[b]Történet (2)[/b]: Ez körülbelül a 12345. olyan lapozgatós könyv, ahol egy labirintusban megyünk, ahonnan ki akarunk jutni és esetleg egy kincset megtalálni. Egy minimálisan egyediséget ad neki, hogy most nem a főellenség él a labirintusban és nem is egy bajnokság keretében kell végigmennünk rajta Szukumvit báró drágalátos közreműködésével. Itt egy elhagyatott labirintusból kell a kincset megszerezni két drágakővel, amiből az egyiket a kaland elején megkapjuk egy Henry Delacor nevű harcostól. A másikat a labirintusban kell megtalálni, hogy a végén a csodás kincs a miénk legyen. Éljen! Sajnos nem egy logikai bukfenc is van a könyvben, rögtön az első, hogy Henry barátunk elmondása szerint a szörnyek többségét megölte, ehhez képest hát elég sok él közülük (erre mondjuk lesz válasz, de nem akarom lelőni a poént), másodszor, ha van egy zárt rendszer egy elhagyatott labirintus mélyén, akkor mit keres ott egy kereskedő? A szörnyeknek néha kedve támad varázsitalt vásárolni? Ami meg a legkínosabb az egészben az az, hogy a sokat megjárt tapasztalt harcos (ezek volnánk mi) minden lelkiismeret-furdalás nélkül megiszik egy adag mérget, ami 14 napon belül megöli, mert csak ezzel biztosítható, hogy a megállapodást nem szegi meg! Hát bocs, haver, de te vagy az, aki kudarcot vallott, és nem tudtad megszerezni a kincset! Bízz meg bennem, vagy soha nem szerzed meg! De nem, igyuk csak meg a mérget! Bessenyő Pista bácsi klasszikusa jut szembe: [url=https://www.youtube.com/watch?v=tJ10no_dgT8]https://www.youtube.com/watch?v=tJ10no_dgT8[/url]. Magában a könyvben sincs túl sok extra, 1-2 új szörnyet leszámítva minden a szokásos labirintus-sablon, ajtók, folyosók, leágazások. Sokatmondó, hogy nem tudnék így hirtelen igazán eredeti részt kiemelni.

[b]Gondolkodás/szerencse (2)[/b]: Nem igazán kell az eszünket használni. Néha-néha van 1-2 szituáció, amikor oda kell figyelnünk az információkra, vagy logikusan kell gondolkodni, de nagyon kevés. Ez inkább szerencsejáték.

[b]Nehézség (4)[/b]: Szerintem ez egy nagyjából optimális nehézségű könyv, annál talán egy picivel könnyebb. Igazából az emeráldon kívül nincs kötelező elemünk, illetve, ahhoz, hogy azt megtaláljuk, előtte túl kell élni egy kalandot, amihez meg kell találni valami mást, így mondhatjuk, hogy 2 kötelező tárgy van, de az voltaképpen egy. Vannak még ezenkívül 5 kulcs, de azok egy permutációs játékban segítenek, így igazából, ha 4 megvan belőlük, akkor már biztos megoldjuk, ha 3, akkor van ½ esélyünk, ha 2, akkor 1/6, ha 1, akkor 1/24, ha 0, akkor 1/120…na jó, 3 azért nem árt közülük. Az ügyességpontok könnyen visszanyerhetők, én szinte az elején elbuktam 4-et, de mire összecsaptam a könyv legerősebb (12/24-es) szörnyével, már én voltam több ügyességgel. Úgyhogy a sikerélmény valószínű, de van benne pár kihívás. Nem rossz ez így.

[b]Játékélmény (4)[/b]: Minden sablonossága ellenére azt kell, hogy mondjam, hogy szerettem. Persze lehet, hogy ebben az is benne van, hogy ügyességes könyvvel talán 2-3 éve játszottam utoljára, így a nosztalgia faktor itt még nagyon erős volt. De azért élveztem bekukucskálni az ajtók mögé, volt néhány hangulatos karakter, kaptunk egy társat, aki rendhagyó módon nem dobta fel a talpát 3 fejezetponttal később, az utolsó próbát meg sokan gyengének tartják, de nekem az is bejött. Úgyhogy nálam így belefért még egy labirintusos könyv.

[b]Összességében: 12/20[/b]

[b]Borító[/b]
Egy sárkány szeme van rajta! Nahát! Kár, hogy semmi köze az eredeti műhöz. Nekem ez a borító inkább alibizésnek tűnik.

[b]Grafikák[/b]
Nagyon szépek – itt már a tónusozásra és az árnyékolásra is fokozottan ügyeltek! Fejlődik a sorozat, fejlődik…!

[b]Történet[/b]
Nem nevezném eredetinek, szokásos kincsvadászos balhékeresős sztori – valahol Fang városának közelében (igen, itt játszódik a Halállabirintus és a Bajnokok Próbája is) van egy titkos föld alatti üreg egy értékes kinccsel: az aranysárkánnyal. Eddig semmi extra, de a java csak most jön: a küldetéssel egy Henry Delacor nevű tolvaj bíz meg. Szerezd meg neki az aranysárkányt, ám ehhez szükség van két smaragd szemre, amit a helyükre kell pattintani, mielőtt lenyúlnánk a kincset, máskülönben kanyec. És hogy biztosan ne verd át őt, lassan ható mérget iszol a küldetés elején. Csak a biztonság kedvéért, tudjátok…szóval az unalmas, ízetlen kincsvadászos sztorit azért ízlésesen megfűszerezték nekünk!

[b]Nehézség[/b]
Elég könnyű. Nagyon hasonlít a Tűzhegy Varázslójához; a smaragdszemen kívül kulcsokat, és rejtvénynek álcázott kulcsokat kell összeszedegetni, hogy bejuthassunk az aranysárkányhoz. Mondom, tiszta Tűzhegy Varázslója. Életerő-növelésből van elegendő, a harcok sem nehezek, fel lehet szedegetni speckó fegyvereket és hasznos tárgyakat is, amikkel simán elkerülhetjük a macsóbb ellenfeleket, mint pl. a Fekete Sárkány. Ezúttal is van társunk – egy mókás, Littlebig (Kicsinagy) nevű Törpe – és ezúttal végre nem veszítjük el őt, végig ott lesz a kalandjaink során velünk, és ő is beszáll harcolni! Na ezt már szeretem!

[b]Főellenség[/b]
Most ide mit írjak? Henry Delacor-t, akit meg se kell ölni?

[b]Ami tetszett[/b]
Kezdetnek például a rajzok. Aztán az is nagyon szimpatikus dolog volt, hogy végre hasznos társunk akad, és a könyv nem követ el mindent, hogy elveszítsük őt, mindamellett egész jól megcsinálták Littlebig figuráját, nem egy ólomgolyó amit magaddal vonszolsz a lábadon, hanem aktívan harcol, és tipikusan „törpésen” beszélget is veled. Van elegendő utánpótlás életerőből, akad itt is csúcsfegyver (koponyahasogató kard), a szerencsét se kell túlzottan használni. Az ellenfeleknél megvan a nagyszerű átmenet a futószalagon gyártott goblinorkcsontváztrollzombi-kreációktól a könyv saját, egyedi teremtményeikig. Van Niblick, gonosz varázsló, kígyóboszorkány, Gremlin, alakváltó. Aranyat bőségesen lehet gyűjteni, és szerencsére itt fel is lehet használni őket vásárlásra egy kereskedőnél, vagy egy Pia nevű asszonynál, aki – minő meglepetés! – italokat árul (nomen est omen). A könyv befejezése is szintén dícséretet érdemel.

[b]És ami nem[/b]
Hátöööö, sajnos nagyon látszik ezen a kiadványon, hogy nem hivatásos fordítók készítették (bár ahogy elnéztem, ők se jobbak), vannak igen béna módon lefordított részek, amire nincs mentség. Ilyet, hogy az „emeráld”-ot nem tudták smaragdra lefordítani, képtelen vagyok elhinni, a legbénább szótárban is ott a definíciója. Vagy például hogy a villámcsapás „feltölt”, amikor eltalál…mi vagyok én, akkumulátor? Az óriáspók leírásánál is találtam egy vicces dolgot: „A tetemeden akar ünnepelni”. Pezsgőt nem kér hozzá esetleg? Ezt leszámítva a fordítással nincs gond, bár elírás így is akad (szóközhiány, írásjelhiba) néhol.
Sajnos sokkal több a játékhiba: a kiszabadított dzsinntől persze nem lehet a smaragdszem párját kérni, ááá az túl egyszerű lenne. Néhány tárgynak meg gyakorlatilag csak annyi a szerepe, hogy legyen valami a kalandban (például egy fatégla – micsoda véletlen, hogy egy kisfiúnak pont az kell!), úgymond „kitölteni a hézagokat”. Egy fatéglánál nem nehéz elképzelni valami hasznosabb tárgyat :D
Aztán ott van a kaland végén az a feladvány, ahol fegyvereket kell a falban kihúzogatni, de nem mindegy, milyen sorrendben – még csiszolt köveket is kell szerezni amikre rá van írva a sorrend! Ez egy annyira erőltetett, kínban született „csakazértislegyenvalamiavégére” szarozás, gyakorlatilag kombinációs zár, csak elmaszkírozva. Ordít róla, hogy mennyire utolsó erőfeszítéssel kitalált hülyeség…ne értsetek félre, nem azzal van a bajom, hogy az Aranysárkányhoz szükség van ilyen feladványra, hanem hogy ennyire fantáziátlan, és erőltetett, hogy fegyverek vannak a falban, és azokat kell kihúzni sorrendben. Nemár, hogy annyi fantáziadús ötlet után egy ilyen silány pót-vacak a nagy csattanó a sárkány előtt!
Mit lehet elmondani a Sárkány szeméről? Gyakorlatilag egy ízesebb kiadású Tűzhegy varázslója, de az utolsó feladvány nagyon nyomorékra sikerült. Kár, pedig maga a könyv egész jó.

[b]Design[/b]
Imádom a borítót. Nehéz lenne ennél egyszerűbbet kitalálni, de épp emiatt hatásos. Ha valamibe nagyon bele akarnék kötni (és már miért ne akarnék), akkor az az lenne, hogy talán kicsit túlzás a homályosítás a sárkányszem körül.

[b]Illusztráció[/b]
Nem nagyon értettem, miért lettek a többi könyvhöz képest ilyen fakók a rajzok. Ez amolyan grafitceruzás hatást kelt, amit mondjuk egy idő után teljesen megszoktam. Az alkotások hangulatosak, és jól kidolgozottak. Van cuki, köldökpiercinges lány (naná, hogy vele kezdem, 393.), viccesen ripacs gonosz varázsló (354.), tetszetős gremlin rajz (343.), de szinte mindegyik tetszett.

[b]Háttértörténet[/b]
Már akkor a hideg rázott a sablonosságtól, amikor a hátoldalt elolvastam. Livingstone a [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=2][i]Tűzhegy[/i][/url] folytatása mellett megint egy igazi, régimódi, oldschool játékkal lepett meg minket. Egy ivóban egy Henry Delacor nevű ipse mesél nekünk egy értékes kincsről. Egy aranysárkány szoborról van szó, melynek két emeráld szeme van. A szemeket külön kell megtalálni, nélkülük a tárgy érintése halálos lenne. Ő szerencsésen rálelt az egyikre, de nem kíván visszatérni a földalatti labirintusba, ahol kincs többi része található. Mi vállalkozunk a dologra, mire megitat velünk egy lassan ható mérget. Ez számára a biztosíték, hogy visszatérünk hozzá legkésőbb 14 napon belül (mivel csak ő rendelkezik az ellenméreggel), és akkor osztozhatunk a zsákmányon. Miután lenyeltük a löttyöt, elmondja, merre is van a hely, és útnak indulunk.

[b]Rendszer[/b]
A mű 407 fejezetpontból áll (úgy tűnik Livingstone épp kicsúszott a keretből), de ezen kívül se a könyvben lévő térképnek, se a méregnek nincs játékbeli szerepe, szóval minden a hagyományos szabályok szerint zajlik.

[b]Eredetiség[/b]
Nos, ilyen nem nagyon van. Ennél ősibb felütést (kincset kell megkeresni! föld alatti labirintus!! ivóból indulunk!!!) művészet lenne alkalmazni, és később sem nagyon ér minket meglepetés. Azon meg tényleg felröhögtem, hogy egy erdészházból nyíló csapóajtón keresztül jutunk le a szövevényes kazamatarendszerbe, ahol egy kisebb civilizáció él. Azt mondjuk már gyerekkoromban sem értettem, hogyan tengeti mindennapjait a folyosókon a különféle szörnyekkel együtt a kereskedő, a festőművész, és a többi normális ember.
Nem igazán hemzsegnek az unikális lények. Van boszorkány, ogre, pók, vámpír, dzsinn, stb. De ha szemfülesek vagyunk, belefuthatunk egy-két utalásba, például megtalálhatjuk Razaak gyilkos kardját, a Pokoldémon pedig mintha egy az egyben az [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=14][i]Elátkozott Házból[/i][/url] lépett volna elő. Az útitárs elem is jópárszor előtt klisé a játékokban: itt Littlebig, a szokványos törpe karakter csatlakozik hozzánk idővel. Sajnos ő meglehetősen sótlan és unalmas figura lett, sokszor teljesen meg is feledkeztem róla, hogy velem van. Mennyire más volt mondjuk Borri a [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=17][i]Varázsló kriptájá[/i][/url]ban, a sok hülyeségével…

[b]Kihívás[/b]
A könnyű könyvek közé tartozik. A harcok nem nehezek, kevés az azonnali halál, kevés a szívatás. Azt kell mondjam, hogy kell ilyen is, egy szadistább kaland után kifejezetten üdítő lehet. Az emeráld szem az egyetlen megtalálandó cucc (mondjuk elég jól el lett dugva), ami nélkül nem fejezhetjük be a küldetést. Ezen kívül van öt különböző kulcs, de ha hiányzik pár, és szerencsénk van, akkor még simán túljuthatunk a végén. Nekem kifejezetten bejön, hogy nem attól függ a sorsunk, hogy benéztünk-e egy ládába az X-ik szobában.

[b]Főgonosz[/b]
Érdekes módon pont egy ilyen típusú játékba illene a legjobban, de sajnos nem nagyon találjuk. Van mondjuk egy fekete sárkány (nagyon durva harcértékekkel), de vele nem muszáj megmérkőznünk, meg ott lesz a végén Delacor (jaj, most elmondtam, mi a nagy csavar a végén… tegye fel a kezét, aki ezt nem tudta előre már a Háttértörténet elolvasása után). A győztes fejezet amúgy a 400-as maradt.

[b]Hangulat[/b]
Folyosó – ajtó – folyosó – ajtó. Azt hiszem, ezzel össze is foglaltam a [i]Sárkány szeme[/i] lényegét. A dolog amúgy tényleg erről szól, ráadásul nem lett túl szerteágazó a labirintus. Kb. mindig csak arról kell majd döntenünk, hogy bemegyünk-e az adott ajtón (márpedig ki a fene választja azt, hogy nem megy be???), komplexebb döntésekkel nem nagyon terhelnek minket. Elég sok felszedhető cucc van, és a horrorisztikus lények még tetszettek is (Élősködő ivadék, Alakváltoztató) – kellett volna még pár hasonló lény a játékba. Ja, és nem gyűjtögettem, de feltűnt, hogy kifejezetten sok nyelvi hanyagság, szóismétlés, elírás és furcsán hangzó kifejezés van a magyar szövegben. Nem tudom, hogy ezek egy része már az eredetiben is így szerepel, de egy idő után kezdte zavarni a szemem.
Összességében lehet, hogy nem lett túl pozitív az ismertető, de az elcsépeltség ellenére komolyan mondom, hogy élveztem a [i]Sárkány szemé[/i]-t. Abszolút megvolt a nosztalgia-faktor, és teljesen kikapcsolt a klasszikus játékmenet. Retro kedvelőknek különösen ajánlott.

Rendben, kezdjük egy gyors vallomással, mielőtt belevágnánk a lecsóba: soha nem rajongtam Livingstone munkásságáért. Bár azt kénytelen vagyok beismerni, hogy a [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=1]Halállabirintus[/url] egy remek játékkönyv és [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=3]Az országút harcosa[/url] is egy jó alapötlet, könyveinek nagy része hidegen hagy. Jellemzően mind ugyanazt a képletet követik: rengeteg harc, nagyon rövid történet, átlagos fogalmazás, tisztességtelen feladványok, a követelmény, hogy a játékos egy tucatnyi tárgyat összeszedjen a küldetés vége előtt, különben elbukik... Úgyhogy amikor megtudtam, hogy egy új Kaland, Játék, Kockázat könyv írásába fogott, nem mondhatnám, hogy kiugrottam volna a bőrömből. Ha Steve Jackson vállalta volna el, még most is ugrándoznék.

De úgy döntöttem, hogy adok neki egy esélyt, mielőtt elmondanám róla a véleményemet.

Lássuk hát: A Sárkány szeme.

Az Ostoba Kalandozó Meséje

Egy közönséges kalandozó hős bőrébe bújunk. Mindenki ismeri a fajtáját: nagy darab, izmos fickó, borzalmasan jól forgatja a kardot, aki bár rendelkezhet olyan életerő és ügyesség értékekkel, hogy a világ legjobb harcosa is lehessen belőle, mégis kincsek után kutat az eldugott labirintusokban.

Épp nincs sok pénzünk és Fang egyik fogadójában, a Kék Disznó Kocsmában tengetjük az időnket (megadva a lehetőséget, hogy felemlegessük, a klasszisokkal jobb Halállabirintus című művet). Itt egy kalandozótársunkkal, bizonyos Henry Delacorral futunk össze. Amilyen mázlisták vagyunk, Henry egészen véletlenül pont tud egy közelben lévő labirintusról, melyben mesés kincseket rejtettek el. Ki hitte volna...?

Hajlandó is beszámolni nekünk a részletekről, melyek alapján eljuthatunk egészen a kincsig. Hogy mi az átverés? Csupán egy pohárnyi lassan ölő mérget kell felhajtanunk (melyhez rendelkezik az ellenmérgével), így biztosítva be, hogy megkapja a kincsből az őt megillető részt, és nem oldunk az egésszel kereket. Ezen a ponton bárki, aki csak egy ork intelligenciaszintjével is rendelkezik, megállt volna, és elgondolkodott volna: ez most komolyan azt várja, hogy mérget igyak meg? És ezen a ponton el is küldte volna Henryt melegebb éghajlatra. Nem úgy Livingstone legújabb történetének hőse. Nem, mi fogjuk a mérget, és tétovázás nélkül felhajtjuk. Ilyen hülyén nem csoda, hogy állandóan kifogyunk a pénzből.

Déjà Vu

Volt már valaha is olyan érzésed egy játékkönyv olvasása közben, mintha ezt egyszer már játszottad volna? Nos, A Sárkány szemének olvasása közben ezt nem egyszer fogod érezni. Emlékszel még a Halállabirintusban, a [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=9]Bajnokok próbájában[/url] és oly sok másik klasszikus Livingstone-i kalandban felbukkanó hosszú, kanyargós folyosókra, melynek mindkét oldalán ajtók sorakoztak? Nos, itt is felbukkannak. Sőt, a könyv igen nagy része másból sem áll, csak közönséges folyosókon való mászkálásból, ahol olyan bonyolult döntéseket kell hoznunk, mint be akarunk-e nyitni egy tökéletesen érdektelen ajtón. Hűha. Nem túl meglepő, hogy Livingstone ilyen sok könyvet írt. Ugyanazt az egyetlen ötletet használja fel újra és újra. És ezek még csak nem is különösebben jó ötletek.

Nyiss be egy ajtón, és vedd szemügyre a mögötte található, teljességgel oda nem illő embereket és helyszínekkel. Az egyikben még egy kereskedő is lakik. Egy kereskedő? Hogyan? Miért? Úgy döntött, hogy nem egy város közepén, hanem inkább a Fekete-erdő alatt, egy szörnyek hadától nyüzsgő labirintusban nyit boltot? Aha, persze... Igazából üdítő volt találkozni a kereskedővel, mert így legalább találkoztam olyasvalakivel, aki még az önszántából mérget ivó főhősünknél is ostobább.

Más szobákban a szükséges kaland-elemeket találjuk: egy trónt, amibe ha beleülünk, akkor feljavítja az ügyességünket*, tucatnyi egyéb tárgyat, melyeknek látszólag semmi céljuk vagy feladatuk nincs, és a szokásos szörnyeket, akikkel végeznünk kell. Időről időre felbukkan néhány karakter is, de a párbeszédek olyan gyalázatos színvonalúak, hogy azt hihetnénk, egy óvatlan pillanatban lecserélték őket kartonbábukra.

*: Egy csodálatos, mágikus eszköz, mely feljavítja mindazok harci képességeit, akik beleülnek, csak úgy ott hever a Fekete-erdő alatt húzódó labirintusban? Nos, a jelek szerint igen.

Zavaros szabályok

Mint minden Kaland, Játék, Kockázat kötetben, a szabályok itt is hagynak maguk után kívánnivalókat. Az egyik rész szerint az ügyesség pontjaink száma soha nem lépheti túl a Kezdeti értéket, kivéve a ha a szöveg kifejezetten ezt írja. A könyv során összesen négy vagy öt különböző ügyesség-feljavítót találtam. Ez most akkor azt jelenti, hogy akár 17-es* ügyességünk is lehet?

*: Egy Livingstone kalandban javasolt csalni oly módon, hogy maximális pontszámokkal indulunk. Másképp vajmi kevés esélyünk lesz a túlélésre.

Ostoba választási lehetőségek

A legjobban az zavar, hogy A Sárkány szemében kapott választási lehetőségek nagy része, lássuk be, elég ostoba. Vegyük a legelsőt: látunk egy viskót. Választhatunk, hogy először átkutatjuk-e, vagy egyből leereszkedünk a létrán. Melyikre van nagyobb esély? Hű, ez aztán nehéz döntés. Tudom. Nem szórakozok a kutakodással, inkább sietve elindulok lefelé és kihagyom a lehetőséget rá, hogy összeszedjek bármi hasznosat, ami esetleg ott hever. Hümmm...

Mint kiderül, egy különös vésetekkel borított fejszefejre bukkanunk. Mint minden ostoba kalandozó, aki összeszed mindenféle szemetet, amire csak rábukkan, minket is kíváncsivá tesz ez a lelet, ezért úgy döntünk, hogy magunkkal visszük. Kíváncsivá tesz egy fejszefej, mi? Szerencsétlen flótásnak többet kellene kimozdulnia otthonról.

A könyv nagyobbik része tele van ehhez hasonló döntésekkel. Egy folyosón sétálunk és rábukkanunk egy ajtóra. Benyitunk rajta, vagy sem? Találunk egy ládát egy szobában. Kinyitjuk, vagy nem? Az egész bűzlik az írótól, aki már teljesen kiégett, nincs egyetlen eredeti ötlete sem, és a lehető leggyorsabban össze akart dobni egy könyvet. Bármennyire kétségbeesett várt is a Wizard egy új játékkönyvre, ennél igazán összehozhattak volna valami jobbat is.

Végszó

A Sárkány szeme az 1995-ös [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=44]A Múmia Átka[/url] óta az első új kötet, de az újdonságot egyetlen részletén sem lehet érezni. Épp olyan érzete van, mintha Ian húsz évvel ezelőtt írta volna meg, és annyira szégyellte volna magát az eredmény miatt, hogy inkább elrejtette, és megfogadta, hogy soha nem hagyja, hogy napvilágra kerüljön... egészen mostanáig. Hajíts egy követ a tömegbe, és bizonyára el fogsz találni valaki olyat, aki ennél jobbat tudott volna összehozni. Az igazat megvallva még a korábbi, alacsony színvonalú Livingstone kalandokat is sikerült alulmúlni.