[b]Történet (4)[/b]: Harcosként jelenünk meg a varázslók ülésén, ahol rögtön a főmágus halálának lehetünk tanúi. Utána mondja el egy fiatalabb varázsló a lényeget. A gonosz varázsló, Shanzikuul, démoni mágiát használva ellopta az Uralom botját, ami az ő kezében a Birodalom létét fenyegető veszély. Ezt kell mindenáron visszaszerezni, de egy varázsló erre nem alkalmas, mert a gonosz mágus megérzi a jelenlétét. Ezt hány KJK könyv háttértörténetébe lehet beilleszteni más névvel és tárggyal? Ennyit a kreativitásról. A kidolgozottság azonban annyira jó, hogy muszáj ennyire magas pontot adnom neki. Már az eleje is nagyon bejön, hogy gályarabként, megszökve kell eljutni a városig. Ezután a könyv egy komoly városi bevásárlással és kalandozással folytatódik, ahol azonban vigyázni kell arra, hogy ne legyünk túl híresek, mert akkor kénytelenek leszünk idejekorán távozni a városból. Utána a sivatag és a rejtekhely megtalálása kicsit sablonosabb, de azért vállalható, a leírások szuperek, van benne 1-2 igazán jól eltalált karakter (pl. a sötételf és Jasper). Tetszenek még benne az extra képességek, amikből választani kell, nekem ezek minden könyvben bejönnek, most sincsen ez másként. Meg, bár olvastam olyan kritikát, amiben ez inkább negatív volt, de nekem bejön az élelemnek ez a fajta használata. Elvégre a sivatag közepén az élelem (és a hozzá tartozó víz) nagyon fontos, és örülök, hogy ennek itt van súlya, és nem maradok életben hosszú napokat kaja nélkül. Nem gondolom, hogy minden könyvben ennyire szigorúnak kellene, hogy legyen a kaja-szabály, de ide ez most kívánkozott. Szóval nem rossz.

[b]Gondolkodás/szerencse (2)[/b]: Oda kell figyelni arra, hogy a városban ne legyünk túl hamar hírhedtek, mert akkor elég hiányos felszereléssel indulhatunk el. Ezt leszámítva azonban sehol egy rejtvény, egy igazán komoly taktikai döntés. Szóval szinte alig kell a fejünket használni. Szerencsére a könyv a legtöbb helyen megengedi, hogy szinte mindent bejárjunk, így akkora szerencse faktor sincs benne.

[b]Nehézség (4)[/b]: Nem gondolom, hogy túl nehéz könyv lenne, az optimálisnál valamivel könnyebb. A hajóúton bár jó sok Ép-t elveszíthetünk, de azért egyáltalán nem túlélhetetlen a szituáció [spoiler2]főleg, ha a seggeden maradsz[/spoiler2], utána a város már valamivel veszélyesebb, de szintén nem reménytelen dolog életben maradni, a sivatagi út nem annyira vészes, ha az ember rendesen felkészül élelem ügyén, és annyira sok kellemetlenség később sem érhet minket. Az utolsó két ellenfél értékei azért nem rosszak, ezenkívül a nekromantára kell odafigyelni, meg nem árt egy varázsfegyver sem, de ha ezek megvannak, akkor nagy baj nem lehet ebben a könyvben.

[b]Játékélmény (4)[/b]: Egyszerű, de nekem mégis bejön. A Harcos Képzelet könyvek közül a Shivo a Holtak Urára emlékeztet engem, ami hasonló, hogy egy hajóút után egy városban tölthetünk el rengeteg időt, ahol felkészülhetünk, aztán egy kis kalandozás, amíg eljutunk a célunkig, majd ott ismételten egy kis barangolás jön, végül a sikeres (vagy nem) küldetés. Ez a könyv azonban minden szempontból jobban kivitelezett. A város lehetett volna sablonos, de az ismertség-pontokkal azért sok minden megváltozik, az utazások módjai is tetszenek, és örülök, hogy a második fele, bár kevésbé izgalmasabb, mint az első, nem ment át egy labirintus játékba, hanem tényleg mindent bejárhatunk és összerakhatjuk a szálakat. Az aranyak beosztása szintén egy nagyon fontos elem, ami újabb stratégiai játék a könyv elején. Nem gondolom, hogy ez lenne a legepikusabb KJK-s élmény, amit valaha olvastam, de letisztult, szépen kidolgozott, vannak benne izgalmas jelenetek, ami a Kétélű jóslat után kifejezetten üdítően hatott rám. Szóval jár a pacsi a könyvnek!

[b]Összességében: 14/20[/b]

Korábban úgy jellemeztem ezt a kalandot, mint erős közepes, de revideálnom kell ítéletemet, mert újra végigjátszva azt kell mondanom, hogy ez egy nagyon jó kis könyv lett Martintól. A Vámpír kriptája után most nem egy helyi gonoszt kell legyőznünk, küldetésünkön ezúttal az egész világ sorsa múlik. Shanzikuul, a Káosz Ura megkaparintotta a Hatalom Botját és még idejében meg kell őt találni és eliminálni, különben tényleg káoszba fogja taszítani a világot. A kiválasztásunk módja érdekes, mert neves harcosként a varázslók bennünk látják a küldetés sikerét, de a legnagyobb titokban kell elindulnunk, hogy ne gyanakodjon ránk senki. A kaland kiindulása igen formabontó ezzel a bajnokok próbája utánérzésű gályarabsággal. Annyira nem logikus számomra, mégis miért kellett fogolyként utazni, ennyi erővel lehetne utazó kereskedő, vagy egyszerű vándor is a kalandor, nem hiszem, hogy csak és kizárólag kalózhajók járnak Khulba, na de mindegy, mert azt, hogy felszerelést és élelmet nem kapunk előre, hanem szerezni kell, jópofa újításnak tartom.

Tetszik, hogy lehet alvilági dolgokat is csinálni és egyáltalán nem éreztem bűntudatot, hiszen a cél szentesíti az eszközt, nem igaz? Ez harmonizál a választható képességekkel is, amelyek első ránézésre inkább egy harcos-tolvaj stílusra emlékeztetnek. Hatból kell választanunk hármat. A mászás szokás szerint a legritkábban használt képesség, a többi nagyjából egyforma sűrűséggel fordul elő. Emlékeztem, hogy érdemes mindenképpen az állatismeretet választani, mert lesz így egy hasznos és vicces állat barátunk :-). Tehát az állatismeret, lopakodás, nyomkövetés skillekkel indultam és eléggé ideálisnak tűnt. De egyik sem létszükséglet igazán, illetve talán egy esetben az állatismeret de az is csak akkor, ha majd gyalog vágunk neki később a sivatagnak ami amúgy se javasolt opció. A hasznosság mellett már csak a sztori miatt is érdemes Jaspert megszereznünk, megszínesíti a kalandot számos aranyos és vicces epizóddal.

Ashkyos városa hitvány hely, ahol előbb-utóbb felfigyelnek ránk és egy ponton el kell hagynunk a várost, akár akarjuk, akár nem. Ez remekül kivitelezett megoldás lett szerintem. Nem az idő szorít minket ténylegesen, de mégis behatárolja a mozgásunkat ezen a ponton ez a rendszer. A nulláról indulva kell harácsolnunk tehát és megvan ennek a "bevásárló" körútnak a bája. Bár hitvány bűnözők gyülekezete ez a város, azért itt is találni segítőkész, jófej embereket, sőt még szimpatikus rablót is. A kerületek között ide-oda mozoghatunk, de nem mindegy persze, milyen sorrendben. Valami ösztönös megérzés miatt visszalapozások nélkül feltápoltam magam szinte maxosra. Elsőre a raktárakhoz mentem, ahol besegítettem egy rablásba korrekt társamnak, majd megvettem az alapfelszerelést. Ezután a piacon megvásároltam, majd összebarátkoztam Jasperrel, aki nem kevés aranyhoz juttatott. A sötételffel történt bizarr találkozást követően megkerestem a nekromantát, akit kivégeztem, mert annyira gonosz úgyis. Most már volt annyi pénzem, hogy extra felszereléseket is betáraztam és hajójegyre is maradt az út következő szakaszára. És csak 4-es volt az ismertségem, tehát akár még maradhattam is volna! Kritizálható lehet a kezdő városra megírt fejezetek száma, mert ezzel kevesebb marad a végjátékra, de bármennyire is a bevásárlás itt csupán a cél, mégis kiváló a város atmoszférája és remek epizódokba lehet belefutni. Lehetünk szerencsétlenek persze ,akár ki is rabolhatnak minket de még innen sincs minden veszve, akár innen is sikerülhet valamennyire visszatápolódni.

A sötételf karakterét muszáj kiemelni, mert végre találkozhatunk egy komplexebb, rétegesebb gonosz szereplővel. Sötét céljai vannak, nem kétséges, de mellette ismeri a becsület és a korrektség értékeket, sőt alkalmazza is ezeket. Nagyjából ilyen az igazi lawful evil karakter, aki a maga sötét útján ugyanolyan tiszteletreméltó lehet, mint azok, akik a jót szolgálják. Nagyon ritkaság, hogy személyiséget is kap egy gonosz, eddig nem is nagyon emlékszem ilyenre a FF történelmében és ráadásul ő nem is a főgonosz. Ha már főgonosz, Shanzikuul viszont tényleg kifejezetten chaotic evil lett. Hogyan is fogadhatna minket másképp a világ káoszba züllesztését tervező figura, minthogy meginvitál vacsorára? Simán. Egy jó küzdelem előtt jó ételek és beszélgetés is dukál, nem igaz? Akár be is állhatunk hozzá és szolgálhatjuk a Káoszt, végül is miért ne? Hangulatos lett ez a harc és Martinra jellemző módon sok fejezetet spórolt meg ennek lejátszására. Nem könnyű ellenfél Shanzikuul de tudjuk valamennyire gyengíteni bizonyos tárgyakkal.
Azért a végén a 30 másodperces dolog túl lett spirázva, simán csak fel kellett volna ajánlani a választható dolgokat, hiszen semmi hatása nem volt, ha kifutottál az időből. Meg aztán mégis ki fog nekiállni egy sonkás szendvicset befalni, miközben ott hever előtte a bot, meg a főellenség, akiért küldtek? Ez azért kicsit nevetségesen fest előttem.

Ami nekem még kicsit olyan hümm, hogy Martin ennyire foglalkozik az élelem menedzseléssel. Az tiszta sor persze, hogy nagy utazásra készülünk, nyilván legyen nálunk, de néha annyira hangsúlyos az ezzel kapcsolatos szarakodás, hogy az már inkább vicces. Meg kell állnod és meg kell enned két adagot, különben vesztesz életerőt ezek állandóan előkerülnek. Ha tevével megyünk, ott dupla mennyiségű kaja lehet nálunk, vagyis HUSZONNÉGY adag egyidőben ez azért már nevetséges :-). És az epikus utolsó ütközet előtt, közben (!), sőt még UTÁNA is felajánlja, hogy befalhatunk egy adagot! (Amin még felröhögtem, hogy legalább annyi realitás érzéke volt Martinnak, hogy amikor a kalózok megtámadták a hajónkat, ott kifejezetten jrta, hogy nem állhatsz le enni - hát jól is néznénk ki egy támadás közepén elővenni egy oldalast!) Az már lehet, hogy önreflexiós kikacsintás volt, hogy mikor a hősünk elnyerte méltó jutalmát, egyik jutalma egy soha ki nem fogyó tányér, ami varázsszóra ételt teremt… Ezzel mondjuk egész kontinensek sorsát lehetne jobbá tenni, de mindegy ehh.

Remek hangulatú a kaland, aminek első része tulajdonképpen csak egy bevásárlókörút, mégis működik, mert ez egy élő, lélegző, hangulatos - mégha hitvány is - város. A választható képességek jól megfűszerezik lehetőségeinket, de nem kell kizárólag ezekre hagyatkoznunk. Nincsenek kötelező tárgyak - nincs tehát frusztráció. Martin humora frappáns és hangulatos, nem lesz komolytalan a kaland stílusa amikor kell akkor könnyedebb a hangvétel, amikor meg arra van szükség, akkor megkomolyodik. A sötételf szerepeltetése kifejezetten kreatív epizódokat ad hozzá a történethez. Talán nem annyira epikus, mint a legnagyobbak és egyesek nehezményezhetik a túlnyújtott első, városi részt, vagy a martini, szegmensekre bontott helszíneket, ahova nem árt megérezni, milyen sorrendben látogassunk el. Nálam mindenesetre ez nagyon jól sikerült kaland.
10/8,5

[b]Design[/b]
Még mielőtt bármibe belemennék, egy megjegyzés a Zagor-os kötetekkel kapcsolatban: olyan nagy baj lenne, ha a fordítók, akik amúgy kitűnő munkát végeznek, a saját becses nevüket adnák munkájukhoz? Annyira rossz, hogy mindig ilyeneket kell írnom a „Fordította” mellé, hogy headzor, Killmaster, FireFox… jó, tudom, hogy a csapat feltehetően nem rendelkezik a felhasználási jogokkal, és gondolom így biztonságosabb, de egyszer jó lenne egy „Kovács Gézát” látni.
Rátérve a designra: ezt a könyvet valószínűleg nem a profi grafikái miatt fogjuk szeretni, ezt a borítóra vetett első pillantás is alátámasztja. Már a narancssárga (!), villámos betűtípus is betett, a füstölgő pofájú, kétfejű krokodil béna manifesztálódása pedig csak hab a tortán. Ne is beszéljünk róla többet…

[b]Illusztráció[/b]
Egy kicsit John Blanche munkáira emlékeztettek a képek. Szerintem megvan a hangulatuk, de messze állnak a top színvonaltól. Elsődleges probléma, hogy az illusztrációk sokkal inkább aranyosak, semmint félelmetesek, pedig egész biztosan nem ez volt a cél. Csak nézzük meg a légyfejű fogadóst (60.), a dézsából merítő mutánst (82.), vagy az óriás skorpiót (71.), ami már olyan cuki, hogy nekem kéne egy ilyen plüssből. A szövegközti mini-grafikákon is csak vigyorogni lehet, de ha nagyon akarunk röhögni, megnézhetjük a diszkózó csontvázakat (109.), ha pedig inkább sírnánk, akkor a nekromantát (194.), akit én is így rajzoltam volna meg – olyan 12 éves koromban. Az is furcsa, hogy a könyv sokszor „emberszerűnek” írja le a káosz figurákat, akiket, ha megnézünk a képen, sok mindennek lehet mondani, de emberszerűnek semmiképp.

[b]Háttértörténet[/b]
Elég kacifántosan van előadva a sztori, de a lényege egyszerű. Egy Shanzikuul nevezetű mágus (csak szerintem hangzik hülyén a neve?) megkaparintotta az Uralom botját, amivel pusztulást zúdíthat a világra. Minket egy varázsló csapat vezetője bíz meg a feladattal, hogy intézzük el a gonosz ipsét. Varázslót azért nem akarnak küldeni, mert Shanzikuul „rögtön megérezné a közeledtét”, tehát harcos kell hogy legyen az illető. Hosszas rábeszélés után ráállunk a dologra. Kiderül, hogy a bot és jelenlegi gazdája Khulban, a káosz kontinensén tartózkodik, azon belül Kabesh romvárosában. Odáig tehát el is kell jutnunk, ami csak hajóval lehetséges, utána pedig át kell verekednünk magunkat Ashkyos romlott kikötővárosán.
Én őszintén szólva nem értettem, hogy miért kell gályarabként sínylődve megérkezni Khulba, és mint a legutolsó nincstelen söpredék kezdenünk a kalandot. Gondolom amiatt, hogy ne nagyon figyeljenek fel ránk Shanzikuul követői, vagy a fekete elfek csoportja, akik szintén meg akarják szerezni maguknak a botot, de ez a fenyegetettség nem jelentkezik a kaland során (csak a velünk párhuzamosan futó fekete elf „ügynök” bukkan fel itt-ott).

[b]Rendszer[/b]
Érdekes, hogy a szabályok rész külön fejezetben emlékezik meg a varázstárgyakról, és az is érdekes, amikor 12 kezdő élelmiszercsomagról ír, egy oldallal később pedig már arról, hogy nincs semmink, fegyverünk és vértünk se (az ezekkel járó negatív módosítókkal is számolnunk kell). Ez a kezdő játékost nem kicsit zavarhatja össze…
Aztán van hat darab képesség, amiből hármat választhatunk ki magunknak. Ezek az Éles Hallás, Állatismeret, Sötétben Látás, Nyomkövetés, Mászás és Lopakodás. Meglehetősen „alvilági” megközelítésnek hangzik a lista, és ez nagyjából fedi is a valóságot. Nem tudnék hasznossági sorrendet felállítani köztük, eléggé kiegyensúlyozottan használja őket a játék, és nem is annyira halálos kimenetelű, ha például valamelyikkel nem rendelkezünk, amikor szüksége lenne rá, inkább csak Életerő veszteséggel és hasonló finomságokkal jár.
Az utolsó extra rubrika az Ismertség, ami azt hivatott mutatni, hogy mikor kell elhagynunk Ashkyos városát. 7 pont felett már olyan hírhedtek leszünk, hogy kénytelenek vagyunk angolosan távozni. Ezután ezzel az adattal nem is kell törődnünk.

[b]Eredetiség[/b]
Az alap történet ugye a megszokott sablon, de a körítés érdekes lett, én már egy kicsit úgy éreztem, hogy túl sok mindent akartak belesűríteni. Az elején gályarabként viseljük a viszontagságokat, aztán törvényen kívüliként flangálunk a városban, utána át kell vágnunk a holt vidéken, végül pedig Kabesh romjait kutatjuk keresztül-kasul. Az ashkyosi epizódnál erős [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=30][i]Kháré[/i][/url] - [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=12][i]Tolvajok városa[/i][/url] - [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=46][i]Éjféli tolvaj[/i][/url] utánérzetem volt, de lehet hogy csak én vagyok rosszindulatú. A káosz és mutáns lények tetszettek (káosz mantikór, kétfejű troll, Zoalinth, stb.), de nekem az is kicsit erőltetett volt, hogy mindig visszatér a „megállunk egy helyen, és szabadon kószálhatunk, amerre akarunk, majd visszatérünk a kezdőpontra” megoldás. Ez egyáltalán nem rossz, mert elkerülhető vele a „nem jobbra mentem, hanem balra, így nincs meg a nélkülözhetetlen tárgy” problémakör, de ha nagyon gyakran ismétlődik, akkor az ember száraznak és gépiesnek kezdi érezni a kalandot, átalakul módszeres kutatássá. Mert hát ki az, aki nem megy el minden elérhető helyre..?

[b]Kihívás[/b]
Az első ponton veszítünk 3 Életerő pontot! Háhá, na ilyet se láthattunk még más játékban! Aztán nemsokára jön még mínusz 2 pont. Ha pedig nagyon ugrálunk, akkor még két alkalommal veszíthetünk 3 pontot, szóval olyan 5 percnyi játék után már mínusz 11-ben lehetünk… ezt überelje valaki! Ettől függetlenül szerintem a [i]Káosz ura[/i] nem lett kifejezetten szadista könyv, bár a városban már attól is simán meghalhatunk, ha rossz helyen térünk nyugovóra. Kötelezően megszerzendő tárgy csak egy van: a vaskulcs.
Ami viszont szinte viccbe fordul ebben a játékban, az az étkezés. Baromi sok lett az ezzel foglalkozó rész, tömegével vehetjük az élelmiszer csomagokat, és tömegével fogyaszthatjuk őket. Még a főgonosz utáni harcban is felajánlja a könyv, hogy együnk - ezt már nem tudtam komolyan venni. Értem, hogy reális akart lenni az író a szükségletek terén, de feleslegesen fel lett nagyítva, jobb lett volna, ha marad a szokásos rendszer.

[b]Főgonosz[/b]
Sahnzikuul nekem bejött. Lazán kezdi az ismerkedést velünk, még a hozzá való átállást is felajánlja. Ha elég ügyesek vagyunk, akkor lekaphatjuk a gyűrűjét (azért elég vicces elképzelni, hogy a végső nagy küzdelemben a hős rángatni kezdi a gonosz mágus karját a gyűrűje után), ez neki -2 Ügyesség pontot eredményez, ha pedig magunkra húzzuk, akkor nekünk +2-t. Ez a kis bónusz nem árt, mert igen durva értékei vannak a fickónak (Ügyesség 13, Életerő 16). Na és akkor most jön elő a már oly régóta magamban tartogatott kérdés, hogy miért kell mindig a nyamvadék varázslóknak ilyen sok pontot adni? Ne forgassa már egy vézna ficsúr kétszer ügyesebben a kardot egy harcosnál, és ne bírjon már több csapást elviselni egy trollnál… Küldjön ránk mindenféle pusztító varázslatot, ami leszedi az életerőnk felét, az rendben van, de közelharcban legyen már béna… Ezek a főgonosz értékek legtöbbször nagyon nem valószerűek. Még egy Balthusról elhiszem, hogy edzett, de aki fejben vagy mágiában jártas, az inkább iszkoljon a közvetlen összecsapás elől, mint Cyrus az Űr orgyilkosban – na, az úgy körülbelül reális…
Elnézést a kitérőért, de ezt már egyszer le kellett írnom valahol. Kicsit vicces volt a végső harcnál, hogy ha felhajtunk egy kupa bort az asztalról az +4 Életerő pontot (!) jelent, de az is, hogy győzelmünk után százféle dolgot tehetünk, mintha valami nagyon durva végső ütközetre kellene felkészülnünk, de aztán csak a riválisunk, a sötét elf érkezik, akit lecsapva olvashatjuk a boldog befejezést.

[b]Hangulat[/b]
Mindent összevetve, remek volt a könyv hangulata. Már a háttértörténet is tetszett (poénos, hogy eléggé húzódozunk a dologtól, nagyon rá kell minket beszélni a küldetésre), a kezdés pedig egyenesen zseniális a hajón. Ashkyos városa vegyes képet nyújtott, vannak hangulatos helyek, vagy például végezhetünk a hajónk kapitányával is utólagosan (amiért a legénység hálás lesz), de vannak szárazabbra sikerült „shoppingolós” részek. Innen aztán gyalog, hajón, vagy tevén is távozhatunk, és Rahasta gusztustalan városa már sokkal karakteresebb lett, itt nagyon átjött a beteg atmoszféra. Aranyos a mongúz útitársunk (ha megvesszük), Jesper, aki komoly előnyt jelent sok szituációban (nem véletlenül kapott saját „mini-grafikát” a könyvben). Kisebb hibái és furcsaságai mellett tehát jó lett a [i]Káosz ura[/i], próbáljátok ki.