután elmenekültem a leégett házból, barangolok az erdőben, amikor egy kis faluba jutok...és így tovább. :)
2013. december 8. 10:07 | Válasz erre | #55
A kérdés jogos: én sem folytatást készítek, hanem inkább egy teljesen újat. Az én művem nem a Titánon fog játszódni, hanem napjainkban, a Földön [smiley]violent[/smiley] Viszont szerepelni fog benne a Titán is, mint húsvéti tojás, ahogy rengeteg más világ is (Camanis, Ixmucane, Savara). Ha mindennek folytatást készítenénk, nagyon ellaposodnának előbb-utóbb, iszonyú nehéz 4-5 részen keresztül fenntartani a konzisztenciát, és állandóan felülmúlni saját magadat. Szóval ja, a sokadik folytatás folytatásánál a folytatásánál már annyira felhígul a történet, hogy nagyon nehéz odaragasztani eléje az olvasót.
2013. december 8. 08:52 | Válasz erre | #54
A visszatérés a tűzhegybe még nem problémás folytatásként,de a Zagor legendája már igencsak erőltetett;ebben egyet értek Lecterrel,nem kellett volna.A KJV szintén okés,hiszen az eleve sorozatnak készült,a Halállabirintus-Bajnokok próbája-Halál seregei hármast pedig nem tartom sorozatnak,legalábbis a Halállabirintus nagyon kilóg a sorból!
De mondjuk az a megoldás mint ahogyan pl. a Hóboszorkány vége illeszkedik a Rémület elejével számomra tetszetős!Így nem egyértelműen sorozat,mégis az lehet a kalandor szemében.
Tedd azt másokkal,amit szeretnél hogy veled tegyenek meg,illetve ne tedd,amit magadnak sem szeretnél!
2013. december 7. 21:18 | Válasz erre | #53
Így van, a harmadik nem kellett volna, vagy ha igen, akkor erősen a történetre mennek rá, nem a kalandra!

Kíváncsi vagyok a Válaszútonra...
2013. december 7. 20:50 | Válasz erre | #52
Én általában nem szeretem, amikor valamit csak azért folytatnak, mert az első rész sikeres lett, Zagornál viszont szerintem egyáltalán nem baj. Egy részletesebb történetnél zavaró, hogy akkor is folytatódik, amikor már nem tudna, de pl. a Tűzhegy Varázslójában kb. annyi volt, hogy bemész a Tűzhegybe, a Varázslója kincséért. Plusz eleve ez indította be az egész kjk mizériát, szerintem simán belefér, hogy később Zagor visszatér, nekünk meg egyfajta nosztalgiaként ismét szembe kell néznünk vele.
2013. december 7. 20:46 | Válasz erre | #51
Csak egy kérdés hamár felmerült;biztos hogy jó az ha mindenből sorozat lesz?(Szerintem korántsem!Van amit nem kell folytatni!)
Tedd azt másokkal,amit szeretnél hogy veled tegyenek meg,illetve ne tedd,amit magadnak sem szeretnél!
2013. december 7. 20:46 | Válasz erre | #50
Ja, szerintem a Marrangha a tudásának csak egy kis részét tette ki. A Titán jóformán semmit nem ír a témában, és a Pusztítóban sem deül ki olyan túlzottan sokminden róla. (Zagorról, és Balthusról is sokkal több az infó.) Persze ez nekem valahol kapóra jött, így viszonylag szabad kezet kaptam, elvégre minél kevesebb az adat, annál több teret kap a fantázia. Egyébként Zharradannal (aki akkor még nem Marr, hanem Dree), már a legelső fp-n találkozik a játékos a Válaszútonban.
2013. december 7. 20:32 | Válasz erre | #49
Ez igaz:D
Bár valamiért nekem Marr nem tiszta. Elvégre nem kaptunk teljes képet az igazi hatalmából. Sajnos valószínűleg sose fogunk már:(
2013. december 7. 20:16 | Válasz erre | #48
Nem baj, akkor meg a fiatal főmágust győzte volna le. :D
2013. december 7. 19:41 | Válasz erre | #47
Meglátjuk mit hoztál ki belőle...
Bár akkor még fiatal volt:)
2013. december 7. 18:55 | Válasz erre | #46
Én is Zagorra fogadnék. :D Nem véletlenül lett ő a versenyre beadott lapozgatósom főhőse.
2013. december 7. 14:53 | Válasz erre | #45
Ááhhh, esélye se lenne Zagor ellen:)
2013. december 7. 14:53 | Válasz erre | #44
Hajrá, írd meg őket, én támogatom! :D
© [törölt felhasználó]
2013. december 7. 10:27 | Válasz erre | #43
2013. december 7. 07:54 | Válasz erre | #42
Ha úgy tetszik, a FEAR-folytatás végül lett, a 4. füzetben egy minikaland formájában.
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
2013. december 7. 00:40 | Válasz erre | #41
Nálam a Főmágus a favorit. Szerintem Zagort a sárba tiporta volna simán :D
2013. december 6. 15:52 | Válasz erre | #40
És te hogy folytattad volna pl. Az Elátkozott Házat?
2013. december 6. 14:23 | Válasz erre | #39
Talán mert Zagor volt az első főgonosz. De sajnálom, hogy másnak nem lett folytatása. Akkoriban simán el tudták volna adni. Én örültem volna egy Robotkommandó, FEAR-es, Országúti harcos, Elátkozott házas, Haláltaliozmán,... folytatásnak.