[b]Történet (2)[/b]: Egy rajongói műnél, ami tiszteletet ad egy másik klasszikusnak, ez nyilván relatív. Ez a könyv bevallottan az Elátkozott ház előzménytörténete, amit egy nagy rajongó a mű iránti tiszteletből írt meg. Így aztán az alaptörténet is hasonló, azzal a különbséggel, hogy itt munkaügybe megyünk a házba Pravemi grófhoz (illetve azt nem tudjuk, hogy hozzá, de oda), és kiderül, hogy tévedés történt (na persze), de ha már így alakult, meg is vendégelnek minket. Aztán a szobánkból kimenet bebarangolhatjuk a házat, ahol gonosz ügyletek folynak, de ha megszerzünk egy különleges fegyvert, akkor lehet esélyünk ellenük. Végül találkozunk a főellenségekkel, akik közül az egyik egy Pokoldémonná változik. Mondanom sem kell, a kópia-érzet nagy, már-már túlságosan is, ugyanakkor vannak olyan elemek, amik kifejezetten tetszenek. Az egyik ilyen a Stringiamano, ami a Démonlovagok orgyilkos tőréhez hasonlóan követ minket, de azzal ellentétben a végén akár hasznunk is lehet belőle. Tetszik, hogy kicsit „maibb” környezetet kapott a ház, gondolok a mesére és a labdarúgás megemlítésére, vicces a Tolkien összes művének megjelenése is, de szerettem a másik világban lévő minikalandot is. Azonban nagyon zavar a kópia már-már túlzó mértéke. Most az, hogy itt is a fehérbor nyír ki minket, valahol nem meglepő (ok, ennyi spoiler belefér), de például az, hogy a ghoul-t, ha megöljük, akkor itt is nekimegy a polcnak és a csörömpölésben bukunk le, kicsit sok volt, ahogy a börtön- és az áldozati jelenet is szinte majdnem ugyanaz. Sajnos azt kell mondjam, hogy a [url=http://velemenyes.blogspot.com/2019/02/vissza-multamba-11-halallabirintus.html]Halállabirintus bajnoka[/url] sokkal kreatívabb remake volt, mint ez. A 144-es fejezetpontot ennek ellenére imádom (mégha az ilyen típusú oldalakat továbbra is feleslegesnek tartom) ☺.

[b]Gondolkodás/szerencse (4)[/b]: Egy kicsit ilyenkor hajlamos vagyok az eredetihez hasonlítani, és szerintem itt kisebb a szerencse szerepe. Talán egy nagyon fontos döntés van [spoiler2]ágy alá kell elbújni, hogy megtaláljuk a kulcsot[/spoiler2] valamint egy folyosóválasztás, ami fontos, de onnan is vissza lehet menni, onnan is el lehet jutni egyszer a kaland egy korábbi részére, tehát elég szépen be lehet járni a területet. Ezzel szemben többen próbálnak minket becsapni, fel kell ismerni egy potenciális segítőnket, vannak olyan csapdák, ahol résen kell lennünk, és sok dolgot kell megjegyeznünk, ha teljesíteni akarjuk a küldetést. Szóval szerintem nem rossz az arány.

[b]Nehézség (3)[/b]: Ha az eredetihez mérjük, akkor kifejezetten könnyű ☺ Objektív mércével azért be kell látni, hogy finoman szólva sem egyszerű az alkotás. A sikerhez nem kevés tárgy kell, elsősorban gondolok a mágikus fegyverre, aminek a megszerzéséhez számos más eszköz kell, szükséges valakivel beszélni, kell egy üres tekercs, ahhoz, hogy oda eljuthassunk, kell egy kulcs, szükségünk van a végén a Stringiamano-ra, és egy bronz ötágú csillagra. Ez utóbbi volt az egyetlen, amit sokáig nem tudtam, hogy kell beszerezni, igaz, ennek hiánya is egyfajta félsikerként elkönyvelhető, ugyanis a gonosz e nélkül is legyőzhető, csak éppen mi sem éljük túl a ház pusztulását. Egyébként én azt hittem, hogy van egy második félsikeres szituáció is, hogyha kijutunk a házból, de nem tudjuk az elpusztítani…de mondanom sem kell, elég naív voltam ☺. Egyébként a könyv a válogatott halálmódozatok széles repertoárját kínálja nekünk, plusz ott van még nehezítésként a már jól ismert félelem pont is, igaz, ebben a könyvben több lehetőség adódott a csökkentésére, így messze nem tűnt akkora parának, mint az elődében. Mindent egybevetve jó nehéz, de azért az abszolút szadista könyvekkel nem említeném egy lapon.

[b]Játékélmény (4)[/b]: Talán ebben benne van a nosztalgia faktor is, de nekem összességében bejött. A félelem átjárja a könyvet, néhány helyen komolyan beleborzongtam a történésekbe, az atmoszférája a könyvnek itt is működött. Volt benne persze pár üresjárat, különösen azok a részek, amik nagyon durván koppintják az elődöt, de alapvetően szerintem élvezhető, úgyhogy bátran ajánlom. Nem mondom, hogy jobb, mint az elődje, de azért azt sem, hogy élvezhetetlen lenne az előző után.

[b]Összességében: 13/20[/b]

[b]Design[/b]
Első kérdés: kicsoda Gaetano Abbondanza? A szép olasz névvel megáldott illető követte el ugyanis a művet, és nem csinált titkot belőle, hogy tette mindezt gyerekkori nagy kedvence, [i][url=https://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=14]Az elátkozott ház[/url][/i] ihletésére. Szóval egy nem hivatalos, rajongói könyvvel állunk szembe, így érthető, hogy az író várja a visszajelzéseket egy megadott email címre (ami 15 év után valószínűleg már nem túl aktív).
A borító mindenesetre nem igazán jött be. A kép gyenge minőségű, ráadásul fotónak hat, ezzel eléggé elüt az alapvetően festményszerű kjk-designtól. Az ablakban álló alak úgy fest, mintha később lett volna odamontírozva, a címfelirat ugye ennél unalmasabb már nem is lehetne (csöpögös-véres, a default paint-pirossal megoldva), a felső betűsor tök feleslegesen lett sárga. A gerincen piros lett a felirat, így szépen elüt a polcomon az összes többi sárga gerincű könyvtől. Igen, tudom, hogy ez a jubileumi, 50-ik Zagoros kötet, de én eltekintettem volna a változtatástól.

[b]Illusztráció[/b]
És itt jön egy hatalmas DE! Báti László Gábor… szinte félek leírni… kifejezetten remekelt! Magához képest legalábbis mindenképp, de egyik-másik munkája simán megállná a helyét a nemzetközileg elismert illusztrátorok között is. Nem tudom, mi történt, de nekem nagyon kellemes meglepetés volt, főleg [i][url=https://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=97]A veszedelmek kikötője[/url][/i] után. Persze azért ne szálljunk el annyira, nézzük a gyengébb alkotásokat először. Rögtön a Háttértörténetes képnél a háznak konkrétan nincs környezete. Tisztában vagyok vele, hogy sötét van és köd, de azt máshogy is lehet érzékeltetni, nem csak fekete űrben való lebegésként. A 15-ös pontnál a portrék gyengék (az a vigyor…), és a frakkos embereknél konkrétan nem az van a festményen, amit a szöveg ír. A 40-es pontnál a kísértetnő mindennek az alja, én hasonlókat 8 évesen rajzolhattam, az 52-esen az áldozati lány tekintetén meg elröhögtem magam, kábé ilyen „csá haver, nincs még egy splangid?” fejet vág. A 147-es képen, a fali polcon megint előjön a full vázlatosság, amit egyszerűen nem értek, miért nincs kidolgozva rendesen. A 257-esen (és még pár másik helyen) pedig az alakok és a háttér kapcsolata érdekes, a figurák ugyanis kapnak egy fénykörvonalat, ami borzasztóan néz ki. Jók viszont a mini-grafikák (pl. a kecskefej), a 78-as fej is tetszett a dobozban, a 93-as vámpír is elég rémítő, a 133-as Rokkinok koncepciója is ötletes, ahogy elősejlik a sötétből, a 244-es Mumus is hidegrázó, a 287-es Pokoldémon is kellően gusztustalan, a 340-es banya arca is baromi jó lett, és a 398-as Renaimátor is paráztató. Az arány tehát a jobb és rosszabb rajzok között látványosan javult, csak így tovább!

[b]Háttértörténet[/b]
A sztori nagyjából ugyanaz mint [i][url=https://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=14]Az elátkozott ház[/url][/i]ban, csak itt célirányosan érkezünk a helyre munka ügyben. A gróf fogad minket, ugyanúgy jön az italkínálás – a francia bor ki is csinál minket rögtön, ha azt választjuk. Aztán leheveredünk, majd felriadva nyakunkba vesszük az épületet. Később egy jelenés kéri segítségünket, hogy ha már erre tévedtünk, meg is szabadíthatjuk a világot a kégliben leledző sötét bandától.

[b]Rendszer[/b]
K6+6 a begyűjthető Félelem pontok száma, ugyanannyi tehát mint [i][url=https://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=14]Az elátkozott ház[/url][/i]ban. Kezdeti Ügyességünk -3, mert természetesen nincs nálunk fegyver, de azt lépten-nyomon be lehet majd szerezni (szerencsére, mert nem sokáig maradnánk életben). Mondjuk azért a szabályoknál át lehetne írni ilyen kalandnál a szöveget, hogy ne azt mondja, az Ügyesség a „kardvívótudást” és a „harci tapasztalatot” jelenti. Ez kissé furán hangzik korunk átlagembere esetében.

[b]Kihívás[/b]
Nehéz, ahogy elődje is. Jó pár tárgyra szükség lesz, amiket igencsak kacifántos módon tudunk csak beszerezni. Mindenképpen beszélnünk kell Griselával, de ez csak akkor fog menni, ha tudjuk a nevét, amit a vámpír csaja mond el nekünk a festményben. Kell a pergamen is, amit Grisela elolvas, a púpostól pedig kell az infó, amivel a ház alá juthatunk. Itt megkaparinthatjuk a Bronzcsillagot. Szintén Grisela mondja el a helyes jelszót a legfontosabb kapunál (ezen kívül van még egy csomó hamis jelszó, ami miatt szívtam is rendesen az első egy-két játéknál), és így meglesz a Korok Csillaga nevű varázseszköz is. A Stringiamanóval szintén találkoznunk kell, ráadásul fogságba kell ejtenünk, nem jó, ha simán csak elpusztítjuk. Szóval érezhetjük, hogy tényleg kizárólag egy adott úton és kombinációkkal haladhatunk a kalandban, ha sikeres befejezést óhajtunk.
És persze ott vannak a Félelem pontok, amik most is csak úgy röpködnek ide-oda. A 118-ason kapunk 3-at, ahogy a 398-ason és a 164-esen is, aztán utána még 2-t, csak hogy érezzük a törődést. De mindenhol kisebb-nagyobb szívrohamok várnak ránk, bár ezúttal jóval több levonási lehetőség is akad. Például egy étkezés során, vagy whiskey-t kortyolgatva (minden egyes korty -1 pont). Ráadásul az ideális útvonalon kétszer is lenullázhatjuk értékünket, először Margareta áldásával, aztán a Korok Csillagával. Ezek azért nem kis bónuszok.

[b]Főgonosz[/b]
Hasonló felállás történik a végjátékban, mint [i][url=https://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=14]Az elátkozott ház[/url][/i]ban, tehát ott van Pravemi gróf és embere D’Onoffrio, továbbá pluszban Cassandra, akit a gróf lányaként ismerünk meg. Ha vele beszéltünk korábban, akkor mindenképp elpusztulunk, akármit is lépünk. Ha nem, akkor Pravemit kell támadnunk, nem a ficsúr srácot. Ha ezután viszont nem állítjuk meg D’Onoffriót, akkor szintén kampec, őt pedig kizárólag a Stringiamano képes elkapni (ezért nem szabad felszeletelnünk). Ha végeztünk, Cassandra gúnyosan gratulál, és ha nincs nálunk a Korok Csillaga, meg is öl minket. Ha nálunk van, akkor az megvéd, és láthatjuk, ahogy a nő Pokoldémonná változik (már megint..? ehh). Ügyessége 15, Életereje 9, továbbá speckó sebzései vannak (érdekes, hogy ezek a 400-as fejezetponton vannak részletezve), de a Csillag úgyis 16-os Ügyességet (!) biztosít nekünk, szóval nem nagy dolog győzni. A démon pusztulásával a ház is kezd összeomlani, de ha megszereztük a bronzcsillagot, akkor sikeresen kijutunk. Az épületnek vége, mi pedig fütyörészve távozunk a reggeli napfényben.

[b]Hangulat[/b]
Nem lett ez olyan rossz, még ha ordít is, hogy mennyire [i][url=https://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=14]Az elátkozott ház[/url][/i] kópiájáról van szó. Itt is a névtáblás ajtók sokasága jelenti a legtöbb választási lehetőséget (ez esetben olasz feliratokkal), de sok más ismerős szereplő és jelenet visszaköszön. Nem részletezem ezeket, mert szerencsére vannak egyedi ötletek is. A Stringiamano például tök jó ellenség, a férfi is vicces, aki vérfarkasnak hiszi magát, de nem alakul át, a focirajongó öreg is poén, a boszi pedig nagyon kemény. Lélektanilag elég durva a gyerekekkel való találkozás, de az is jó, ha megpróbálunk lelépni, bevágjuk magunkat a kocsiba, elindulunk, de… A fogva tartó fotel is klasszikus, az áldozati szertartásos rész is izgalmas (hiába ismétlés), a 303-as befejezés pedig egyenesen zseniális.
Eléggé ront azonban a hangulaton a fordítás. Zagoros kiadásban ez egészen biztosan az eddigi leggyengébb (a Vénusz kiadósokat most hagyjuk, őket úgyse lehet megverni ebben), olyan, mintha senki se nézte volna át utólag a munkát. Konkrétan tele van rossz szóhasználattal, magyartalansággal, vagy csak szimpla elütéssel. Érdekes volt olvasni a 4-es ponton hogy „ráeszmélsz a nőre”, a 22-es fejezet meg akkora káosz, hogy szinte semmit nem értettem belőle. A 300-nál milyen átokról van szó? 147-nél „ó, gyere már” (gondolom „oh, come on!” lehetett eredetileg), 140-nél a „shuffleboard”-ot azért le lehetett volna fordítani, 128-nál „három férfi” vár minket (Pravemi, D’Onoffrio és Cassandra). 42-esnél elírás, 46-nál elírás, 244-nél elírás, 309-nél elírás, és így tovább. A párbeszédek borzalmasak, csak úgy csikorognak a mondatok. Például Cassandrával a 187-esen (és milyen „kihívást” folytatunk..?), de már az elején is szörnyű olvasni, hogy a gróf tegez minket, és a felkiáltójelek is fájtak, baromira nem illetek oda. Azt már meg se kérdezem, az „Éhekor” elnevezés hogy lett összerakva. Szóval ahogy fejlődött az illusztráció, úgy süllyedt a mélybe a fordítás ebben a kiadásban.
A kaland amúgy teljesen rendben van. Található benne annyi ötlet és eredetiség, hogy el tudjuk viselni a klónozást is. Főleg annak fog jobban tetszeni, aki még nem olvasta Steve Jackson remekét, de aki igen, annak is jó nosztalgia lehet.