Zagor.hu
Zagor.hu fórum
2015. január 31. 20:29 | Válasz erre | #74
Köszönöm mindenkinek a kedves megkeresését, vissza fogok térni és meg fogom válaszolni a nyitott kérdéseket, ha a medál és a festett barbár elérhető lesz. Jelenleg 2-3 hónapra előre be vagyok táblázva, de igyekszem mindennel foglalkozni.
2015. január 26. 23:59 | Válasz erre | #73
Köszi a választ.

Semmi gond, egy példányt már megrendeltem egy fórumtárstól. Mivel ezt unokaöcsémnek, ajándékba szánom, és terveztem egyet magamnak is beszerezni, így, ha fog készülni a jövőben, arra vevő lennék (1 példányra). Persze ha más nem érdeklődik, és így egynek a legyártatása plusz költséggel járna, akkor nem ragaszkodnék hozzá természetesen, hisz nem várnám, hogy még \"veszteséged\" legyen rajta.
Az idő nem sürgős.
Akkor majd nézd meg a lehetőségeket, és jelezd légyszi, hogy megoldható-a valamikor a jövőben egy példány elkészítése.
Köszönettel.
V-k
2015. január 25. 17:58 | Válasz erre | #72
Ez a figura ugye a Bajnokok próbája borítójáról van mintázva,jól sejtem?És ha ismered magát a művet is,akkor számodra is ki kellet hogy derüljön:ez az alak egyértelműen a fél-ork!(Mellesleg ezt nemrégiben tisztáztuk a Halállabirintus bajnoka topikjában is!)
Nevezhetjük persze továbbra is barbárnak-nem lesznek álmatlan éjszakáim tőle-de ugyanilyen alapon akkor eme kép hátterében a lelátón sem Lord Carnuss látható,hanem Szukumvit báró![smiley]circling[/smiley]
Ez a szövegem egyébként nem kötekedés akar lenni,hanem csupán pontosítás,még mielőtt bárki félreértené!
És hogy írjak már valami pozitívat is:maga a figura kivitelezése nagyon fasza![smiley]eljen[/smiley]
Tedd azt másokkal,amit szeretnél hogy veled tegyenek meg,illetve ne tedd,amit magadnak sem szeretnél!
2015. január 25. 14:52 | Válasz erre | #71
Nekem ez bizony barbár. Egy fél-ork is lehet barbár....;)

Megjegyzem a színek lágyabbak, csak vakuznom kellett, ami nagyon kontrasztosít.
2015. január 25. 11:59 | Válasz erre | #70
Valóban a barbárból?Mert a képen a fél-ork van![smiley]ejnye1[/smiley]
Tedd azt másokkal,amit szeretnél hogy veled tegyenek meg,illetve ne tedd,amit magadnak sem szeretnél!
2015. január 24. 20:00 | Válasz erre | #69
Szerintem a barbárból is lesz festett figura elérhető, de az árat még ki kell találnom. Persze dobozolva küldöm majd és nem hiszem, hogy a Magyar Postát az életbe még egyszer igénybe fogom venni...de legalábbis az esélye nagyon kicsi.

[img=http://kepfeltoltes.hu/150124/DSC00292_www.kepfeltoltes.hu_.jpg]Barbár[/img]



2015. január 24. 19:55 | Válasz erre | #68
Szia Vatos...elnézést a késői válaszért, sajnos nincs sok időm benézni ide, több műszakban dolgozom és ami időm van, abban alszom és ami azon túl marad, az jut a szobrászatra.

Zagor medál jelenleg nem elérhető. Ha jól rémlik, 2500 Ft-ért adtam, de mindegyik medál festésén 2-3 napot is elszöszöltem. Azért nem elérhető (jelenleg), mert már nem öntök, hanem öntetek és ezért nincs is anyagom. Most fogok berendelni pár dolgot, így lehetséges, hogy lesz ismét medál. Megjegyzem, hogy ebből nekem haszon nem származik. A Zagorra gyártott apróságok csak és kizárólag hobbi, nem kereset célzattal készítem a dolgokat, mert akkor egy medál 5000 Ft-nél kezdődött volna. Megnézzük, hogy ki tudom e öntetni a régi formával, ami még nem nyomáskamrában készült és ha a kapcsolatom igent mond rá, akkor lehetséges, hogy újra elérhető lesz. Viszont február végéig eléggé be vagyok táblázva és utána pedig lesz egy újabb Zagor project amit már megígértem Runnernek, tehát az prioritást élvez, de ígérem, hogy szuper lesz.
2015. január 19. 00:35 | Válasz erre | #67
A 65-ös hozzászólásomban feltett kérdésre az illetékes(ek)től szeretnék választ kapni. Azért is lenne érdekes tisztázni a kérdést, mert(gondolom rajtam kívül mást is érdekelhet még a válasz, valamint) egy fórumtárs jelzett egy esetlegesen eladó példányt a medálból, és a részére sem tudok addig egyértelmű választ adni, amíg az itt feltett kérdés nem tisztázódik.
© Zak
2015. január 13. 00:30 | Válasz erre | #66
Én meg a hűtőmágnesre lennék tuti vevő, ha még valamikor készülne...
2015. január 12. 21:12 | Válasz erre | #65
Érdeklődnék, hogy a Zagor Medál esetleges utángyártására mi az esély; és ha igen, akkor nagyságrendileg mikor?
2014. február 6. 10:44 | Válasz erre | #64
Hmmmm....... bele se merek gondolni, ezért inkább nem teszem egyelőre:)
2014. február 6. 02:45 | Válasz erre | #63
2014. február 4. 02:21 | Válasz erre | #62
Remélem az Éjsárkány lesz:D
2014. február 4. 00:48 | Válasz erre | #61
Kedves Mindenki!

Elnézést kérek a késői válaszért, de a fórum nem küld az emailemre automatikus értesítést üzenet vagy megjegyzés esetén, én pedig az utóbbi hónapokban nem léptem be az azonosítómmal és ha rá is néztem a honlapra, megálltam a főoldalon. Elnézést kérek a késői válaszért.

Természetesen a Zagor figura volt az apró project (mellékelve a Tűzhegy trilógiához), amivel egyúttal el is kezdtünk valamit Runnerrel, ami még csak most fog igazán kiteljesedni. Egy teszt volt, amolyan próba, hogyan reagálna a kedves közönség egy ilyen miniatűr KJK sorozatra. Idő közben a teljes alakos öntés problémája is megoldódott, így hamarosan várhatóak méretben a Zagorral azonos, de kidolgozottságában még minőségibb egyéb KJK figurák is. Ahogy a készülő könyvek esetében, úgy az ilyen figurák tárgyában is hosszas az előkészítő fázis. Magam már nem öntök, csatlakoztam ugyanis a Sebitár Workshophoz, akik béröntést is végeznek. Ez pozitív fejlemény az ár tekintetében, de ezzel most nem fárasztanék senkit. A Zagor figura még saját öntésből született, ezért lett kevésbé kidolgozott és féloldalas, ugyanis kisebb, egész alakos figurát csak géppel lehet buborék nélkül önteni, amire technikai hiányosságok miatt én nem voltam képes. Azonban hála a Sebitár műhelykapacitásának és felszereltségének, ezután gépi öntéssel akármilyen kidolgozottságú figurát meg tudok majd valósítani, így a KJK figura biznisz csak most fog igazán felpörögni. Hogy melyik lesz az első egész alakos figura, az még legyen titok, de mindenről időben értesülni fogtok és terveim szerint nem kell rá hosszú hónapokat várnotok.

Idő közben az oldalamat is fejlesztettem és azon megtalálhatóak a Sebitár által öntött első makettek, mint például a hobbitfalvi malom. Azt kifejezetten a Sebitár megrendelésére készítettem, külföldi forgalmazásra, így ott az értékesítésben nem veszek részt, ugyanakkor az Ewok macim az első Sebitáros saját projectem volt, tehát ott a Sebitár csak béröntést végzett nekem. Nos az a figura meglehetősen nagy, a KJK figura széria töredékanyagból fog elkészülni, de mindent a maga idejében! ;)

[url=http://www.vargamuhely.com/hobbitonmill/index.html
]Hobbitfalvi malom[/url]
[url=http://www.vargamuhely.com/wicket/index.html]Wicket az ewok[/url]
2013. november 30. 15:34 | Válasz erre | #60
Lehet már valamit tudni arról a titkos projektről?
© Ravnos
2013. október 7. 14:24 | Válasz erre | #59
Köszönöm a válaszodat és a biztatást, megpróbálok majd tovább lépni, ha az időm engedi. De egyenlőre még a makettezést sem vittem tökélyre, de jól esik a biztatás. Én a szobrász és bőrműves barátaimon is mindig csak ámulok, igaz ők értenek hozzá én meg nem, de hát akkor is minden elismerésem az \"alkotóknak\" ! Ötletekben és sikerekben gazdag további jó munkát kívánok!
2013. október 5. 23:55 | Válasz erre | #58
Kedves Ravnos!

Elnézésedet kérem a késői válaszért, a dicsérő szavakat pedig ezúton is köszönöm. Szeretek alkotni, ugyanakkor a művész kifejezéstől idegenkedem. Jobban szeretem az alkotó kifejezést, mert az minőség tekintetében szélesebb palettát fedhet le. A kalapodat sem kell megemelni, de örülök, ha tetszenek a dolgaim. Én is makettezésből indultam, amikor pedig már untatott az előre gyártott készletek kötöttsége és mikor már a saját gyártású makettek sem kínáltak érzelmi többletet, akkor vágtam bele a szobrászatba. Szóval csak hajrá, ne szegje kedved senki és semmi. Ez egy meglehetősen rögös út, közben az ember találkozik profikkal, akiktől sokat tanulhat és kevésbé profikkal, akiknek pedig sokat segíthet és persze támogatók és kritizálók népes hadával. Az a lényeg, hogy valósítsd meg önmagadat és ne hagyd, hogy erről más lebeszéljen. A mű akkor szép, ha benne megjelenik a személyiséged egy része és ez ad igazi sikerélményt, ha a gondolataidat maradéktalanul vagy közelítőleg le tudod képezni, alkotásaidban meg tudod jeleníteni. A makettezés szép dolog, de merj tovább lépni, feszegesd a saját határaidat és ha azt érzed; ez már biztos nem menne, akkor vagy igazán jó helyen, mert a talpad olyan tájra lép, amit még nem taposott és ebben van a fejlődés. Ilyenkor csak előre, de soha vissza, mert csak így fejlődhetsz.
© Ravnos
2013. augusztus 27. 23:23 | Válasz erre | #57
Minden elismerésem! Én makettezem már egy ideje és tudom, hogy a csiszolás, toldás,tömítés,festés,stb mi munka. De hogy te ilyen részletesen megalkotod a figurákat is, hát le a kalappal! De hát aki művész az Művész!! :D
2013. május 21. 14:57 | Válasz erre | #56
2013. május 21. 14:33 | Válasz erre | #55
Elkészültem a Kőfaló figurámmal. (Végtelen Történet)

Festve és festetlenül is meg lehet majd vásárolni. Akik eddig vásároltak tőlem Zagor medált, azoknak a festett figurát kedvezménnyel fogom értékesíteni. Részletek hamarosan!

Az oldalamon a május 21.-én keltezett bejegyzésben még több képet láthattok a miniatűrömről.

[url=http://www.vargamuhely.com/]Varga Műhely[/url]

[img=http://kepfeltoltes.hu/130521/K_fal__www.kepfeltoltes.hu_.jpg]Kőfaló[/img]
2013. május 6. 01:21 | Válasz erre | #54
Kedves Mindenki!

Firefox kiszúrt egy apró hibát a medálomon...nem anyaghiba, esztétikai furcsaság, sokat nem ront az összképen, max érdekesség. :D Kicsit különleges lett tőle a figura, de üsse kő, ettől függetlenül van becsületem, ezért a következő kárpótlást ajánlom azoknak, akik megtiszteltek kedvességükkel és vásároltak tőlem.

Tehát, akik eddig vásároltak tőlem Zagor medált, azoknak kedvezményt adok az elérhető vagy elkövetkező medáljaimra, miniatűrjeimre. Jelenleg a Cartman medálomra érvényes az akció, így azt 1000 Ft helyett 600 Ft-ért tudom ezen kedves embereknek felajánlani. (plusz 250 Ft. postaköltség) Az ajánlatomat fel tudják használni az elkövetkező termékeimre is (!), a részleteket az ár függvényében határozom majd meg.

Köszönöm a kedves figyelmeteket!

Zoli
2013. április 23. 15:32 | Válasz erre | #53
Köszönöm szépen a megrendelésedet kedves Lecter! ;)
A medálban ne engem láss, hanem a Kalan Játék Kockázat szellemét, az üzenetet, hogy az emberi képzelet csodákra képes.
2013. április 23. 14:53 | Válasz erre | #52
Kézhez kaptam a Medálomat, hálás köszönet érte.
Mit ne mondjak, nagyon szép és igényes lett, de komolyan!
Legnagyobb félelmem az volt vele kapcsolatban, hogy túlságosan meseszerű lesz, egyszóval nem lesz félelmetes a tekintete. De ilyenről szó sincs!
Abban egyetértek, hogy a mutatóujja lehetett volna rövidebb is egy kicsivel, de távolról ez egyáltalán nem zavaró.

Még egyszer köszönöm, és szívből kívánom, hogy hivatalossá is váljon a dolog![smiley]eljen[/smiley][smiley]worship[/smiley][smiley]vigyor2[/smiley][smiley]wave[/smiley]
2013. április 22. 13:28 | Válasz erre | #51
Emiatt ne legyen rossz érzésed, ő egy ilyen típusú ember, ezért is ő a \"bizalmi ember\", ahogy korábban mondtad. Meg ez is a munkája. Gondolom az ideje se sok.
Néztem róla képeket is, csak megerősítettek benne.
2013. április 22. 12:52 | Válasz erre | #50
Runner: Köszönöm szépem! Ez most nagyon jól esett! (hozzászólások maradhatnak persze)

Dr Lecter: meg fogom kérdezni Jamiet...ugyanakkor azt is tudni kell, hogy nem egy szószátyár. Egy-két mondatot szokott visszaírni. Szerintem (bár ez csak egy érzés) nehéz a bizalmába férkőzni.
2013. április 22. 09:49 | Válasz erre | #49
Akkor ezek szerint Steve és Ian \"csak\" a könyvek jogait adta el 2002-ben Joe Allen éttermében?
© runner
2013. április 22. 08:49 | Válasz erre | #48
Csak most reggel néztem a hozzászólásokat.
Én a saját tapasztalatomat tudom leírni.
Nem igazán fedeztem fel a másik fórumon, hogy mi is volt a probléma, de mindegy.

Már többször találkoztam Vorennaallal.
Teljesen korrekt ember, mindig is tartotta a szavát.
A weboldalán is látni milyen műveket alkot.
A Zagor medál meg tök jól néz ki, és szerintem akik vettek még belőle, azok is elégedettek.

Probléma bármikor adódhat valakivel.
Volt nekem is már problémám más fórumon, ahol látatlanban unszimpatikus voltam, vagy csak ebben lelik páran örömüket, és \"köpködtek\" rám. Én is eljutottam sajnos a k. anyázásig.

De meg kell mondjam Vorennaal nagyon jól viseli, ahhoz képest, hogy aki már átélt ilyen fórumvitát, az tudhatja, hogy baromi idegesítő!

Szóval én nyugodt szívvel mondhatom, hogy lehet a kolléga úrtól rendelni, nem bánjátok meg. Tényleg jópofa a medál.
(Nem véletlenül került ki a zagor.hu-ra is.)

Sőt, ahogy Vorennaal kicsit \"elszólta\" magát, van egy közös projektünk is.

Ha Vorennaal nem kéri, akkor nem törlöm ezeket a hozzászólásokat.
A főhős Te vagy!
2013. április 22. 01:55 | Válasz erre | #47
No, újra él az oldalam....frissítettem is.

[url=http://www.vargamuhely.com]Műhelyke, kicsi szívem szent helye[/url]

Köszönöm a megtekintést! [smiley]worship[/smiley]
2013. április 21. 21:37 | Válasz erre | #46
Nem kell törölni, maradhat, csak nem érek annyit, hogy a billentyűt koptassátok miattam. ;) Amit akartam leírtam, van oldalam, van itt is pár bejegyzésem, volt aki már vett tőlem, mindenki van annyira felnőtt, hogy ne Anorien patkánykodásából mérjétek meg a lehetőségeket. Az LFG-s beírásom pedig nem ide szól, hanem az LFG-re a csajnak szól. Ahogy a Hardwiredes beírásom sem ide szól, hanem a Hardwiredre (ott nem vagyok banolva, ahogy máshol sem!)

Akkor vissza a témához!

Még várok egy bejegyzést Firefoxtól, aki megtisztelt és két medált is rendelt tőlem. Érzem, hogy Ő kritikus személy, ezért izgulok egy picit, de szeretem az arcomba kapni!

Minden kedves megrendelőtől kérni szoktam, hogy lehetőségeihez képest véleményezze a medált, akkor is, ha nincs vele megelégedve. Miért? Hogy okuljak belőle, ugyanis egy alkotó mindig mások által nemesül. Nincs olyan, hogy majd én jobb leszek...olyan van, hogy az emberek meg vannak vele elégedve, vagy nincsenek és ha nem, akkor miért nem.

A Zagor medál hivatalossá válásával kapcsolatban a következő híreket tudom leírni. Jamie Fry megkapta a medálját....íme a saját szavai:

\"I am very impressed with your talent, they are very well made. I will make them aware to Steve and Ian...\"

A levélben leírta, hogy a főoldalon mindenképpen meg fog jelenni, onnan majd lehet rendelni. Azonban azt is leírta, hogy kicsi az esélye a hivatalossá válásnak, mert úgy véli, hogy Ian és Steven nem lesz engedékeny. A brand ugye még ma is sokat ér.

Az árral kapcsolatban...nos, ha azt mondom, leviszem az árát, akkor arculköpöm azokat, akik az eredeti áron rendelték, és bár egy feminát elküldök a búsba, de azért ez a dolog feszélyez. Így azt találtam ki, hogy amennyiben leviszem az árát, azoknak, akik az eredeti áron rendeltek, kedveskedek valamivel, így kompenzálva az árrést.

2013. április 21. 20:25 | Válasz erre | #45
Most már hivatalosan tébolyda, és nem elmegyógyintézet, de a többi stimmel. [smiley]hammer261[/smiley]
© killmaster (Savanyúhas)
2013. április 21. 20:16 | Válasz erre | #44
Kedves topic-szerkesztő úr! Tessék ébredni és ezt a sok haladzsát egy Shift-del billntyűzet kombinációval törölni. Az utóbbi időben elszaporodtak itt a vicces és teljesen értelmetlen hozzászólások, ami azt jelzi, hogy él ugyan a fórum, de valaki kiengedte a Holdjáróban az elmegyógyintézetből a lakókat!
Nekem egyébként tetszenek ezek a medálok, sajna a pénzmagból megint kifutottam, tehát nem leszek áprilisban sem a megrendelők között.
Ami pedig az üzletelést illeti itt a topic szereplői közül senkit sem ismerek személyesen, mégis többekkel üzleteltem már ismeretlenül. Igaz előtte olvastam több hozzászólást tőlük, ebből azért be tudtam határolni, kivel érdemes valamiféle ügyletet lebonyolítani. [smiley]fantasy-34[/smiley]
2013. április 21. 20:05 | Válasz erre | #43
Természetesen, de az is egy nézőpont, hogy valaki jóindulatúlag szól, hogy hoppá, ez az ember egy kókler, vigyázzatok vele.

Persze ilyenről szó sincs, csak azért írtam, hogy jobban értsük egymást.
2013. április 21. 19:14 | Válasz erre | #42
\"Míg az első mondatoddal megvétted, addig a másodikkal már nem, hiszen honnan tudjuk, hogy nem jóindulatból írta ki?\"

Fenét, az ember jóindulattal nem mószerol be senkit. :D Anorien \"figyelmeztetése\" max akkor lehetne helytálló, ha Vorenaal átverné az ügyfeleit, de erről (mint ahogy az a topicból is kiderül) szó sincs. Másfelől nem védek senkit, a véleményemet írtam le, mert szúrta a szememet, hogy valaki idejön, erkölcsről papol, miközben aljas módon megpróbálja lejáratni a másikat, mert neki személy szerint valami gondja van vele.
Mondjuk szerintem ez már az előző hsz-emben is benne volt, de akkor konkrétabb leszek.
2013. április 21. 15:40 | Válasz erre | #41
Köszönöm a kedves szavakat! Nyilván az embert ismeretlenül védeni nehéz dolog. Ismeret, sokszor évek múltán jövünk rá arra, hogy legjobb barátunknak olyan tulajdonságai is van, amit magunk nehezen kultiválunk. Néha csúnyán beszél, náha lejárat minket a közönséges megjegyzéseivel....de azért szeretjük, mert amikor nehéz helyzetben vagyunk, akkor a jól fésült cimborák mind lepattannak, az olyanok, akikre amúgy egy rossz szót nem mondanánk és maradnak azok a tahó barátok, akikről a közvéleménynek meg van a rossz véleménye, de mi tudjuk, hogy belül igaz a szívük.

Én pontosan olyan vagyok, amit írok. Ha csúnyát írok, akkor azt gondolom, akkor éppen olyan vagyok, ha szépet írok, akkor pedig olyan. Az emberek többsége az internetet képmutatásra használja, igyekszik magáról a legjobb képet kiállítani. Nekem megvannak az értékeim, de másokkal ellentétben én válalom a kényelmetlenül rossz tulajdonságaimat is. Egy csomó rossz tulajdonságom van, egy csomó előítélettel rendelkezem, bigott vagyok, bizonyos dolgokat nehezen értek meg, folyamatosan jár a szám, akkor is, amikor nem kéne, meggondolatlanul cselekszem, de oda is teszem magam. Állom az utcai pofont és a barátaim tudják, én vagyok, aki utolsóként fut el mellőlük. Akinek a Zoli nem tetszik, az a Zolival nem barátkozik, ilyen egyszerű, kedves Anorien...ne dedózzunk. Senki nem fog engem utálni vagy szeretni, mert egy viszketeg nőt elküldtem a fenébe.

Skacok, ne is legyen itt ebből trécselés...az LFG olyan amilyen, én is vagyok olyan amilyen...mindenki levonta a tanulságot, ez van! Aki támogatólag beírt, annak köszönöm, tényleg kedvesek vagytok. Ettől én még lehetek a világ legtahóbb embere, egyébként messze nem vagyok, csak az őszinteséget és szókimondást sokszor azzal azonosítják. Anoriennek köszönjük a 3 beírását, ebből az egyik a mószer, amit én patkány mentalitásnak hívok, a többi meg nem érdekel se engem, se mást.

Ui.: Amennyiben Runner úgy érzi, hogy én nem vagyok ide való, vagy bárkit megsértettem, Ő saját döntési jogkörével élve majd kibannol innen...ehhez nem kell neki az Anorien félék \"segítsége\".

Ezzel a részemről lezártam az ügyet.

Ülés berekesztve! ;)
2013. április 21. 14:54 | Válasz erre | #40
Érdekes ügyvéd lennél:)
Míg az első mondatoddal megvétted, addig a másodikkal már nem, hiszen honnan tudjuk, hogy nem jóindulatból írta ki?

De mindegy is, elég csak itt végignézni, egy rossz szót nem hallottam még róla, sőt, az eddigi levezeseink alapján egy teljesen normális embert ismerhettem meg. Egy f@sza gyereket, ha úgy tetszik.

A másik meg, a belinkelt oldalt végigolvasva is az a véleményem, hogy a moderátor és társai szimplán buzernyákok. Nem mellesleg a moderátor még hatalommániás is.

Harmadjára pedig, nyílván runner se nyit akárkinek topicot!
2013. április 21. 09:11 | Válasz erre | #39
Tényleg jó tudni, kivel üzletelünk. Ha bizonytalan vagy, olvasd végig ezt a topicot. Ha jól emlékszem, eddig mindenkinek pozitív élményei voltak a vásárlással kapcsolatban.[smiley]awink[/smiley]

Ha pedig az erkölcsről szeretnél értekezni, akkor légy szíves kezd azzal, hogy helyes dolog-e másokat bemószerolni. Köszönöm!
© Kibic
2013. április 21. 07:50 | Válasz erre | #38
Hat az lfg-n, leanykori neven az rpg-n nem nehez \"baratokra\" szert tenni... ritka nagy kocsogokbol allt az ottani tarsasag mindig is. Tisztelet a kevesszamu kivetelnek... amibe amugy a moderatorok nem tartoznak bele, sokszor ugyanugy osztjak a nepet, mint az ilyen hatvagner attila fele f*szfejek. [smiley]action[/smiley]
Ennek ellenere tenyleg tul lett \'lihegve\' az ugy Vorenaal reszerol is, de ezt reszemrol betudom a muveszemberekre jellemzo tulerzekenysegnek...
2013. április 20. 21:08 | Válasz erre | #37
Hölgyeim és Uraim!

Íme.

Köszönöm.

[smiley]taps[/smiley]

2013. április 20. 20:45 | Válasz erre | #36
Szerintem rossz helyen kilincselsz! :) Bízd ide...a csaj nem komplett, a moderátor nagy haverja. Az oldalam meg közben sikeresen szétesett, most próbálom helyrerántani.

szerk.: Mivel az ilyen dilinyósok rögtön feljelentik az embert, ezért magam a legnagyobb erővel csapok le az ilyen feminákra. Ez így lesz mindig és jobb nem sunnyogni, meg a háta mögött szidni az embert, hanem a véleményt leírni. Rólam is, mindenkiről....én ilyen ember vagyok, de ezt le is írtam. Akinek ez nem tetszik, az nem beszél velem, aki szereti az őszinte véleményt, annak eddig sem volt velem baja, már úgy értem a magánéletben. Őszinte ember vagyok, úgy a fórumon, ahogy a természetes közegemben is. Sokan nem szeretnek emiatt, mert ahelyett, hogy sunnyognék, én bizony keményen odamondom a véleményemet, bárhol, bárkinek, nálamnál nagyobb és erősebb embereknek is. Ez van.

A másik része a dolognak és ezt ecseteltem a nőcinek is, hogy lazán átlépünk a mindennapi rossz felett, könnyen tesszük félre az erkölcsi érzékenységünket adott szituációban, de a fórumokon, amikor kis energiával is tudunk relative nagy hatást elérni, rögtön cselekszünk. Ez nagyon jellemző a magyarokra, ez a besúgás, feljelentés, moderálás. Ugye az 50-es években ezért is volt a fél ország beszervezve. Mindenki besúgta a másikat és tette azt merő rosszindulatból. Ez egy picit a magyar ember lelkisége. Az nem zavar minket, ha valaki az utcán köpköd, csúnyán beszél, megállóban dohányzik stb. stb. Akkor félre van dobva a nagy érzékenység, egyéb esetben, amikor relative kevés erőbefektetéssel tudunk valamit elérni és magunknak apró örömöt okozni, rögtön feldobjuk, besúgjuk, tönkretesszük a másikat. A csaj is ezt tette, mint ahogy ez a nők kedvenc fegyvere. Rögtön elővette az erkölcsi igazságérzetet, hogy itt most ÉN valami gigászi jogsértést követtem el....de bizonyos vagyok benne, hogy minden érzékenység nélkül fordítja félre a fejét, ha mondjuk valaki a csikket nem a szemetesbe hajítja. Ezért is írtam, hogy szólni egy művészeti alkotásért bődületes értékeltolódás és a véknyájába léptem mint már oly sokszor más esetben más embereknél.

Egyébként pedig, árulkodni csúnya dolog! ;) Látnád, milyen harcokat vívok a Hardwired fórumán, vagy éppen a Kurucon. Valahol keményebb emberek is vannak, akik nem picsognak...de ez egy ilyen világ. Tudod, az vesse rám az első követ aki...
2013. április 20. 16:02 | Válasz erre | #35
Lehet, hogy jó kézműves Vorennaal de mint ember igen erősen megbukott.

http://lfg.hu/forum/index.php?s=ca605d24b2d85259b268a2b57c1a672d&showtopic=21643

Jobb tudni kivel üzletelünk...
2013. április 15. 20:12 | Válasz erre | #34
Sziasztok!
Pár könyv rendelése után (kösz mindenkinek, aki lehetővé tette, fantasztikus ez az egész project!!!) úgy döntöttem rendelek egy medált is. Meg is érkezett és nem bántam meg. Élőben is szép a medál, tényleg igényes a festés, nagyon rendben van. Szép dísz lesz a könyvek mellett, ezúton is köszi!
2013. április 8. 01:05 | Válasz erre | #33
Attól azért nagyon messze vagyok, de köszönöm a kedves szavakat!
2013. április 6. 18:38 | Válasz erre | #32
A WETA Workshopra kezdesz emlékeztetni...
2013. április 6. 18:14 | Válasz erre | #31
A gyűjteményembe kell a Vénuszos kiadás. ;)

A tegnapi két kedves megrendelőmnek innét a fórumról, készülnek a kért medálok!

Ez már a pucolás utáni kép. A házi öntés sajátossága, hogy sokat kell rajta utólag dolgozni, faragni, buborékokat saját anyagával kitölteni. Ez az előkészület nagyjából 2 órát vettt igénybe, de a festés alatt álló medált korábban már lepucoltam. Ilyenkor tűreszelővel végigmegyek a hajlatokon és fényesre csiszolom a felületet. Az anyag sajátossága, hogy lehet polírozni és ha van tompa tűreszelő, ami megfelelően kopott is, úgy a felületet gyakorlatilag kenni lehet vele. Egészen sajátos formája ez a sorjázásnak és az utómunkának.

[img=http://kepfeltoltes.hu/130406/DSC07755_www.kepfeltoltes.hu_.jpg][/img]
2013. április 6. 14:48 | Válasz erre | #30
Csatlakoznék a kolléga véleményéhez, ugyan drágább, de mérföldekkel jobb.
2013. április 6. 13:48 | Válasz erre | #29
Szerintem jobban jársz, ha nem a Vénuszos Királyok Koronáját szerzed be... én szívesen elcserélném a Vénuszosat egy átjavított Zagorosra. :)
Olyan állapotban van, mintha most vettem volna (1* játszottam végig, a karakterlap érintetlen), de sztem a Zagoros fényévekkel jobb.
2013. április 5. 18:22 | Válasz erre | #28
Nem hiszem, hogy magyarázkodnod kellene, pláne ennyiszer, úgy gondolom nem a medál árával van a baj, hanem az országgal. De ebbe nem megyek bele.
Tartalékolni sose árt, ezzel mi is igy vagyunk, hajaj, de még mennyire.
Sajnos s Vénuszos elég ramaty állapotban van, így nem tudunk bizniszelni:(
2013. április 5. 17:57 | Válasz erre | #27
Tudom, hogy drága és tényleg nem akarok rajta nyerészkedni. Ha arról lenne szó, Twilight medált gyártanék a tiniknek.....broáf. Sebészet, arról azért nincs szó, de vannak karácsonykor figurák, azokat is árulják x száz forintért és sokszor pacsmag a festésük. Persze többször igényesen vannak elkészítve, de nagyobb tömegben gyártják, kifutnak az ívekből stb. és az ront az összképen. Egyébként most nekem sincs egy fillérem se, szóval nem csak neked kell gyűjtened...sajnos ez van. :(

Viszont bespájzoltam jó sok műgyantát 2 éve és most azt élem föl. Ez 150 ezer forintos készlet. Szóval az eladott pár medál után, akárhogy is kerekítem, még bőven mínuszban vagyok. :D

Aki tud adni egy jó állapotú Királyok koronáját, az kap tőlem egy ingyen medált!!!!!!
2013. április 5. 16:36 | Válasz erre | #26
Na igen, a sebészekkel vetekedsz lassan!
Annak örülök, hogy mi olcsóbban megkaphatjuk... kezdhetek gyűjteni...
Arra a fejösszedugásra pedig nagyon kíváncsi vagyok.
2013. április 5. 16:15 | Válasz erre | #25
Az ára? Külföldre 14 font, 10 font a medál, 4 font a posta. Szóval nekik drágább. [smiley]lookaround[/smiley] Egyébként Jamie medálján több mint 5 órát dolgoztam. Csak gondoljatok bele, több mint 5 órát görnyedtem a medál fölött és ez bármelyik másik kedves megrendelő esetében sem kevesebb idő. Megadom a módját, hogy tényleg tökéletes legyen a termék. Nincs vonalból kifutás, nincs paca, nincs belefolyás...aki már vett, az tudja bizonyítani, hogy tényleg igényes az árú. Tudom, hogy nem olcsó....tudom....de nekem egy komplett hétvége ugrik egy medál miatt, továbbá várni is kell a száradásra és ez nincs is benne a 4-5 órás munkaidőben. Ha rendelnek külföldről, akkor itt a fórumon talán le fogom vinni az árát....de nektek eleve olcsób és még így sem olcsó sajnos. Nagyon drága a műgyanta, piszkosul megkérik az árát, hogy még véletlenül se legyen nyereséges a házilag öntött figura biznisz. Ha még le is adóznám állam bácsinak a bevétel egy részét...akkor eleve nem is gyártanék, hiszen így sincs rajta sok haszon. Egyébként nincs haszon rajta, ami bejön pénz, rögtön megy festékre és egyebekre. [smiley]vigyor3[/smiley] Ezért is gondoltam, hogy az angoloknak többért adom, legyen már rajta valami hasznom is.

Készítettem a régi Swiftek kormányára egy medált (az oldalamon látható is), az jóval kisebb, kevesebb munkát is igényel. Ott 990 Ft-t kérek a kész medálért. Azon például alig mérhető a haszon...valójában nincs is, hiszen 990 Ft az mondjuk 1-2 óra órabérben számolva, de 3 óra alatt készülök el vele. Az milyen haszon már? :D Semmilyen! [smiley]nevetes1[/smiley]

Viszont Runner apátokkal most is összedugtuk a fejünket és nem azért, hogy fajtalankodjunk! :D (Jaj, most meg fog ölni....egy szót se többet!) [smiley]worship[/smiley]